Elmondása szerint bio zöldség- és gyümölcsüzem tervezésére kapott megbízást Hatvanpuszta építésze
Száz ember ellátására alkalmas gazdaság épül, lakó- és szállásfunkcióval kiegészítve, mondta Taraczky Dániel egy interjúban.
Száz ember ellátására alkalmas gazdaság épül, lakó- és szállásfunkcióval kiegészítve, mondta Taraczky Dániel egy interjúban.
HVG
A vagyonvisszaszerzési hivatal egyik elnökjelöltje az illetékes parlamenti bizottság előtti meghallgatását követően nyilatkozott a sajtónak. Hantosi István, a bizottság elnöke pedig arról beszélt, „nincs tiszás jelölt”, majd a Tisza-frakció közleményt is kiadott a meghallgatások körül felmerült kérdésekről.
Teljesen felépülhet a balesetet szenvedett őrnagy.
HVG
Az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság hallgatta meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöki tisztségére pályázókat. A folyamat nem volt izgalmak nélküli: Ligeti Miklós és Unger Anna Róza mellett Jancsics Dávid lett volna a harmadik jelölt, ő azonban visszalépett. Majd jött a Tisza-frakció, és saját jelöltet indított Sárvári Nicholas személyében. Élő közvetítésünk.
A Mi Hazánk feljelentést ígért, a Fidesz állítólag a Közbeszerzési Hatósághoz fordult az idei augusztus 20-i rendezvények meghívásos tendere miatt, de úgy tűnik, sem a Közbeszerzési, sem az Integritás Hatóság nem vizsgálódik az ügyben.
HVG
A színészt rágalmazás és becsületsértés vádjával perelte be Páger Pál Attila.
HVG
A Római parti luxuslakás korábban Bánki Erik cégének székhelye is volt.
HVG
Hogy valóban megindítják-e az eljárást, arról szeptember elején dönt a kerület.
HVG
Megmentette egy fuldokló gyerek életét egy rejtélyes motoros. A férfi most videót tett közzé, amiben felhívja a figyelmet egymás segítésére.
HVG
A kiválasztási folyamatban négy civil szervezet vehet részt: a TASZ, a Helsinki, a K-Monitor és a Magyarok Világszövetsége.
HVG
Az újságíró azt mondja, olyan információk kerültek a birtokába, amelyek nyomták a vállát, ezért megkönnyebbülés, hogy most megjelenik a könyv.
HVG
Az Élő Környezetért Felelős miniszter szerint 35 évre szóló hulladékgazdálkodási koncessziót vizsgálnak majd felül.
HVG
A miniszterelnök szombat este élőben jelentkezik Paksról.
HVG
A honvédelmi miniszter gyorsjelentést adott a fenékküszöb építéséről.
HVG
Már júniusban bejegyeztek egy weboldalt ezen a néven.
HVG
Toroczkai László bejelentette, hogy pártja közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt tesz feljelentést.
HVG
Exkluzív lehetőséget kapott a HVG tudósítója a Honvédelmi Minisztériumtól, kollégánk ugyanis a légierő legújabb, egyben legnagyobb gépe, az Embraer KC-390 szállítógép fedélzetéről tudósíthatott a légiparádéról.
Csütörtök reggel a Kossuth téren letették az esküt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen végzett honvédtisztjei. A HVG fotósa így látta a tisztavatást.
HVG
A mentőakció végén csoportkép is készült.
HVG
Kritikusan várja a Tisza Szigetek egy része a Magyar Péter által augusztus 20-ára meghirdetett országos találkozójukat. A tettrekészségük nem múlt el, de már nem arra vágynak, hogy szemétszedő önkéntesként tegyék hasznossá magukat, hanem érdemi beleszólást szeretnének a kormányzásba.