Karácsonykor mindig Krausz doktor ügyelt. Otthon, feleségével és fiával hanukát ünnepeltek, így nem esett nehezére elvállalni ezt a napot és éjszakát. Volt benne némi büszkeség, hogy évről-évre megkönnyebbült sóhajt vált ki felajánlkozásával, elsősorban a fiatal nőgyógyász kollégákból, akik attól tartottak, hogy zöldfülűként nekik kell elvinniük a karácsonyi műszakot. Számára a karácsonyi se volt más ügyelet, mint a többi. Az asszonyok ilyenkor is szültek vagy vetéltek, de ambuláns esetek szinte egyáltalán nem jöttek. Aggódtak az ellátás zavarai miatt, vagy nem akarták otthagyni az ünneplő családot.

A fiatal nő koraeste kopogott be. Amikor belépett a vizsgálóba, tekintete riadtan cikázott közte és a szülésznő között, aki a szemközti asztalnál ült. Bőre barna volt, haja éjfekete és fényes, már amennyi kilátszott félrecsúszott kendője alól. Bő kabátjában, ruhájában nem látszott mindenórásnak. Valami űzöttséget vett észre a tekintetében, már az első pillanatban. Más volt ez, mint a szülő nők feszült izgalma. Egyedül érkezett, bár a legtöbb asszonyt elkíséri a férje. Csak tört magyarságából vette ki, hogy a nő külföldi, addig nem is tudatosodott benne, a beteg az beteg. Mély torokhangon, rosszul ragozva beszélt magyarul. A köszönést követően nyomban arra kérte, hadd beszéljen vele kettesben.

Krausz a szülésznőre nézett, engedékenyen lehunyta szemét. A testes, szőke asszony nagyot sóhajtva felállt, klaffogó klumpájában kivonult a szobából.

Az orvos helyet mutatott az íróasztala melletti széken. Hová való, kérdezte a nőtől, aki gázainak mondta magát. Itt tanul, magyarázta, és gyorsan hozzátette, a napokban kellene szülnie. Azért jött be, hogy megindítsák a szülést.

Krausz kérdőn nézett rá.

Nem lehet gyerek, mondta a nő. Örökbe adni.

Az orvos érezte, hogy lüktet a halántéka.

És akarni operation.

Milyen műtétet? rázta fejét a doktor. Észre se vette, hogy szándékosan kioktatóan használja a magyar kifejezést.

Cesar.

Krausz érezte, hogy átnedvesedik az inge. Szülések százait vezette le, császározott is épp eleget, de az asszony sietsége, szorongása rá is átragadt.

Adja ide az útlevelét.

A nő idegesen kotorászott a retiküljében, s miután odanyújtotta, az orvos lapozgatni kezdte. Időt akart nyerni a gondolkodáshoz. Az útlevele érvényesnek tűnt, legalábbis nem járt le.

Miért akar császármetszést?

A nő tétovázott. Másodpercek teltek el némán. Krausz türelmetlen hangot adott. Az asszony nehezen préselte ki a szavakat.

Megölni, ha van gyerek. Vagy ők engem, vagy én őt.

Hogy?

A nő lesütötte a szemét.

Hazamenni kell gyerek nélkül. Nekem lesz...

Nem találta a szót. Kétségbeesetten cikázott a tekintete, végül megpillantotta az orvos asztalon doboló ujjait és karikagyűrűjét. Rábökött.

Esküvő? kérdezte Krausz. Eljegyzés?

Két hét. Esküvő hat hét. A nő halkan, szinte suttogva beszélt.

Értem, nyelt nagyot az orvos. Kiszáradt torka szinte összetapadt. Egy pillanatra végignézett a nő fejkendőjén, bő ruháján, és az jutott eszébe, hogy így néznek ki azok a nők is, akik öngyilkos merényleteket követnek el.

Kell nekem papír, suttogott még mindig a nő. Kell papír, hogy operation betegség miatt.

Az orvos tétovázott. Hamis zárójelentést kiállítani? Ha kiderül, fegyelmit kap. Ha nem állítja ki, lehet, hogy ezt a nőt tényleg megölik. Az életre esküdött fel elvégre, győzködte magát.

És még egy műtét, szólalt meg az asszony.

Miféle műtét? förmedt rá idegesen Krausz. Az asszony félénk hangja mögül hirtelen megérezte a visszafojtott agressziót, melytől ő is indulatossá vált.

Orvosnő nincs? kérdezte az asszony kétségbeesetten.

Nincs, felelte dühösen. Én vagyok az ügyeletes.

A nő arcán látszott a kínlódás, neki pedig meg kellett volna értenie valamit, ami ennek a nőnek nem csak életbevágóan fontos volt, hanem amiről nehezen tudott beszélni. Buta férfi, hát nem érted? Ez volt a tekintetében. Lassan kapcsolt, torkát köszörülte.

Hymen plasztika?

Észrevette, hogy most ő halkította le a hangját.

A nő bólintott. Megkönnyebbülésféle látszott a tekintetében.

Rendben, sóhajtott a doktor. Négy hét múlva. De most a kolléganőmnek fel kell vennie az adatait.

Az asszony kétségbeesetten rázta a fejét.

Nyugodjon meg, nem adjuk ki senkinek. Orvosi titoktartás. Secret, érti, ugye? állt fel az orvos, és az ajtóhoz kísérte. Foglaljon helyet, mutatott a folyosón a fehér padra, és intett kolléganőjének.

Amikor a szőke szülésznő belépett, még mindig sértett volt, hogy a páciens kérésére főnöke kitessékelte.

Ilike, szólt hozzá kedvesen Krausz, ez egy bonyolultabb eset. Készítse elő vizsgálatra, aztán valószínűleg császározunk. És elő kellene jegyezni a beteget egy szűzhártya-plasztikára. Mondjuk, pillantott a naptárába, január végére. És ne lepődjön meg, kettős könyvelés lesz. A zárójelentés egy ciszta eltávolításról fog szólni. Most mit néz? Ezt a nőt megköveznék odahaza, ha terhesen menne vissza, vagy egy babával. A gyereket felvesszük az újszülött osztályra, vakarta meg a fejét. Aztán keresünk neki egy csecsemőotthont és egy alapítványt, hátha találnak nevelőszülőket.

Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy haza kéne vinni a gyereket. Az övék úgyis elmegy külföldre tanulni, felesége meg minden baba láttán elérzékenyül. Ki fogadná örökbe ezt a porontyot a barna bőrével úgy, hogy még azt sem tudhatják pontosan, honnan való?

Marhaság, hessegette el a gondolatot. Mihez kezdenének ötvenévesen egy gyerekkel? Öregek már az ilyen kalandhoz.

Szenteste, törölte meg a homlokát. Na hiszen.