Gulyás szerint annál is több egyéni mandátumot szerezhet a Fidesz, mint amennyit Orbán jósolt a nyáron
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint jó esély van az abszolút többségre. Magyar Péterrel való barátságát pedig nem misztifikálná túl.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint jó esély van az abszolút többségre. Magyar Péterrel való barátságát pedig nem misztifikálná túl.
HVG
A dokumentumot azonnal osztani kezdték a fideszes politikusok is, pedig abban az amerikai elnök csak megköszöni Orbán washingtoni látogatását, és a meghívást Budapestre, amiről majd egyeztetnek.
HVG
Végig megtartotta állását a Debreceni Javítóintézetben annak igazgatóhelyettese, Varga László Balázs, aki decemberben mindössze pár napig volt egyben a Szőlő utcai javítóintézet megbízott vezetője is, vagyis szó sincs arról, hogy most visszahelyezték őt korábbi posztjára – erről most először, a HVG-nek nyilatkozott. Varga azt állítja, hogy pont a két pozíció miatti ingázás és a rá nehezedő sajtónyomás miatt távozott ilyen gyorsan a botrányos fővárosi intézmény éléről. Egyben tagadta, hogy bármilyen szabálytalanság lett volna azokban a Debreceni Javítóintézetben történt esetekben, amelyeket a Jelen című lap korábban vele hozott összefüggésbe.
A Kúriától várja a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó HM EI Zrt., hogy megsemmisíti az első- és másodfokú bíróság ítéletet, amelyek kimondták, el kell árulniuk, hogy kinek az utasítására és mennyiért újították fel a villát, melyet Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök is használt.
HVG
Mi most tesszük le egy európai védelmi ökoszisztéma alapjait – mondta a HVG-nek adott interjúban a német hadiipari óriás, a Rheinmetall szóvívője, Philipp von Brandenstein. Szerinte hiba volt, hogy a kontinens elhanyagolta a hagyományos fegyvereket, amiből most Magyarország tevékeny részvételével próbálják megteremteni a kínálatot.
A házaspár szigetről szigetre repült.
HVG
Vesztésre áll a kormány a hóhelyzet politikai csatájában.
A vízkeresztkor szokásos szertartást nem Bese Gergő, hanem Berta Tibor celebrálta.
HVG
Hólapáttal pózolt a miniszterelnök kedd reggel. Azt, hogy ő kapott-e valamit a hólapátolásért, nem derült ki, a fiataloknak viszont bőven tartogat lehetőségeket az időjárás: egyesek a kötelező közösségi szolgálatukból tudhatnak le valamennyit, mások pedig korcsolyabelépőt kaphatnak a közmunkáért.
Bányabeszakadás történhetett.
HVG
Mindeközben évről évre csökken azok száma, akik postai csekken fizetik be az energiaszámlájukat.
HVG
A miniszterelnök friss nyilatkozata szerint Bajnai Gordon egy év alatt tönkretette Magyarországot. Másfél évtizeddel ezelőtt még pont, hogy méltatta elődje munkásságát.
HVG
A Tisza elnöke azután tette meg a bejelentését, hogy azt írtuk: amennyiben Orbán ismét kormányt alakíthat, a fizetése meghaladhatja a 8 millió forintot.
HVG
Hadházy Ákos független képviselő szerint Honoluluról ruccant el a házaspár, „nem gyalog, nem jachttal, hanem luxusrepcsijükkel.”
HVG
A demonstrációnak meglett az eredménye, a minsztérium írásba adta, hogy januárban tárgyalni fogják a tüntető fuvarosok követeléseit, erről a szervező, Orosz Tibor számolt be.
HVG
Hétfőn Hadházy Ákos független képviselő posztolt arról, hogy pont ahhoz a házhoz vezet pár éve felújított út, amely a miniszter családjának tulajdona.
HVG
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének hétfői közleményéből kiderült az is, hogy január hatodikán a testület képviselői tárgyalni fognak a közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel.
HVG
A kutyás strand Balatonszéplakon az Ezüstparton lenne a Cinege-patak befolyójánál lévő partszakaszon.
HVG
Az államelnök karácsonyi beszédével nagyjából egyidőben jelent meg Sulyok volt közvetlen munkatársa, Szántó Georgina posztja, amiben durván beleáll a szeretetet és összetartást hangoztató volt főnökébe.
HVG
Négyszáz méter választja el állítólag egymástól a miniszterelnököt és a Tisza Párt elnökét.
HVG