Mire készül Lázár János? Ilyen durva imázsvideó még Orbánról sincs mostanában
A rengeteget dolgozó Lázár János mellett viccelődik a videóban Orbán Viktor, megszólal a miniszter sofőrje és a felesége is. És ez még csak az első rész.
A rengeteget dolgozó Lázár János mellett viccelődik a videóban Orbán Viktor, megszólal a miniszter sofőrje és a felesége is. És ez még csak az első rész.
A jelek szerint a Fidesznek nagyon fontos a február 25-i választás.
Megjelentek Márki-Zay Péter óriásplakátjai Hódmezővásárhelyen, amire a Fidesz rögtön azt mondja, Simicska. Márki-Zay szerint a sajtószabadság vezeti a kormánypárt helyi embereit, ezért nem vitáznak vele, és nem adnak neki megszólalási lehetőséget a helyi nyilvánosságban. Feljelentést fog tenni.
A Független Diákparlament diákjainak politizálása, politikába rángatása a mögöttes erőktől elfogadhatatlan, de a politikusnak mindig kéznél lévő család belerángatása belefér.
A Pest megyei kettes választókerületi fórumon, amit a Közös Ország Mozgalom szervezett, Tóth Zoltán, az MSZP és a DK jelöltje azt mondta, ők már több helyen visszaléptek, a 106-ból jelenleg 46 jelöltjük van, az MSZP-vel koordinálnak, de ha a pártvezetők úgy állapodnak meg, ő itt is kész visszalépni az LMP miniszterelnök-jelöltjének javára és kampányolni is mellette. Azzal a feltétellel, ha a visszalépés kölcsönös.
A Közös Ország Mozgalom arra vállalkozott, hogy a körzetekben, ahol esély van ellenzéki győzelemre, megméri, ki a legesélyesebb jelölt, valamint fórumot is rendez. A Pest megye 2. számú egyéni választókerület van most soron.
Nagy felfordulás várható az esélyes baloldali körzetekben, a helyzet hajaz arra, ami Hódmezővásárhelyen zajlik. Lévai Katalin után újabb érdekes életrajzú jelölt jelentkezhet be a szomszédos körzetben.
Újra feltűnik az utcákon Soros György. Telefonon pedig Vona Allah-os kijelentésére hívják fel a figyelmet.
Gyurcsány Ferenc áttöri a polkorrektség falait, meglovagolja a társadalmi hangulatot, és látványosan támadja azt, amit Orbán burokban tart, és ezért a többi párt sem mer kritizálni. A témák jól futnak, ám a DK támogatottságra még nem tudta váltani offenzíváját, már ha hiszünk a közvélemény-kutatónak, amelyet Gyurcsányék is a leginkább néznek.
Molnár Gyula MSZP elnök elengedte füle mellett Gyurcsány durva beszólását arról, hogy az ellenzék – a DK-n kívül alkut kötött a Fidesszel –, Szél Bernadett nem volt ennyire elnéző.
El kell kobozni a fideszes oligarchák pénzét, és bíróság elé kell hurcolni a rendszer főbűnöseit – mondja Gulyás Márton, aki szerint a pártok elveszítették a választást, de ha sok tudatos választó lesz, lehet, hogy nem Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt.
Újabb üzletlánc jelentett be béremelést, a bolti dolgozók is kereshetnek havi 300 ezer forint felett. A kormány 65 milliárd forintot költött el propagandára, Mészáros Lőrinc pedig megbízta saját magát egy tenderen. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Megkezdődött Salah Abdeslam pere Brüsszelben. A 2015-ös párizsi merényleteket elkövető terrorista alakulat egyetlen életben maradt tagjának gyilkossági kísérlet miatt kell bíróság elé állnia. Megszólalt a Fidesz is.
Semmi sem az, mint aminek látszik a lassan lendületet kapó választási kampányban. Miközben a Fidesz leginkább az ellenzéki koordinálástól tart, épp azzal vádolja plakáton ellenfeleit, hogy azok együttműködnek egymással. Közben egyre több jel mutat abba az irányba, hogy a NER maga fogja elősegíteni a baloldaliak versenyét bizonyos egyéni körzetekben. És ezzel eljutottunk ahhoz az évfordulóhoz, amelyet a kormánysajtóban jobban várnak, mint a 2017-es "forró őszt". Heti összefoglalónk.
Vona Gábor szerint Orbánék félnek, ezért támadják.
Keményen megy az adok-kapok a baloldalon.
Ezután érdemi reakciót vár arra, miért is lenne hazugság, amit állít.
Azt a számok is igazolják, hogy a Fidesz az apróbb településeken a legerősebb. A párt jelöltjei most furcsa dolgot tapasztalnak: nem tudnak mit mondani leghűségesebb szavazóiknak, akik leginkább gyerekeik, unokáik elvándorlásától szenvednek. A hvg.hu az elmúlt napokban kormánypárti jelöltekkel beszélt, akiket a központból arra utasítottak, hogy személyes beszélgetések alapján rajzolják meg körzetük problématérképét. Ezek szerint a fideszesek is az egészségügy helyzetétől szenvednek.
Bajkai István akcióját vitték tovább.