hvg.hu Itthon

Orbán Viktor a Stop Soros kritikájáról: Ízlések és pofonok

A magyar kormányfő állítja: már ismerik a Velencei Bizottság állásfoglalását, ezért nem várják meg a Stop Soros megszavazásával annak hivatalos bejelentését. Hogy a testület kritizálja az aránytalan büntetést? Orbán szerint ez már "ízlések és pofonok" kérdése.

Tóth Richárd Itthon

Kifulladt a kormányellenes tüntetéssorozat, és Orbán sem segít eddig rajtuk

A harmadik Fidesz-kétharmad gyors egymásutánban háromszor is utcára vitte az embereket, először egy héttel a választások után, utoljára akkor, amikor esküt tett Orbán. De azóta nem hallani arról, hogyan tovább. A kormányfő eddig nem segített azzal, hogy kiprovokálta volna az ellene irányuló tüntetést. Talán majd a Stop Sorossal. Ez a hvg.hu heti politikai elemzése.

hvg.hu Itthon

Trócsányi László: Jönnek a különbíróságok

A magyar kormány a 2017-ben megtorpedózott új közigazgatási felsőbíróság létrehozását tervezi – jelentette be miniszteri meghallgatásán Trócsányi László leendő igazságügy miniszter.

Tóth Richárd Itthon

Fülke: „Megszólalhatna már a politikusok lelkiismerete”

A hvg.hu közéleti podcastjának a vendége Gulyás Balázs aktivista, több tüntetés szervezője. Vele beszélgettünk a május 8-i tüntetésről. A demonstrálók a Kossuth térről üzennek az alakulóülésen résztvevő kormánynak és az ellenzéknek is.

1 2 3 4 5 6 7
Mostantól csak egy kérdést tehetnek fel az újságírók Trump sajtótájékoztatóin

Mostantól csak egy kérdést tehetnek fel az újságírók Trump sajtótájékoztatóin

Bajban a Magvető Café is a kultúrtao eltörlése miatt

Bajban a Magvető Café is a kultúrtao eltörlése miatt

Gruevszki kiadatását kéri Macedónia Budapesttől

Gruevszki kiadatását kéri Macedónia Budapesttől

Több pénzt kapnak, de keményebben is fogják majd a kormánytisztviselőket

Több pénzt kapnak, de keményebben is fogják majd a kormánytisztviselőket

Bronzérmet nyert a focivébén a magyar hajléktalan-válogatott – videó

Bronzérmet nyert a focivébén a magyar hajléktalan-válogatott – videó

Betett a gabonatermesztőknek a Duna alacsony vízállása

Betett a gabonatermesztőknek a Duna alacsony vízállása

Szerencsejátékra költötte egyházközsége pénzét egy német katolikus pap

Szerencsejátékra költötte egyházközsége pénzét egy német katolikus pap

Az MTVA akkor sem sajnálja a pénzt, ha fodrászról vagy stylistról van szó

Az MTVA akkor sem sajnálja a pénzt, ha fodrászról vagy stylistról van szó

Ismét nekifut a kormány az egyházügyi törvény módosításának

Ismét nekifut a kormány az egyházügyi törvény módosításának

Helsinki: a menedékkérő gyerekek fele fogoly, Gruevszki pedig egyenlőbb az egyenlők között

Helsinki: a menedékkérő gyerekek fele fogoly, Gruevszki pedig egyenlőbb az egyenlők között

Orbán gratulált a brazil Trumpnak, ott lesz Bolsonaro beiktatásán

Orbán gratulált a brazil Trumpnak, ott lesz Bolsonaro beiktatásán

A címlapról ajánljuk