Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#jelmeztervező

Sándor Anna Élet+Stílus

Sztárszínészek vetkőztek le előtte, hogy felöltöztesse őket

Az első olyan filmje, amely nagyot is szólt, és amelyben a ruhák is komoly feltűnést keltettek, a Szomorú vasárnap volt. Ez a magyar–német koprodukció volt Flesch Andrea jelmeztervező első külföldi munkája is egyben. Tavaly pedig már komolyan szóba jött, hogy a legutóbbival, a magyar mozikba a héten érkező Colette-tel akár Oscar-jelölt is lehet a legjobb jelmez kategóriában. Magyarországon él, de Londonban van ügynöke, és a jelen állás szerint jobban is ismerik a világban, mint itthon. Interjú.

MTI Kult

Meghalt Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező

Hetvenkilencedik életévében szombaton meghalt Gombár Judit Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, díszlet- és jelmeztervező, pedagógus, egyetemi tanár, a Győri Balett örökös tagja – közölte a család és balettársulat. A hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt művész temetéséről később intézkednek.

MTI Kult

Emmy-díjat kapott egy magyar jelmeztervező

Bár a maga nyolc díjával kétségtelenül a Michael Douglas és Matt Damon főszereplésével készült Túl a csillogáson bizonyult a kreatív Emmyk nagy nyertesének, a világsajtó mégis arról a Bob Newhartról ír, aki fél évszázadot várt első Emmy-díjára. A televíziós Oscarként emlegetett díjjal Heidi Klumot is kitüntették Project Runway című műsoráért és jelmeztervezői munkájáért Homonnay Gábort is díjazták.

„Aki megtanulja a cukkinit sokféleképpen elkészíteni, az hosszú távon is elégedett” – így él egy hazai zöldségközösség

„Aki megtanulja a cukkinit sokféleképpen elkészíteni, az hosszú távon is elégedett” – így él egy hazai zöldségközösség

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Olyan gyorsan oldják fel a szankciókat, hogy Szíria nehezen alkalmazkodik hozzá

Olyan gyorsan oldják fel a szankciókat, hogy Szíria nehezen alkalmazkodik hozzá

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Leragasztott szájjal vonulnak át a tüntetők a Szabadság hídon

Leragasztott szájjal vonulnak át a tüntetők a Szabadság hídon

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

A címlapról ajánljuk