A szuperolcsó Dacia Sandero uralja Európát
A Renault román márkájának újdonsága olyan nagyágyúkat utasít maga mögé, mint a Golf vagy a Yaris.
A Renault román márkájának újdonsága olyan nagyágyúkat utasít maga mögé, mint a Golf vagy a Yaris.
Az eddig vélt kettő helyett három ősi populáció genetikai jegyeit hordozza Japán lakossága – derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport ősi DNS-minták elemzése alapján.
Még 1984-ben, egy csapat diák indította útnak azt a palackpostát, ami nemrég Hawaiinál kötött ki. A diákok arra voltak kíváncsiak, miként működik a Kurosiho-áramlat.
A faceliftnek köszönhetően a Jimny mostantól kevesebb benzint fogyaszt és kevésbé terheli a környezetet.
Karikó Katalin magyar kutatóbiológus-biokémikust orvostudományi díjával tüntette ki a tokiói Keio Egyetem.
A sportkocsi legújabb változata erősebb ugyan nem lett, de a külseje vonzza a tekintetet.
A népszerű japán szabadidőautó külsejéhez és belsejéhez is hozzányúltak a fejlesztők.
A kínai külügyminiszter Dél-Koreába érkezett, hogy egyeztessen a rakétakísérletekről.
Az olimpiát és a paralimpiát még bevállalták, de a kontinensek legjobb klubcsapatainak viadala már túl nagy anyagi- és covid-kockázattal járna.
Az alig egy év után leköszönő japán miniszterelnök a mostani, rendkívül népszerű vakcinaügyi minisztert, Kono Tarót támogatja, akit a fiatalok is imádnak Twitteren.
Igaz, csak egyfajta márkából választhat a vásárló, de a terméket így is könnyebb beszerezni.
A limitált szériás sportkocsiért egy kisebb vagyont kérnek el a szigetországban.
Ezúttal a Tokióhoz közeli Gunma, valamint Okinava prefektúrából voltak kénytelenek visszaküldeni a vakcinát.
Két, harmincas években járó férfi halt meg néhány nap leforgása alatt, egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy halálukat a vakcina okozta volna - közölte a gyártó.
Valószínűleg gyártási hiba okozta a Japánba küldött vakcinaszállítmány szennyeződését.
A NASA 2031-ben szállítaná le a vörös bolygóról begyűjtött köveket, de a JAXA hamarabb tervez ilyesmit.
A Nissan új sportkocsija a közelmúltban érkezett Toyota Suprát vette célkeresztbe.
Új sziget bukkant elő a csendes-óceáni Ivoto-sziget közelében, Tokiótól nagyjából 1200 kilométerre délre, miután a múlt hét végén elkezdett kitörni egy víz alatti vulkán – közölte a japán parti őrség.
A játékot a XVIII. században találták ki, de igazán népszerűvé Kadzsi Maki tette.