Teszt: Most kiderül, mennyi idősnek számít karácsonyi szokásai alapján
Melyik a kedvenc karácsonyi filmje? És mit rak az asztalra szenteste? Minden apró részletnek jelentősége van.
Melyik a kedvenc karácsonyi filmje? És mit rak az asztalra szenteste? Minden apró részletnek jelentősége van.
Nyolcvanhárom járatot törölt és 143 járatot késleltetett a pekingi nemzetközi repülőtér vezetése pénteken a nagyfokú légszennyezettség miatt.
Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka Betlehemben megtartott karácsonyi éjféli miséjén békére szólított fel, és a lelki értékek elvesztésével magyarázta a közel-keleti viszálykodást.
A NASA jelentése szerint elkerüli a Földet egy közelmúltban észlelt aszteroida, ami szenteste halad el melletünk.
Az amerikai elnök egy XIX. századi amerikai költő szavait idézve kérte Isten segítségét a keresztények oltalmazásához, kivált a közel-keleti térségnek azon a területein, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tart uralma alatt.
Délután óta sorban állnak a hívők a Szent Péter térnél, hogy bejussanak a bazilikába a Ferenc pápa bemutatta misére.
Karácsony ünneplésére készülnek Betlehemben a világ minden tájáról érkező keresztények a palesztin-izraeli viszály okozta nehéz helyzet, az utóbbi hónapok erőszakhullámának árnyékában.
A szomáliai kormány december 24-től betiltotta a karácsony megünneplését, mert az sértheti a muszlim vallású többség érzékenységét.
Az ünnepeket szinte sosem ússzuk meg vita vagy idegesség nélkül, de vajon ennek van pszichológiai magyarázata? Úgy tűnik több is, néhányra pedig mi is figyelhetünk.
Kajakómaként ismert a jelenség, amelyet nem feltétlenül az okoz, hogy minden kedvünkre valót megeszünk az ünnepi asztalról. Csak fogadja meg ezeket a tippeket és elkerülhető a rosszullét.
Vajon sírjunk vagy nevessünk ezeken a félresikerült megoldásokon? Ha elégedetlen volt az idei fenyőfájával, nézze meg ezeket!
Az énekesnő híres klipje alá egy régi karácsonyi dalt pakoltak, és az így kapott ünnepi verzió még jobb, mint az eredeti.
"A béke mindenkinek kell ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amiért Isten teremtette" - mondta a bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.
Engedjék meg, Kedves Olvasóink, hogy megosszuk a karácsonyi hírügyeletesünk esti gasztronómiai kalandját a klaviatúra mellett.
A NASA egy karácsony hangulatú fotóval kedveskedett az ünnep során Plútóról.
A téli napfordulót már az ókorban is köszöntötték, a rómaiak meg is ajándékozták egymást. A keresztények a 4. század óta Jézus születéséhez kapcsolják, a karácsonyfa állítása azonban protestáns hagyomány. Magyarországon a 19. században kezdett elterjedni a nemesek körében, a 20. században viszont már minden lakásban állítottak fát, feldíszítették, és ajándékokat tettek alá.
Karácsonyest. Szülészet. Élet-halál - "Jó, hát akkor itt fogunk élni" sorozatunk karácsonyi tárcájában.
2015-re olyan mennyiségű sorozat zúdult ránk, hogy még nehezebbé vált a kiemelkedő szériák megtalálása. Jól jelzi a mezőny sűrűségét, hogy az év végi toplistákból lehetetlen két hasonlót találni. Nekünk is nagyon különböző stílusú kedvenceink voltak idén, ezért mielőtt közöljük a saját toplistánkat, összeszedtük azokat a sorozatokat, amiket jó szívvel ajánlunk az ünnepi időszakra.
Különös karácsonyi időjárásra készülnek a világ több pontján. Fehér hótakaró helyett szokatlan tavaszi melegben várhatják a karácsonyt és az új évet az Egyesült Államokban és Európában is.
A legtöbben könyvet és játékot vásárolnak ajándékként a karácsonyi időszakban, az ilyen üzletek forgalmának mintegy 50 százaléka nem ritkán a decemberi időszakban keletkezik - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.