#kampány

Orbán:
 

Orbán: "Még hat nap, és addig egyet alszunk”

A Ki mit tud helyi selejtezőjére hasonlító programmal sem tudták eltántorítani a szervezők a Fidesz híveit attól, hogy megvárják az utolsó heti kampánykörút első állomására, Bajára érkező Orbán Viktort. A kormányfő-pártelnök megdicsérte saját kormányzását, szidta egy kicsit baloldalt, óvva intett a Jobbiktól, és mindenkit arra biztatott, vasárnap keresse fel ismerőseit, és el ne felejtsenek elmenni szavazni.

Kovács Áron Kovács Áron


Google-térképpel jelentkezik a Nemzeti Választási Iroda
 

Google-térképpel jelentkezik a Nemzeti Választási Iroda

Várhatóan Google alapú térképen jelenítik majd meg a szavazás napjára érvényes, 150 méteres területi határokat, amelyeken belül nem folytathatnak kampánytevékenységet a pártok vasárnap. A térképeket a szavazókörökben is kifüggesztik.

MTI MTI

El lehet menni: Bristolból nem fogják megdönteni Orbán Viktort
 

El lehet menni: Bristolból nem fogják megdönteni Orbán Viktort

Megmozgatja-e a külföldre kiköltözött magyarokat a magyar parlamenti választás? Hajlandók-e akár száz kilométereket is utazni, hogy a magyar nagykövetségen leadhassák a szavazatukat? És ha ők is voksolhatnának levélben, mint a külhoni magyarok? A hvg.hu videós stábja Bristolban beszélgetett ott dolgozó magyarokkal.

hvg.hu hvg.hu

Öveket becsatolni: jön a kampány utolsó hete és talán egy-két botrány is
 

Öveket becsatolni: jön a kampány utolsó hete és talán egy-két botrány is

A Fidesz még előhúzhat botrányos ügyeket, de egy MSZP-s vezető szerint ez már nem oszt, nem szoroz, sőt a kampány utolsó hetében „igazából semmi sem”. A felmérések szerint 900 ezer embert ezekben a napokban még meg lehetne győzni az "átállásról", a pártok mégis inkább a saját tábor mozgósítására játszanak. A hétvégi mozgósítási főpróba után minden esetre a Fidesz és az Összefogás is jobbára elégedett lehet.


Puzsér véleménye lesújtó, de az LMP-re szavaz
 

Puzsér véleménye lesújtó, de az LMP-re szavaz

Egyelőre nem lett más a politika, négy év alatt az LMP semmi érdemlegeset nem tett a parlamentben – mondta Puzsér Róbert műsorvezető, "megmondóember" a párt csütörtöki kampányrendezvényét. Puzsér egyébként az LMP-t még mindig a „legkisebb rossznak” tartja, így rá fog szavazni, ennek ellenére szerinte a párt nem talált magának olyan ügyet, amire valóban erős mozgalmat lehetne építeni.

Zubor Zalán Zubor Zalán

Orbán rendszere megbontható lenne – interjú Schiffer Andrással
 

Orbán rendszere megbontható lenne – interjú Schiffer Andrással

Kiskecskét most először simogatott, de nem azért, mert a vizslával fotózkodó Vona Gábort akarja utánozni, akit szerinte lenyomna egy nyílt vitában – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Schiffer András. Az LMP társelnöke szerint „Orbán kufárkodni jár az unióba”, ahelyett, hogy valóban meg akarná reformálni, de az ellenzék is impotens.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Öt nappal a választások előtt derül ki, hiteles-e a rendszer
 

Öt nappal a választások előtt derül ki, hiteles-e a rendszer

Garanciákat kér az MSZP a választási eredmények összesítését végző informatikai rendszer működésével kapcsolatban, a Nemzeti Választási Iroda vezetője ma jövő keddre ígérte meg a szükséges audit bemutatását – értesült a hvg.hu. A kormány szerint az NVI önállóan bonyolítja a választásokat, a Fidesz abban bízik, minden rendben lesz. Pénteken sok minden kiderülhet.



A választás első áldozata lesz a Várkert Bazár
 

A választás első áldozata lesz a Várkert Bazár

Napokon belül átadják a felújított Várkert Bazárt, amelyet elit közösségi térként, Buda új szimbólumának szán a kormányzat. L. Simon László a projekt keddi sajtótájékoztatóján a költségvetés vitatott részletei és protokoll megnyitó beszéd helyett (amit amúgy is Orbán Viktor fog tartani) inkább a panorámaliftek szépségéről szeretett volna mesélni.

hvg.hu hvg.hu

A nemszavazó töredelmes vallomása
 

A nemszavazó töredelmes vallomása

Az öntudatos társadalmi aktivitást az elmúlt 25 évben az összes párt és pártszerűség tudatosan, teljes erővel és teljes egyetértésben elnyomta, ennek ellenére illusztris és kevésbé illusztris értelmiségiek éppen az öntudatra apellálva győzködnek minket a szavazás fontosságáról. Ahogy az egyik ilyen kis „na, most akkor elmondjuk neked, butus, hogyan is működik a demokrácia” videóban megfogalmazzák: „képviseld a véleményedet, hogy aztán képviselhesse más a véleményedet”. Hátizé.

Konok Péter Konok Péter



Német Knight Rider: a berlini falért kampányol Hasselhoff – fotók
 

Német Knight Rider: a berlini falért kampányol Hasselhoff – fotók

A berlini fal megmaradt szakaszának megmentéséért kampányol David Hasselhoff Berlinben. Az amerikai színész annak idején német nyelvű dalokkal is próbálkozott, sok németnek mégis Looking for Freedom című slágere lehet leginkább ismerős, amely 1989 nyarán, a berlini fal leomlása előtt nyolc hétig vezette a német slágerlistát.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Orbánnak vigyáznia kell a Vénusszal
 

Orbánnak vigyáznia kell a Vénusszal

Asztropolitikai rovat, születésnapozó Mesterházy, kinőtt zakós Lázár, disznópörzsölés Fazekas Sándorral. Nem, ez nem az új Hócipő, hanem a politikai bulvár kínálata kampányidőszakban. Kíváncsi rá, mit mondanak a csillagok a paksi megállapodásról? Akkor feltétlenül olvassa el cikkünket!

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám


Két oldalról provokálják Orbánt
 

Két oldalról provokálják Orbánt

A Jobbik és az MSZP is kardoskodik a miniszterelnök-jelölti vita mellett. Míg a jobbosok szerint Orbán biztosan nem fog gyáván megfutamodni, a baloldaliak szerint csak kiutat keres egy számára eleve vertnek tűnő helyeztből. Orbán Viktor eközben Karcagon ad át valamit.

MTI MTI