Megdöntötte a sebességrekodot a japán mágnesvasút
A szerelvény egy szakaszon 603 kilométer/órával száguldott.
A szerelvény egy szakaszon 603 kilométer/órával száguldott.
Szökőárriadót adtak ki Japánban egy 6,8-as erősségű földrengés nyomán, de a riasztást később visszavonták.
Új sebességi rekordot állított fel 590 kilométerrel a japán lebegő mágnesvasút, de egyelőre egy kísérleti pályán. Amúgy élesben csak 2027-től indítják be.
Másfélszáz fehérajkú kardszárnyúdelfin sodródott partra pénteken Japánban. A helyiek és a parti őrség kétségbeesetten próbálta őket egész nap menteni, de csak elenyésző hányadukat sikerült visszajuttatni a Csendes-óceánba.
Sikeresen végig úszta az 1500 méteres gyorsúszás távját 25 méteres medencében egy százéves japán nő, aki a világon elsőként teljesítette ezt a távot a 100-104 évesek kategóriájában.
Mintegy 400 kilométer hosszú, helyenként ötszintes tengeri fal felhúzására összpontosítanak Japán északkeleti részén a jövőbeni szökőárak kivédésére négy évvel a térséget sújtó pusztító cunami után.
Leolvadt a nukleáris fűtőanyag a Fukusima-1 atomerőmű kettes számú reaktorában is - közölték a Nagojai Egyetem szakemberei pénteken, egy nappal azután, hogy bejelentették, az egyes reaktorban leolvadt a fűtőanyag.
A fejlődő országokban élő fiatal lányok oktatásban való részvételének előmozdítására irányuló együttműködést jelentett be Michelle Obama amerikai first lady és Abe Akie, a japán kormányfő felesége csütörtökön Tokióban.
Lepacsizott Angela Merkel német kancellár Aszimóval, a japán Honda autó- és motorgyártó cég humanoid robotjával a tokiói Miraikan tudományos és innovációs múzeumban. Az 1999-2000-ben kifejlesztett Aszimó a múzeumban tárlatvezetőként kezdett dolgozni 2013-ban, de több helyen is bemutatták már szerte a világban.
Halálra késelte öt szomszédját hétfőn egy férfi Japán egy nyugati kisvárosában, az Avadzsi-szigeti Szumotóban.
A nindzsa harcművészek népszerűsítését célzó szervezet kezdi meg a működését idén ősszel Japánban, hogy a külföldi turisták számára még vonzóbb célponttá váljon a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékokra készülő ország.
Megtalálta egy híres japán csatahajó, a II. világháború legnagyobb tengeri ütközetében elsüllyedt Muszasi roncsát a Sibuyan-tenger mélyén Paul Allen amerikai milliárdos. A Fülöp-szigetek közlekedési minisztériumában történelminek nevezték és a Titanic megtalálásához hasonlították a felfedezést.
A csirke a magyar hétköznapokból való, a pankómorzsa a japán ünnepnapokból, logikus lenne, hogy sose találkozzanak. Ám mégis összefutnak, mi több, egyre gyakrabban randevúznak. Valamire való étterem konyháján mindenképpen. Mi itt, a rántott húsok országában különben is minden morzsafajtát szívesen látunk.
6,9 - 7,1-es erősségű földrengés volt Japán Honsú szigetén, ezért cunamiriadót rendeltek el, de nem sokkal később visszavonták.
Világrekordot állított fel hóemberépítésben vasárnap egy japán hegyvidéki település, amelynek 630 lakója egy óra alatt 1585 hóembert készített a szakadó hóból.
A Japánban található Nagaszakiban idén júliusban olyan szálloda fog nyílni, amelyben humanoid robotok fogják szinte teljes egészében kiszolgálni a vendégeket. A robotok üdvözlik majd a vendégeket, felviszik a csomagjaikat, illetve ki is takarítják a szobákat.
Több mint száz nőt erőszakolhatott meg egy japán férfi egy hamis "tudományos kísérlet" leple alatt.
Részvétét és együttérzését fejezte ki Orbán Viktor kormányfő japán kollégájának írt hétfői levelében az Iszlám Állam (IÁ) fogságába esett két japán állampolgár meggyilkolása miatt.
A gasztronómia és a művészet két olyan távoli országot is összehoz, mint Japánt és Spanyolországot. Jelen esetben kapcsolatukban a sonka az egyik főszereplő, a másik pedig egy szobrász- és restaurátor művész.
A Japán déli részén lévő tagesimai űrközpontból vasárnap sikeresen felbocsátottak egy rakétát, amely kémműholdat állított Föld körüli pályára.