Budapesten elkapott kémet alakít majd Benedict Cumberbatch
A cannes-i filmvásáron árulták a kémfilm forgalmazási jogait.
A cannes-i filmvásáron árulták a kémfilm forgalmazási jogait.
Hivatalos látogatásra engedték be az Egyesült Államokba az orosz hírszerzés egyik csúcsvezetőjét, pedig amerikai szankciók vannak ellene érvényben.
Az amerikai külügyminisztérium annak a 33 cégnek és egyénnek a nevét tette közzé, amelyek és akik kapcsolatban állnak orosz védelmi és hírszerző ügynökségekkel, köztük például a Roszoboronexport fegyverkereskedő céggel, vagy a rakétákat gyártó Almaz-Antej vállalattal.
A detonációt robbanószerkezet okozta, de hogy milyen típusú volt a pokolgép, még nem tudták megállapítani.
A kínai kormány "módszeresen felszámolta" az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tevékenységét Kínában 2010 és 2012 között, az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb biztonsági résének köszönhetően – írta a The New York Times.
A Dél-Koreában rejtve dolgozó kommunista hírszerzőknek adott utasításokat tartalmaznak a jelek?
Candace Clairborne 1999 óta volt a State Department munkatársa. Szolgált diplomataként Szudánban, Irakban és Kínában. Most 25 év börtön fenyegeti, ha bebizonyosodik: ajándékokat fogadott el a kínai hírszerzéstől, és cserébe államtitkokat adott át.
Trump egykori kampányfőnöke kétes orosz kapcsolatai miatt a szenátus és a képviselőház hírszerzési bizottsága elé állhat.
Miről tárgyalt Trump veje a Vnyesekonombank (VEB) nevű orosz pénzintézet elnökével? Erre kíváncsi a washingtoni szenátus hírszerzési bizottsága. Jared Kushner, aki az USA elnökének nemcsak rokona, hanem a főtanácsadója is, jelezte, elmegy a meghallgatásra.
Bizonyíték nincs, de az elnök stábja ragaszkodik a vádakhoz.
Illegálisan szivárogtatják ki, mit kavartak az oroszokkal, mondja az elnök.
Az amerikai NBC televízió hírszerzési forrásokból származó értesülései szerint Moszkva állítólag fontolgatja Edward Snowden kiadását az Egyesült Államoknak.
A James Bond-filmek különleges kütyükért felelős Q-jának való életbeli megfelelője egy nő - árulta el a brit hírszerzés igazgatója.
"Kitalált, hamisított vádak. Nagy kár!" – szólt a megválasztott elnök tweetje a telefonhívásról.
Oroszország sosem próbált befolyást gyakorolni rá – állította a megválasztott elnök.
Nagyon súlyos adatok láttak napvilágot megválasztott elnök és csapata, valamint a Kreml együttműködéséről, Moszkva állítólag már öt éve tolja Trumpot. Az orosz titkosszolgálatnak súlyos kompromittáló anyagai is lehetnek Donald Trumpról, például bizonyos perverz szexuális aktusokról.
Az oroszok az Egyesült Államok mellett legalább kéttucat más országban is megpróbálták befolyásolni a választási folyamatot egy amerikai hírszerzési vezető szerint.
Trump meghallgatta a hírszerzést vezetőit, és már nem tiltakozik az állítások ellen.
Fiatal csapatba keres munkatársakat a Lázár János irányítása alatt álló hírszerző szolgálat, az Információs Hivatal.