Megszavazták: ismét kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak
Megvalósult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyik első bejelentett törvénymódosítási szándéka.
Megvalósult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyik első bejelentett törvénymódosítási szándéka.
HVG
Dr. Jámbor Lászlót legutóbb 2026 márciusában választottak még a szervezet elnökének.
HVG
Zajlik az adok-kapok az M6-os autópálya ügyében.
HVG
A miniszter szerint februárban már az átadás-átvételi tárgyalások zajlottak az ügyletben, amelyről a Fidesz azt állítja, végül nem született döntés.
HVG
A munkavégzés közben két ott dolgozó nem viselt zárt ruházatot, illetve nem vagy nem megfelelően használták a légzésvédő eszközt.
HVG
A Kossuth térre várja az „egész nemzetet”.
HVG
A szerződésmódosítással az állam átvállalta az építőipari áremelkedés és a kamatok emelkedése miatti többletterhek jelentős részét.
HVG
HVG
MTI
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a lógate újabb részleteit osztotta meg.
HVG
A Reklámszövetség szerint a minisztérium saját hatásvizsgálata is kiemeli a káros következményeket: többek között több mint ezer munkahely megszűnését, illetve többmilliárd forintos adóbevétel-kiesést.
MTI
2023 óta minden évben megszervezik a közösségi rendezvényt.
HVG
Kétszer háromillió forint támogatást kapott az Nemzeti Kulturális Alaptól Bayer Zsolt publicista, közölte korábban Molnár Áron.
HVG
A publicista előbb cégén keresztül kapott közel három millió forintot, majd miután ezt vissza kellett fizetni, magánszemélyként is kapott ugyanekkora alkotói támogatást.
HVG
„Bátorra itta magát egy bukott orbáni harcos” – írta Magyar Péter miniszterelnök szombat este a Facebook-oldalán ahhoz a videóhoz, amin az látható, hogy miközben a Szekszárdi Szüreti Napokon, az egyik pultnál ételt kér, egy férfi kicsit távolabbról ráönt egy pohár bort.
HVG
A főváros saját fenntartású színházainak vezetésére pályázók névsora egyelőre nem ismert, de több jelentkező is vállalta, hogy nyilvánosan beszéljen elképzeléseiről.
HVG
Pécsi otthonomtól eljutni a budapesti munkahelyemre legalább annyi idő, mint egy repülőút Lisszabonba. A MÁV saját augusztusi jelentése szerint a pécsi vasútvonal állapota olyan súlyos, hogy a menetrend fellazítására és pótlóbuszokra is szükség lehet, miközben a kormány a Baross Gábor terv keretében óránkénti InterCity-járatot ígér. De biztos, hogy erre van a legnagyobb szükség?
„Ha valami nem tetszik, szóljál” – mondta az egyik őr, aztán a társával bántalmazta a fogvatartottat, miután az visszaszólt neki.
HVG
Radnai Márk még nem kérte meg barátnője kezét, de tervezi. Arról is beszélt, hogy milyen életvezetési tanácsokat kap Magyar Pétertől, akit nem nevezne barátjának.
HVG
A volt belügyminiszter előszeretettel használja a veteránautóját.
HVG
Két szokatlan véletlen is kellett, hogy a Pintér Sándor úgy tudja van érvényes biztosítása, miközben nem volt.
HVG