#kamatemelés

Elemzők szerint semmi nem indokolná a kamatemelést
 

Elemzők szerint semmi nem indokolná a kamatemelést

A teljes termékkosárra számolt inflációs ütemek a felzárkózó európai térség legtöbb országában - köztük Magyarországon is - változatlanul jóval a kitűzött célszintek felett járnak, ám az alapszintű inflációs nyomás ezzel együtt is meglehetősen gyenge, és az inflációs folyamatok a térség egyik országában sem indokolnak jegybanki kamatemelést - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci szakértők.

MTI MTI

2014-ig nem lesz kamatemelés Amerikában
 

2014-ig nem lesz kamatemelés Amerikában

Az Egyesült Államokban 2014 második feléig marad a jelenlegi, 2008 óta nem változtatott, nullához közeli rekordalacsony kamat - mondta Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) vezetője, évente kétszer megrendezésre kerülő kongresszusi meghallgatásán szerdán.

MTI MTI

Kamatemelést hozhat a december
 

Kamatemelést hozhat a december

Decemberre 4-4,2 százalékos inflációt várnak az MTI által kedden kérdezett elemzők, akik szerint feltehetően Magyar Nemzeti Bank kamatot emel a jövő héten.

MTI MTI


Bumerángként jönnek vissza a kiváltó hitelek
 

Bumerángként jönnek vissza a kiváltó hitelek

A tavalyi, többnyire svájci frankos hitel végtörlesztési lázában sokan nem eléggé gondolták át, hogy milyen forinthitelt választanak, és ők most azzal szembesülnek, hogy az eredetileg sem túl olcsó kölcsönük máris drágulni kezdett - írja az azenpenzem.hu.

hvg.hu hvg.hu

Londoni elemzők: az inflációs meglepetés ellenére sem várható MNB-kamatemelés
 

Londoni elemzők: az inflációs meglepetés ellenére sem várható MNB-kamatemelés

A vártnál jóval magasabb, 5,9 százalékos éves összevetésű februári magyarországi infláció után sem valószínű újabb kamatemelés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, ha a forint nem gyengül komoly mértékben a jelenlegi árfolyamszintekről, és ha a kormány haladást ér el az IMF/EU-finanszírozási programról szóló tárgyalásokon - jósolták a keddi inflációs adatismertetés után londoni felzárkózó piaci elemzők.

MTI MTI





Budapest Alapkezelő: szorult helyzetben van az MNB
 

Budapest Alapkezelő: szorult helyzetben van az MNB

Az elemzői várakozásoknak megfelelt a monetáris tanács 50 bázispontos kamatemelése, de az elemzők között volt, aki ennél kisebb mértékű szigorítást is indokolhatónak tartott volna. A Budapest Alapkezelő szakértője szerint a jegybank szorult helyzetben van, hisz a kormány "hazardőr" gazdaságpolitikájának negatív hatásait folyamatos kamatemelésekkel tartósan nem tudja semlegesíteni.

MTI MTI

Jósol az AXA: holnap kamatot emel az MNB
 

Jósol az AXA: holnap kamatot emel az MNB

Holnap az MNB előreláthatóan a novemberi lépéshez hasonlóan újabb fél százalékponttal 7 százalékos szintre emelheti az alapkamatot, amivel már a piaci várakozásokat megközelítő mértékben szigoríthat a monetáris kondíciókon - írja szakértői kommentárjában Orosz Dániel, az AXA stratégiai elemzési igazgatója. Szerinte azonban még e lépéssel sem biztos, hogy lezárultnak tekinthető a kamatemelések sorozata.

hvg.hu hvg.hu


Londonban fél százalékpontos MNB-kamatemelést várnak
 

Londonban fél százalékpontos MNB-kamatemelést várnak

Fél százalékpontos kamatemelést valószínűsít a legnagyobb eséllyel a londoni elemzői közösség az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt, de egyes citybeli jóslatok drasztikusabb, 2,00 százalékpontig terjedő egyszeri szigorítást sem zárnak ki, jóllehet nem ez az alapeseti előrejelzés.

MTI MTI


Káros mellékhatása is volna a kamatemelésnek
 

Káros mellékhatása is volna a kamatemelésnek

Egy esetleges jegybanki kamatemelés nem lebecsülhető káros mellékhatásaira is felhívták a figyelmet a megkérdezett elemzők, akik ezzel együtt arra is komoly esélyt látnak, hogy a jegybank jövő heti kamatdöntő ülésén mégis sor kerül az alapkamat megemelésére.

MTI MTI

Londoni elemzők: jön az MNB-kamatemelés
 

Londoni elemzők: jön az MNB-kamatemelés

"Biztosra vehetőnek" nevezték a magyar jegybanki kamatemelést londoni felzárkózó piaci elemzők azután, hogy a Moody's Investors Service hitelminősítő péntekre virradó éjjel a befektetési ajánlású szint alá rontotta a magyar kormánykötvény-besorolásokat.

MTI MTI


Londoni elemzők: akár 2 százalékponttal is emelhetik a magyar alapkamatot
 

Londoni elemzők: akár 2 százalékponttal is emelhetik a magyar alapkamatot

"Nem engedheti meg magának sokkal tovább" a kivárás politikáját a magyar jegybank, mivel a forint "szilárdan" az árfolyamvédelmi kamatemelések sávjában van - vélték keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint nem zárható ki jelentős kamatemelés az MNB monetáris tanácsának november végi ülésén.

MTI MTI

Londoni elemzők: nem ártana egy IMF-megállapodás
 

Londoni elemzők: nem ártana egy IMF-megállapodás

"Messze jár" a magyar jegybank attól, hogy a forint védelme érdekében kamatemelésre kényszerüljön, mivel jelenleg egészen más a helyzet, mint a 2008-ban végrehajtott kamatemelés idején - vélekedtek új helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ugyanakkor előnyös lenne egy új egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

MTI MTI