„Belebukni is jobb, mint meg sem próbálni” – új kulturális tér nyílik közösségi összefogással Budán (videó)
Kalapácsot, fúrót, ecsetet fogott néhány színész.
Kalapácsot, fúrót, ecsetet fogott néhány színész.
Tényleg jobb a műfenyő, mint az igazi? Lehetetlen megküzdeni a magyar mohósággal a karácsonyi asztalnál? Ciki visszakérni egy zacskót az ajándékozás után? Fenntarthatósági podcastunk harmadik évadjának utolsó részében megnéztük, összeegyeztethető-e az ünnep a klímatudatossággal.
Még soha nem értek el olyan alacsony eredményt a magyar diákok a PISA-teszteken, mint tavaly, és olvasás-szövegértésből is csak 2015-ben voltunk ilyen mélyen. A visszaesés majdnem minden országban tetten érhető. A magyar oktatási rendszer méltányossága továbbra is az egyik legrosszabb. Cikkünkben térképen és területenként rendezhető táblázatban mutatjuk az eredményeket.
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta hétfői „Dubajinfóján" Lázár János építésügyi miniszter, hogy toronyházakkal díszítve építhet új városnegyedet Rákosrendezőn egy közel-keleti ingatlanfejlesztő. Megpróbáltuk megfejteni, miért pont most és ott indulhat el egy ilyen beruházás, milyen előnyt remél tőle a kormány és mire számíthatnak a budapestiek. Kérdések és válaszok a „maxi-Dubajról".
Egy magyar repülős körökben ismert nyugalmazott vadászpilóta, N. Zoltán vezethette azt a kisrepülőt, amelyről 8 millió eurónyi drogot találtak az ír hatóságok – tudta meg a hvg.hu, ezt az ír sajtó tudósításai, majd később a bíróság is megerősítette. Az ír rendőrség szerint a kábítószer az egyik legjelentősebb európai kábítószer-kereskedő szervezethez, a Kinahan-klánhoz tartozik. Az ügyben egy ír bíróságon meghallgatott másik magyar azt állította: kényszerítették, hogy részt vegyen az akcióban, a családja védelme érdekében tette ezt meg. Nem kérték, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék őket.
Már tárgyalnak egy ingatlanbefektetővel, de még nincs döntés arról, hogy lesz-e toronyház a területen. Lázár egyelőre nem nevezte meg, csak körülírta, hogy dubaji beruházó jöhet Magyarországra.
Régi menetrendeket lapozgattunk, hogy megnézzük, mennyit lép vissza a MÁV azzal, hogy több járat is lassul az új menetrendben. Több vonalon is az 1980-as, 1990-es évek menetrendjeiben találkoztunk a 2024-re tervezett menetidőkkel, de például Miskolcról Budapestre az 1963-as menetrendváltás után 27 perccel gyorsabban lehetett eljutni, mint most.
A kormány beterjesztette az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvény tervezetét, melyben szerepel a – csak győzzük jól kimondani! – Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása. Az új intézmény lényegében mindenre is fel lesz hatalmazva. Litkai Gergely csak egy ilyen korlátlan és szupererős társaságot ismer: a Bosszúállókat. Gyorsan el is készít egy összehasonlítást, amiből nem a Marvel-hősök jönnek ki jól. Majd azt is elmondja, igazából kik veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. De vajon ellenőrizheti-e a Szuverenitásvédelmi Hivatal önmagát? És milyen fura helyeken csempésznek orosz ügynökök usb-t? A valóság néha hihetetlenebb, mint a szuperhősös filmek.
Be kell-e nyomni a gyereket egy elitiskolába, hogy sikeres és boldog felnőtt legyen? Abszolútértékben számít-e az, hogy egy gimnázium első, tizedik, századik, vagy rajta sincs a középiskolákat rangsoroló listán? Mi a dolga egy jó osztályfőnöknek, mit ad a közösség egy diáknak, és van-e út a minőségi oktatás felé azoknak, akik hátrányos helyzetből jönnek? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Láng Györggyel és Prievara Tiborral a HVG 2024-es középiskolai rangsorának apropóján.
Ha a cementgyárat el lehet venni erővel, akkor az OTP-fiókokat és a Mol-kutakat is el lehet, sőt neadjisten a jachtot is, írja szerzőnk. Vélemény.
Az a helikopter, amin Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát látták november elején Szegeden, sokszor bukkan fel Ferihegyen pont akkor, amikor a már jól ismert, Mészároshoz köthető magánrepülő indul, vagy éppen érkezik. De ugyanennek a helikopternek a ferihegyi fordulóit vizsgálva találtunk egy másik repülőgépet is, ami sok egyéb út mellett ott volt Kínában, amikor Orbán Viktor Putyinnal és Hszi Csin-pinggel tárgyalt, vagy Londonban, amikor a Royal Albert Hallban lefotózták Mészárost és Várkonyit.
Elérkezett kulturális podcastsorozatunk első évadjának vége, amelyben összefoglaltuk, milyen állapotban van a független művészet 2023-ban Magyarországon. A záróepizódban az irodalomé volt a főszerep Tompa Andreával és Erdős Virággal.
Talán minden eddiginél bárgyúbb és átlátszóbb kérdéseket sikerült feltenni a választópolgároknak a néhány napja kiküldött nemzeti konzultációs íveken. KAP szerint azonban még így is lehet tovább egyértelműsíteni a kérdéssort – és erre vonatkozólag tesz erős kísérletet egy színpadra hívott nézőt faggatva. Minden lényeges közéleti probléma terítékre kerül Magyarország függetlenségétől a gyermekvédelmen keresztül a közoktatásig. Az obszcenitástól egyáltalán nem mentes konzultációból még az is kiderül, be tud-e jönni a génmódosított ukrán gabona a saját lábán az országba.
Újra a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vette át a vezetést, de nagy változás nincs az élbolyban. Szembetűnő viszont az, hogy néhány iskola látványosan előretört a rangsorban, és van több új belépő is.
Kénye-kedve szerint turkálhat a pártok, civil szervezetek, cégek és akár magánszemélyek iratai, adatai közt is a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Jogorvoslat nincs. A törvény a Fidesz saját pártalapítványát is sújthatná, amely hosszú évekre visszamenőleg kapott külföldi támogatásokat.
Budapest leghíresebb használtcikkpiacának története az Operaház helyén, a kiegyezés korában kezdődik, a viharos huszadik században folytatódik, és napjaink vintage-lázába torkollik bele a Nagykőrösi úton. Kik voltak az ószeresek és a tangósok, és melyik híres ember a mai Ecseri leglelkesebb gyűjtője? Riport és múltidézés az Ecseriről.
Hogyan lett a Z generáció sztárja 2023-ban pont egy hamburgerező? Üzleti podcastunkban Tóth Simon, a Simon's Burger társalapítója volt vendégünk, aki arról mesélt, hogyan lehet amerikai hangulatot árulni a mai Magyarországon is, és miért állják vagy nem állja meg a helyét a „magyar Five Guys"-hasonlat.
Azt nem tudni, miért kezdeményezte a csatorna az eddigi drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgató távozását.
Semmi sem állandó, csak a derű, amellyel kételkedünk: minden egyéb megbukhat, elmúlhat. De ez, a bizonytalanban való bizonyosságunk itt marad. Ezt a demokratikus szkepszist hagyta ránk Vajda Mihály. Parászka Boróka emlékezik a 88 éves korában elhunyt filozófusra.
Kedden kora reggel hosszú évek után újraindult a Szeged és Szabadka közötti vasúti személyszállítás. Lázár Jánossal ültünk az első vonaton, akit kérdeztük például a további vasútfejlesztési terveiről is, de a miniszter elárulta azt is, hogy miért készpénzpárti annyira, hogy még akár egy mi hazánkos alkotmánymódosítást is támogatna.