Tótth Árpád főigazgató nem bűnbakokat keres, hanem meg akarja érteni, hogy pontosan milyen problémák és hiányosságok vannak az adott intézményekben, amelyekre közösen keresne megoldást az intézményvezetőkkel.
Sorra teszi a feljelentéseket a technológiai minisztérium a Gondosóra miatt, már nyomoz az ügyben a NAV és a rendőrség is. A kormány mégsem szüntetné meg a programot, mivel az alapgondolatot jónak tartja. Kérdés, lesz-e rá idő, hogy ízekre szedjék és újraépítsék a rendszert, amely jelenleg is 750 ezer ember életének része.
Egy március 14-én, vélhetőleg NKA-pénzből tartott megemlékezésen mondott beszédet Radics és egy másik fideszes politikus is, a műsor során pedig Tóth Gabi párjának táncegyüttese is fellépett.
Van, hogy minden szükséges tíz alkalomból csak négyszer fertőtlenítik kezüket megfelelően az egészségügyi dolgozók – idézte a WHO nemzetközi adatait Hajdu Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztály munkatársa a HVG-nek adott interjúban. Arról azonban szó sincs, hogy kizárólag az ápolókat, orvosokat kellene felelőssé tenni a kórházi fertőzésekért, amiknek részletes adatait most kezdte el nyilvánossá tenni a kormányzat. Interjú halálozási arányról, a fertőzések fajtáiról, a statisztikai bonyodalmakról, okokról, megelőzési módszerekről és olykor tragédiához vezető tévhitekről.
Mindkét pártvezető hozta a papírformát a hétvégi alakításával. Aki Orbántól valami nagy újítást várt, az túlértékeli őt. Ekkora vereség után nem is lehet mit mondani. Vélemény.
A hátrányos helyzetű gyermekek nevelése és önálló életre való felkészítése iránti példaadó elhivatottsággal végzett munkája elismeréseként kapta a bemutatott dokumentum szerint.
Tavaly a pécsi pride szervezője ellen eljárás indult, benne volt a pakliban, hogy soha többé nem taníthat. De ettől keményebb ügyei is voltak Buzás-Hábel Gézának, az Alkotmányvédelmi Hivatal is rászállt. Szombaton tartják a hatodik pécsi pride-ot.
Az atlétika új csúcsversenyének Magyarország az első házigazdája. A jamaicai sprinter legenda sajnálja, hogy amikor aktív volt, még nem létezett ez a bajnokság.
Védőoltás és védőfelszerelés nélkül dolgoztak szennyvízzel a Máv Személyszállítási Zrt. békéscsabai karbantartó telepének dolgozói. Egyikük hepatitiszt kapott.
A Tisza képviselője, Dr. Gurzó Mária a Facebookon volt kénytelen elhatárolódni az NKA-botrányban letartóztatott Fásyné Gurzó Máriától, miután aggódó megkereséseket kapott.