#jogállamiság

Tényleg látni fogják a Fidesz győzelmét Brüsszelből, de nem úgy, ahogy Orbán szeretné

Ha feltételezzük azt, hogy a Fidesz Európa-politikája nem változik meg, akkor a magyar kormánynak a tovább szűkülő nemzetközi mozgástérrel, bírálatokkal, jogi eljárásokkal és potenciálisan forrásvesztéssel kell szembenéznie. Cserébe az EU számolhat fontos ügyekben magyar vétókkal. Sorra vesszük az egyes területeket – ha már Orbán Viktor szerint a Fidesz győzelme nem csak a Holdról, de Brüsszelből is "egészen biztosan" látszik.




Bertelsmann Tranformációs Index: Magyarország még inkább tekintélyuralmi lett

A magyar kormány jelenleg leginkább azzal van elfoglalva, hogy még jobban megszilárdítsa hatalmát és ideológiai narratíváját. Így foglalja össze a magyar helyzetet a német Bertelsmann Alapítvány legújabb jelentése, amely azt mérte fel, hogy az elmúlt évben miként alakult a demokrácia, a kormányzás és gazdaság állapota a világ 137 olyan államában, ahol még vert végképp gyökeret a jogállam.











Most nem lehet sunnyogni, ezért hirdetett harcot Orbán az Európai Bíróság ellen

Jogállami dzsiháddal vádolta meg hétvégén újból a miniszterelnök az Európai Unió szerveit. A kampányban jó eséllyel ezek közül először az Európai Unió Bírósága kerülhet pellengérre, amely szerdán mond ítéletet egy olyan ügyben, amely ellen a kormány foggal-körömmel küzdött. De hogy kerül a kampányba egy olyan intézmény, amelyről pár éve még nagyjából senki nem hallott?




Márki-Zay Péter: Nem fogunk feles többséggel alkotmányozni, csak népszavazás útján

A CEU Demokrácia Intézetének kerekasztalán vett részt Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt, ahol szakértőkkel arról beszélgettek, milyen lehetőségei lehetnek az ellenzéknek felülírni a Fidesz-féle Alaptörvényt, amely az ellenzék szerint önmagában alkotmányellenes. Továbbra is az tűnik a legbiztosabbnak, ha a választások után gondolkodnak a kérdésen Márki-Zayék.