#kampány




Vona: Orbánt csak le kell fizetni és bármivel megbízható

Kampánynyitó rendezvényt tartott szombat délután a Jobbik, a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje beszédében azt mondta, nem négy év múlva, most kell kormányváltás. Szerinte félszívűek és féleszűek nem tudják legyőzni a Fideszt a baloldalról, csak a Jobbik. Vona beszéde előtt volt népdal, néptánc és szavalás is.

T. R.




Az RTL olyan versenybe kényszeríti a Fideszt, amelyben egyenlőek a feltételek

Elsőre talán nem is látható, mekkora jelentősége vannak, hogy az RTL Klub befogadta a politikai reklámokat a választási kampányra. Így tesz az ATV is, a Hír Tv viszont passzol. A 2018-as választások nagy újdonsága lesz tehát, hogy az esti sorozatok szünetében is lehet majd találkozni a pártok kisfilmjeivel. És ezek a néhány másodperces üzenetek szinte mindenkihez elérnek majd, egyenlő feltételek mellett. A Fidesz négyéves munkáját tette tönkre az RTL egyetlen lépéssel.

Tóth Richárd

Hogy Orbán Viktor is megértse: 1300 ember nagyjából egy Felcsút

Titkolni próbálták azt, amit a józanság és az emberség egy humanitárius válság idején a nemzetközi szerződések miatt megkövetel egy jogállamtól. Mert a centrális erőtér közepén nem mutat jól, ha valaki évek óta uszít a menekültek ellen, terroristázza őket, de a rászorulókat oltalom alá is helyezi. Az ellenzék magas labdát kapott, amit könnyen a hálóba vághat. A hvg.hu heti politikai elemzése.

T. R.





Amihez kell a Fidesznek a kétharmad, és amihez nem

Esély vagy kockázat a fideszeseknek az esetlegesen megszerzendő újabb kétharmad? A hivatalos válasz szerint nem is fontos, a gyakorlatban azért mégsem árt, ha az ellenzékkel való egyeztetés kényszere nélkül sikerül megújítani mondjuk a legfőbb ügyész jövőre lejáró mandátumát. És mi van, ha visszaüt az orbáni túlhatalom?

hvg.hu






Orbán háborút, Karácsony magabiztosságot akar, de mindenki egy alfahímről beszél

Mindenki saját terepén érzi magát a legjobban, a hazai pálya előnye még a felcsúti focicsapat teljesítményén is meglátszik. De mit csináljon akkor a miniszterelnök-jelölt, ha a hazai pályát is alig ismeri? Tűnjön magabiztosnak. És miért szereti a permanens háborút a miniszterelnök? Mert ott nincs kérdés, csak parancs. A hvg.hu heti politikai elemzése.

T. R.