Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzetközi Valutaalap javaslatokat is megfogalmaz országjelentésében a kormánynak.
Miközben a gazdaság kilábalóban volt a koronavírus-válságból, sokkok sorozata és a kormány laza fiskális politikája 20 százalék fölé löktél az inflációt, és nagy hiányhoz vezettek a fizetési mérlegben – írja éves felülvizsgálata után Magyarországról szóló jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Laza fiskális politika alatt azt kell érteni, hogy a kormány – legalábbis a választások előtt – hatalmas összegeket öntött a gazdaságra (például a 13. havi nyugdíj és a gyerekesek szja-visszatérítése formájában). A kormány kategorikusan tagadja, hogy bármi felelőssége lenne az uniós összehasonlításban immár dobogós inflációról, azt szerinte a háború a szankciók okozzák.
A jegybank 2021 júniusa óta jelentősen szigorította a monetáris kondíciókat (vagyis kamatemelési ciklusba kezdett, és leállította a gazdaságfinanszírozási konstrukciókat, kedvezményes hiteleket stb.), a kormány pedig „ambiciózus” fiskális kiigazításra készül 2023-ra. Szigorú és következetes intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy csökkenjen a költségvetés és a fizetési mérleg hiánya, az államadósság szintje – figyelmeztet a jelentés.
Az energiával kapcsolatos és egyéb ársapkákat enyhíteni kellene, elősegítendő az energiamegtakarítást, az import csökkentését és az azzal kapcsolatos költségvetési kiadásokat. Mindeközben jól célzott támogatásokra van szükség a sebezhető társadalmi csoportok megélhetési költségei növekedése okozta hatások enyhítésére.
Az IMF arra számít, hogy 2023 végére az infláció egy számjegyűre lassul, a fizetési mérleg hiánya pedig jelentősen csökken, de hangsúlyozzák, hogy sok a bizonytalanság mind a nemzetközi környezetet illetően (pl. a várható energiaárakat), mind a magyarországi intézkedéseket. A jelentés szerint a kormány által tervezett szigorítás (a költségvetési hiány leszorítása a GDP 3,5 százalékára) tarthatónak tűnik egyfelől a tervezett kiadáscsökkentéseknek, másfelől az adóemeléseknek és az infláció miatt növekvő adóbevételeknek köszönhetően.
Az IMF egy sor javaslatot is megfogalmaz a kormány számára a helyzet jobb kezeléséhez. Egyebek mellett:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.