Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A polgári hírszerzés egykori főigazgatóját kedden hallgatja meg a nemzetbiztonsági bizottság.
Czukor Józsefet, a polgári hírszerzés egykori főigazgatóját jelöli az Információs Hivatal (IH) első számú vezetőjének a külügyminiszter. A nemzetbiztonsági bizottság napirendje szerint a vezérőrnagyot kedden, zárt ülésen hallgatják meg, a tagok ezután rögtön szavaznak is kinevezéséről.
Az IH előző vezetőjét, Pásztor István vezérőrnagyot néhány hónappal ezelőtt mentette fel tisztségéből a miniszterelnök. Akkor megírtuk, hogy a lépés Szijjártó Péter kezdeményezésére történt, miután az IH visszakerült a Miniszterelnökségtől a külügy felügyelete alá. Ez azért furcsa, mert a külügyminiszter nem sokkal korábban még arról beszélt, hogy jól tudott együtt dolgozni Pásztorral, és annak ellenére, hogy a hivatal nem az ő irányítása alá tartozik, csak a legjobbakat tudja mondani a vezérőrnagy munkájáról. Úgy tudni, az utóbbi hat évben az IH-t felügyelő Miniszterelnökség is elégedett volt Pásztorral, ezt bizonyíthatja az is, hogy felmentése után nem sokkal New York-i főkonzullá nevezték ki.
Czukor József 60 esztendős, jogvégzett tábornok, 1986-tól a külügyminisztérium munkatársa, aki a bécsi magyar nagykövetségen kezdte meg hírszerző tevékenységét. 2002 és 2004 között az IH főigazgatójaként, ezután 2009-ig ljubljanai nagykövetként, 2009. június 2-ától pedig a Külügyminisztériumban az unióval fenntartott kétoldalú kapcsolatokért és külpolitikai tervezésért felelős szakállamtitkáraként dolgozott. Czukor József a berlini és a bonni külképviseletet is vezette, 2015 őszétől pedig Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója lett.
Czukor az Index korábbi portréja szerint mindvégig Orbán egyik hűséges embere volt: nagykövetként beleállt a miniszterelnök konfrontatív külpolitikájába is. Amikor például 2011-ben Werner Hoyer német külügyi államminiszter élesen bírálta az Orbán-kormány intézkedéseit (beleértve a médiatörvényt), Czukor nyilvánosan támadt vissza, elítélve Hoyer nyilatkozatát.
Nem elhanyagolható tény az sem, hogy Czukor korábban a szocialista kormány kémfőnöke volt, ezért sokakat is meglepett, amikor berlini nagykövetté, majd Orbán Viktor főtanácsadójává nevezték ki.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.