A Musée d’Orsay bizonyítja, hogy ma is lehet még újat és újszerűen mondani a képzőművészet történetének egyik legnépszerűbb, 1874-ben egy tárlattal indult izmusáról.
A francia impresszionista Szénaboglya-sorozatának egyik darabja kelt el szerdán.
Idén különösen érdemes ellátogatni az északnyugat-francia tartományba, Normandiába, ahol szeptember végéig nemcsak a 150 éve itt megszületett nagy hatású művészeti irányzat, az impresszionizmus kiemelkedő alkotóinak műveiben, hanem az általuk inspirált kortárs művészek alkotásaiban is el lehet merülni. Az impresszionizmusnak szentelt fesztiválról Cserba Júlia készített helyszíni beszámolót.
Nem a fogpaszta, nem a kézkrém, nem a ragasztó miatt jött az ötlet: a fémtubusra a 19. század közepe táján az olajfesték miatt lett szükség – tudtuk meg, amikor a pesti Renoir-kiállításon jártunk.
„Fűzfák, Giverny” című, 1886-ban készült tájképet november 24-én a Hotel Drouot-ban árverezik. Ha megyünk, hárommillió euró körül vigyünk magunkkal. Sokkal jobban a zsebünkbe kell nyúlni viszont, ha „A tavirózsás tó” című festmény november 9-i New York-i árverésére igyekszünk.
A párizsi Musée d'Orsay tulajdonába került az egyik utolsó, eddig még magánkézben lévő impresszionista festmény. Gustave Caillebotte 126 éve készült képéért 43 millió eurót kaptak az örökösök.
A posztimpresszionista festő egészségi állapota régóta izgatja a tudományt: felmerült már, hogy bipoláris volt, epilepsziás, skizofrén, újabban pedig az derült ki, hogy nagyon durva alkoholmegvonási tünetei voltak.
Megnyílt a francia és magyar impresszionista és posztimpresszionista alkotók remekműveit felvonultató kiállítás, valamint az ehhez kapcsolódó grafikai kamaratárlat csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában.
Évtizedekig kartondobozban rejtegette a padláson Claude Monet impresszionista festő egyik képét egy német nő, aki annyira féltette a festményt, hogy soha nem merte kiakasztani lakásában.
Ambroise Vollard a századforduló Párizsában a műkereskedő új típusát testesítette meg. Egy időben az impresszionisták viharos fellépéseivel, az 1870-es évektől megnyíló galériák a műgyűjtők azon új generációjának igényeihez mérten szemezgettek a kortárs művészetből, akik társadalmi rangjukat már nem származásukkal, hanem tőkebefektetéseik, piaci manővereik sikereivel vívták ki.
