#infláció




Öt évre 50 százalékos hozammal kontrázzák az állampapírokat

Az elszálló infláció miatt kétszámjegyű hozamot kell ígérnie annak, aki a befektetők pénzére hajt. Az állampapírok jelenleg a 3-6 éves konstrukcióiknál kínálnak ilyet induláskor, rövidebb lekötésekre banki betétnél is találni már 12 százalékos kamatajánlatot. Most pedig egy biztosító rukkolt elő öt év alatt 50 százalékos hozamot garantáló lehetőséggel – írja a Bank360.hu.


Leves helyett almalé a gyerekeknek – hiába spórolnak a menzákon, újabb áremelés jöhet

Januárban elkerülhetetlen lesz árat emelni az iskolai menzákon, még akkor is, ha idén szeptemberben már volt egy emelés – mondják ágazati szereplők. Van, ahol a gyerekeknek leves helyett már almalé jár, mert azt legalább nem kell melegíteni. Közben rengeteg étel landol a kukában a közétkeztetésben. A szülők értékelése a felismerhetetlen undormányoktól egészen a kiemelkedő minőségig terjed.







Alapvető gyógyszerekből is fokozódhat a hiány, ha a kormány nem segít

A gyógyszerhiány nem új jelenség, a gyárak nem tudnak lépést tartani a növekvő igényekkel, mindehhez azonban hozzájött a járvány és a háborúval súlyosbított gazdasági válság. Itthon az is nehezítheti a gyógyszerek eljutását a betegekhez, hogy több száz gazdaságtalanná váló kispatika bezárhat.