Putyin is elismerő szavakkal búcsúztatta Kissingert
Az orosz vezető minden bizonnyal szívesebben emlékszik a volt külügyminiszternek a háború elején, mint a néhány hónapja tett kijelentéseire.
Az orosz vezető minden bizonnyal szívesebben emlékszik a volt külügyminiszternek a háború elején, mint a néhány hónapja tett kijelentéseire.
Nyíltan beismerte Ukrajna, hogy kibertámadást intézett az orosz polgári repülés egyik fontos szerve ellen, hogy felfedje, mekkora bajban is van az országban a szankciókkal sújtott ágazat.
Az izraeli offenzíva során megölték a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet négy parancsnokát, köztük a Gáza északi részéért felelős parancsnokot – jelentette be a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín el-Kasszám Brigádok.
Szergej Mironov felesége, Inna Varlamova egy herszoni gyermekotthonból hozta el a kétéves Margaritát, akit azon nyomban át is neveztek Marinára.
Nyikolaj Ogolobjaknak normális esetben 2030-ig kellett volna rácsok mögött élnie.
A brit hírszerzés szerint visszatérhet egy, még az 1980-as években fejlesztett szovjet felderítőgép, ami akár orosz területről is képes lehet felderítőmunkákat végezni a katonaság számára.
Az orosz vezető a Kreml tájékoztatása szerint a mélyen instabil globális helyzetről alkotott nézeteit osztja majd meg a hallgatóságával.
Többek között adathalász támadásokat hajtottak végre az iráni Forradalmi Gárdához köthető Imprial Kitten hackerei, hogy érzékeny információkhoz jussanak. A Hamász terrorszervezet októberi támadása után az elsődleges célponttá az izraeli technológiai cégek váltak.
Spoiler: nem jár sikerrel.
Fadi Elhusseini, Palesztina magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy az izraeli-palesztin konfliktus oka az, hogy Izrael megtagadta annak jogát, hogy a palesztinok saját államot hozzanak létre.
A hadsereg szerint a laptopon olyan felvételek is voltak, amelyeket nemrég hozott nyilvánosságra az izraeli rendőrség a Hamász fegyvereseinek vallatásáról, ez pedig az IDF szerint azt bizonyítja, hogy a terroristák az elmúlt néhány napban járhattak a kórházban.
Aki korábban a világ nagy pénzügyi központjai és luxusüdülőhelyei között utazgatott, az már csak volt szovjet tagállamokba meg Kínába repkedhet.
Az elrabolt magyar–izraeli lányok nagynénje is egy tel-avivi téren virraszt a túszok mihamarabbi szabadon engedéséért. Izraelben kedden tartották az emlékezés napját az egy hónappal korábban történt Hamász-mészárlás áldozatai tiszteletére. Az országban hatalmas a bizonytalanság az október 7-ei terror után, amely rendkívüli kegyetlenséggel csapott le a Gázai övezettől 3 kilométerre lévő Kfar Azar kibucra, ahova a HVG munkatársa is bejutott.
A fogolytáborban az orosz katonák részére orvosi ellátást, napi háromszori étkezést biztosítanak, továbbá kapcsolatot tarthatnak rokonaikkal, és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői is folyamatosan kapcsolatba léphetnek velük.
Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződést még 1990-ben kötötték meg és a NATO, valamint a megszűnőfélben lévő Varsói Szerződés országai írták alá.
Igen komoly haderőt képviselő tengeralattjáró érkezett a közel-keleti konfliktus miatt a Földközi-tenger keleti részére. Drámaian megnövelte az amerikai hadiflotta ottani tűzerejét.
Andrij Jermaknak nem tetszett, amit az olasz kormányfő mondott az orosz telefonbetyároknak.
Valerij Zaluzsnij ebben arról beszélt, hogy a technológia jelenlegi szintjén állóháborúba torkollnak a harcok a frontokon.
A frontvonal közelében található zaporizzsjai faluba egy orosz Iszkander típusú rakéta csapódott, több mint húsz ember meghalt, sok civil is megsérült.
Rövid időn belül ez a harmadik eset, hogy fegyveresek foglalnak el egy hajót a térségben. Mindez összefüggésben állhat az izraeli-palesztin konfliktussal.