Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kamatstop

Bank360 Gazdaság

Az MNB forintmentése újabb mélyütés lesz a hiteleseknek

A bankok még be sem fejezték a hiteleik drágítását a 13 százalékra emelt jegybanki alapkamat után, máris készülhetnek az újabbakra. Az MNB pénteki döntései azonnal jelentkeztek a bankközi kamatokban, és az ügyfelek arra számíthatnak, hogy a 18 százalék lesz az új viszonyítási pont a hitelek árában.

Sztojcsev Iván Gazdaság

Évek óta kéri az MNB, hogy legyünk óvatosak a pénzügyekkel, majd jött a kormány, és kisegítette, aki nem volt az

Megússza a komoly büntetést az, aki a csok felvételekor gyerekvállalást ígért, majd nem lett gyereke, ahogy az is jól járt, aki olcsóbb, de kockázatosabb hitelt vett fel, az állam őt is kisegíti. Nem először látjuk ugyanazt a folyamatot: sokan kockáztatnak a pillanatnyi előnyökért, majd amikor beüt a krach, akkor őket menti az állam. Így nehéz pénzügyi tudatosságra tanítani bárkit is.

Sztojcsev Iván Gazdaság

Saját magát szorította sarokba a kormány a kamatstoppal

A Magyar Nemzeti Bank újra kamatemelésre készül, pedig az alapkamat már most is majdnem 10 százalékponttal magasabb a tavaly októberinél, amihez a kamatstop szabálya szerint ragaszkodni kell. A kormány pedig ragaszkodik a kamatstophoz, ami rövid távon logikus döntés, de mégis veszélyes lehet. Mit jelent ez a gyakorlatban, és mire számíthatunk a megugrott kamatok miatt?

Bank360 Gazdaság

Izzasztó bírságokat hoztak a kamatemelések

Egy év alatt csaknem 7 százalékkal emelkedett a jegybanki alapkamat, és ez nem csupán a hiteleket drágította meg alaposan. Több fizetnivalót ugyanis az alapkamat értékéhez képest határoznak meg. A Bank360.hu összegyűjtötte, miért kell most sokkal többet fizetnünk.

Bank360.hu Gazdaság

Ennyit nyernek a kamatstop meghosszabbításával azok, akik nem fixesítették a lakáshitelüket

Az árstopok októberig kitolása mellett a kamatstop és a hitelmoratórium december 31-ig tartó meghosszabbítása mellett döntött a kormány. Az intézkedéssel, legalábbis az év végéig azok járnak a legjobban, akik minden győzködés ellenére sem fixesítették a változó kamatozású lakáshitelüket az elmúlt fél évben sem - írja a Bank360.hu.

Bank360 Gazdaság

MNB: Károsan alacsonyak a betéti kamatok, segítség kell a kamatstop után

A kamatstop vége nem okoz a devizahitelezéshez hasonló válságot, de például a nyugdíjasoknak és a gyermeket nevelők egy részének továbbra is szükségük lesz valamiféle támogatásra az MNB szerint. A jegybank továbbra is túl a alacsonynak tartja a bankok által a lakosságnak kínált betéti kamatokat.

hvg.hu Gazdaság

Kiterjeszti a kormány a kamatstopot

Kiterjeszti a kormány a kamatstopot. A márciusi lízingdíjak a lakáscélú pénzügyi lízingszerződések esetében már alacsonyabbak lesznek.

Bank360 Gazdaság

Megérheti fixálni a hitelt a kamatstop alatt, akár olcsóbbá is válhat a dráguló lakáshitel

Nem könnyű önként magasabb törlesztőrészletet vállalni, de a kamatstop alatt mégis érdemes lehet a lakáshiteleseknek. Ha ugyanis kiélvezik az állami kamatplafon minden napját, akkor a végén már csak drágábban tudnak fix törlesztőre váltani, vagy fizethetik a hirtelen nyakukba szakadó magasabb kamatot. A Bank360.hu kiszámolta, mennyivel drágább most a fixre cserélés, és miért lehet ez mégis kedvezőbb a kamatstop lejárta után.

1 2 3 4
Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Egy oktatási reform közel tíz évre eltörölte a történelemérettségit

Egy oktatási reform közel tíz évre eltörölte a történelemérettségit

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG

Íme minden asztalos álma

Íme minden asztalos álma

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

A címlapról ajánljuk