Milliókat telepítenének ki Japánban a példátlan esőzések miatt
Közel kétmillió embert szólítottak fel a japán hatóságok otthonuk elhagyására azt követően, hogy a szigetországban példátlan mennyiségű eső esett néhány nap alatt.
Közel kétmillió embert szólítottak fel a japán hatóságok otthonuk elhagyására azt követően, hogy a szigetországban példátlan mennyiségű eső esett néhány nap alatt.
A limitált szériás japán sportkocsi kicsit erősebb lett az alapmodellnél.
Botrány lett Goto Miu győzelmének ünnepléséből.
Hazánkat két fiatal tehetség képviseli majd a szeptemberi párizsi megmérettetésen.
Véget ért a sporttörténet legrendhagyóbb olimpiája, az egy évvel elhalasztott, a pandémia közepette, nézők nélkül, a tévékameráknak megrendezett tokiói. A járvány a sportot nem tudta megállítani, de a hangulattal végzett.
Hogy milyen testközelből az a kívül fehér, belül burgundivörös kompakt Mazda 3 és Mazda 6 sportkombi, amelyekkel a japán gyártó a fennállásának 100. évfordulóját ünnepli? Megnéztük és meghajtottuk őket.
Miután megszúrta a mellette ülő nőt, rájött, hogy képes lenne akár több embert is megölni a vonaton.
Tíz embert megsebesített, egyikük sérülése súlyos.
Az elmenekült támadót elfogták és letartóztatták, a sebesülteket kórházban ápolják.
Ismét rekordot döntött Tokióban a napi új koronavírus-fertőződések száma: csütörtökön először haladta meg az ötezret, miközben már az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak.
Minden jel arra mutat, hogy rendben zajlik a GR Yaris gyári tuningváltozatának fejlesztése.
Tokióban is rekordot kellett elkönyvelni, ott 4166 új esetet regisztráltak.
Nem sikerült jól atlétáinknak az olimpia, a magyar női vízilabdacsapat nem tudta megverni Kínát. Az asztaliteniszezőink a negyeddöntőre hajtanak, kiderülhet, hogy éremért harcolhat-e Berecz Zsombor. Tartsanak velünk!
A fehér orkákból annyira kevés van, hogy egyet is csodaszámba megy látni, ehhez képest egyszerre kettő bukkant fel Hokkaidónál.
Kijevben már csak speciális igazolványokkal lehet használni a közlekedési eszközöket.
Az Ázsiában járatlanok meglepő dolgokkal szembesülhetnek Tokióban. Elég, ha benyitnak a szállásuk fürdőszobájába.
Julius Ssekitoleko írásban üzente meg, hogy nem akar hazatérni, és Japánban telepedne le.
142 nyíltan „más” sportoló vesz részt a játékokon.
Hónapok óta tisztítják, de egyelőre a bűzt okozó baktériumok állnak nyerésre.
Egy apró városi autó, melyet a laikusok leginkább csak bevásárlásra alkalmas női kocsinak néznek. És amelyről a kicsit is hozzáértők rögtön tudják, hogy az elmúlt időszak egyik messze legizgalmasabb és legbátrabb fejlesztése.