Rosszul viselkedsz az iskolában? Meg kell tanulnod egy verset
Mit gondol, jó vagy elvetemült módszer rossz viselkedésre verstanulási büntetést adni? Dragomán György teljesen lefagyott tőle.
Mit gondol, jó vagy elvetemült módszer rossz viselkedésre verstanulási büntetést adni? Dragomán György teljesen lefagyott tőle.
Több százezer forintba is kerülhet a középiskola utolsó éve annak, aki magántanárhoz járna, nyelvvizsgára készül, közben pedig a szalagavatót és az érettségi bankettet sem szeretné kihagyni.
Barack Obama volt elnök nevét veszi fel Mississippi állam fővárosában, Jacksonban az amerikai polgárháború egyik fontos déli szereplőjéről elnevezett általános iskola – írta csütörtökön egy helyi lap.
Vári Anikó 2016 decemberében jelentkezett egy szakközépiskola pedagógusi állására és ugyanazon a napon posztolt is egyet a közösségi oldalára, a hír mellé pedig kritikus megjegyzéseket tett a magyar oktatáspolitikára és annak alakítóira. Néhány napra rá az intézmény igazgatója kérdőre vonta a már ott dolgozó nő férjét a bejegyzés miatt. Majd elutasították a nő pályázatát.
A megkérdezett iskolaigazgatók szerint a megemelkedett óraszámok miatt komoly szervezést igényel, hogy minden diák kényelmesen leülhessen ebédelni.
A gyerekek nem várhatnak, amíg a tudósok elbabrálgatnak a legjobb NAT kidolgozásával. Vélemény.
A tavaly elkészült digitális oktatási stratégia (DOS) óriási fejlesztést és pedagógiai szemléletmódváltást irányoz elő. A baj csak az, hogy egyelőre mindez nehezen képzelhető el a magyar oktatási rendszerben. Sőt, mintha párhuzamos univerzumok léteznének az oktatásban.
Az iskolában az informatikaórákon is elméletet sulykolnak a gyerekek fejébe, jobb esetben a szövegszerkesztést, táblázatkezelést gyakoroltatják velük, pedig játékos módon akár programozhatnának is. Ezzel nem lennének „kockák”, viszont egy sor gondolkodási képességük fejlődne.
Az áldozat három évvel fiatalabb volt.
Bemutatták a munkacsoportok vezetőit, emellett tanárokat kértek fel a munkára.
Rainer Schoemant pénteken ítélte el a bíróság az alapján a videó alapján, amit a wokingi iskola biztonsági kamerája rögzített.
Az alapvető jogok biztosa az Emmihez fordult, hogy a minisztérium indítson vizsgálatot a speciális közétkeztetés ügyében.
Alig vannak országok Európában, ahol kevesebben tanulnak általános iskolában idegen nyelvet, mint Magyarországon.
Minden fórumon keresik a tanárokat az iskolák, akik pedig vannak, ingyen helyettesítenek. Aki beteg, az sem mer otthon maradni.
Sci-fikbe illően modern iskola nyílik Debrecenben, ahova öröm lesz járnia az ott valódi, 21. századi tudást és készségeket szerző diákoknak. Persze, hiába állami az iskola, mert nem mindenkinek lesz elérhető.
Nevelés, iskola, a diktátorok személyiségrajza – összegyűjtöttünk néhány gondolatot a ma 82. születésnapját ünneplő pszichológus-írótól.