#hvginstagram

Négynapos munkahét és céges jógastúdió sörcsappal: vissza lehet csábítani a dolgozókat az irodába?
 

Négynapos munkahét és céges jógastúdió sörcsappal: vissza lehet csábítani a dolgozókat az irodába?

A járvány lecsengésével a főnökök egyre inkább visszaterelnék dolgozóikat az irodába, ám látszik, hogy ez csak részben sikerülhet. Megváltoztak és folyamatosan alakulnak az érdekérvényesítési lehetőségek. Sok szempontból jobb világban létezhet mindenki, aki munkát végez, a Covid munkaerőpiaci, első ránézésre pozitív hagyatékai azonban csapdákat is rejthetnek.



Börtönbe küldené az ügyészség az első budapesti „coffeeshop
 

Börtönbe küldené az ügyészség az első budapesti „coffeeshop" tulajdonosait, pedig amit árulnak, nem kábítószer

Drogkereskedelem miatt több mint két és fél év letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség azokra a vállalkozókra, akik 2020-ban French Bulldog néven olyan üzletet nyitottak Budapesten, ahol úgynevezett CBD-termékeket árultak. Noha a kendernövényből készült, de 0,2 százalék alatti THC-t tartalmazó termékek nem minősülnek kábítószernek, a rendőrség, majd az ügyészség is beleállt az ügybe, és ragaszkodtak a drogkereskedelem gyanújához és vádjához. Az érintett vállalkozók pedig, hogy bizonyítsák igazukat, újabb boltot nyitottak, ahol ugyanolyan termékekkel kereskednek. Azokkal már nincs bajuk a hatóságnak.

Dezső András Dezső András

Fülke: Atlétikai világbajnokság, avagy pénzszórás Orbán olimpiai álmáért
 

Fülke: Atlétikai világbajnokság, avagy pénzszórás Orbán olimpiai álmáért

Fanyalgóknak nevezik a szervezők, ha valaki nem tartja nemzeti érdeknek az atlétikai vb-t, de valóban fanyalgás, ha számon kérjük azt a 600 milliárd forintot, amit az elfüstölt olimpiai álomba fektetett a kormány, és ezen belül is azt a 250-et, ami a jövő héten kezdődő világbajnokságba ment? Közéleti podcastunkban utánajártunk a világszintű sportesemény-szervezés gazdasági realitásainak, felgöngyölítettük az atlétikai vb történetét, és szerencsétlen Youhuura is kitértünk.

hvg.hu hvg.hu






Szűkülő kiskapuk, trükkök és tippek – így lehet kikerülni az állami oktatást
 

Szűkülő kiskapuk, trükkök és tippek – így lehet kikerülni az állami oktatást

Néhány éve pánikszerűen menekítette gyerekét sok szülő az állami oktatásból, és kérdés, mi lesz most, amikor a státusztörvény miatt jócskán várhatók tanárfelmondások az állami iskolákban. Mozgások még tanév elején is lehetnek, feltéve, ha az új iskola be tudja fogadni a tanulót. Cikksorozatunkban megnézzük, milyen alternatívák vannak az állami rendszeren kívül, és mindez mennyibe kerül. Szakértőnk szerint az viszont fontos, hogy zsákutcába visz, ha csak azért választ valaki alternatív iskolát, mert az államit nem akarja. Ennél több kell.

Windisch Judit Windisch Judit


zCast: Megúszhatja-e az erdőtüzeket Magyarország?
 

zCast: Megúszhatja-e az erdőtüzeket Magyarország?

Mi okozza az erdőtüzeket, és hogyan teszi gyakoribbá őket a klímaváltozás? Mit jelent az, hogy egy erdő „alkalmazkodik" hozzá? Mennyire kell tartanunk attól, hogy Magyarországra is elérnek a Dél-Európában mindennapossá váló tragédiák? Ezekről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunkban Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország Erdő programvezetőjével.

hvg.hu hvg.hu