Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kata

MTI Vállalkozás

Kellemetlen meglepetés érheti a katásokat

Kellemetlen meglepetéseket is okozhat a kormány új adózási formája, a kisadózók tételes adója: aki idén tér át az adónemre, mindenképpen áfaalany lesz - közölte a hétfői Napi Gazdaság.

MTI Vállalkozás

Orbánék katás álmai még nem teljesültek

A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön. A kormány tavaly decemberben közölt várakozásai szerint idén mintegy félmillió vállalkozás választhatja az új adónemeket.

hvg.hu Vállalkozás

Ki jár jól a 2013-as adórendszerrel?

Jövőre egy sor újdonság bukkan fel az adórendszerben, ennek kevesebben örünek, mint amennyien bosszankodnak. A Napi Gazdaság Online összegyűjtötte e legfontosabb adóváltozásokat.

MTI Gazdaság

Nem indokolt, de szükséges volt a minimálbéremelés

A magyar gazdaság teljesítménye nem támasztja alá a minimálbér 5,4 százalékos, illetve a szakképzettek garantált bérminimumának 5,6 százalékos emelését 2013-ban, de a szociális indokok miatt a munkaadók mégis vállalták ezt a kompromisszumot - jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

hvg.hu Vállalkozás

Több cukor kell a kisvállalkozói adóra

A kkv-k részére 2013-tól bevezetésre kerülő új kisadók vonatkozásában a kisvállalati adó (KIVA) a hatályba lépés előtt számos helyen változott. A módosítások alapvetően a kiva-t kívánják vonzóbbá tenni, hiszen az eddigi szakmai visszajelzések alapján ez az adónem nem annyira népszerű a vállalkozások körében, mint ahogy azzal előzetesen számoltak.

MTI Vállalkozás

Félmillió cég választhatja az új adókat az NGM szerint

A kormány várakozásai szerint jövőre mintegy félmillió vállalkozás választhatja a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.

MTI Gazdaság

Egyelőre nincs roham a kisadózásért

A vállalkozások egyelőre nem tolonganak a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál (NAV), hogy bejelentkezzenek a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) vagy a kisvállalati adó (kiva) hatálya alá - írta a Népszabadság csütörtökön.

hvg.hu Gazdaság

KATA, KIVA, EVA – kinek, mikor, hogyan? - heti Adózóna-ajánló

Miként módosítgatják az utolsó pillanatokban is az adótörvényeket, s hogy ez milyen könnyebbséget vagy éppen nehézséget okozhat az adózóknak? - erről ír a héten az Adózóna. Az özvegyi nyugdíj feléledése mellett a KATA-val és a KIVA-val kapcsolatos gyakori tévhitekkel is foglalkozik az adózási szakportál.

hvg.hu Gazdaság

NGM: még változtatnak az egyik kisadón

Lesznek még változások az új kisadó rendszerében, azért, hogy könnyebb legyen átlépni a társasági adóból a kisvállalati adóba, illetve összevonhatóak legyenek bizonyos kedvezmények - mondta el Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár a Joint Venture Szövetség Adóváltozások 2013 rendezvényén.

Nagy Gergő Gazdaság

"Váltok, hogy ne kelljen adót csalni"

Eva vagy kata, melyik legyen? - egy kérdés, ami nem a párválasztásra, hanem adónemekre vonatkozik. A kormány az egyéni vállalkozóknak és a mikrovállalkozásoknak szeretné megkönnyíteni az életét. Mivel az érintetteknek december 20-ig kell bejelenteniük, hogy átlépnek-e egy másik adózói körbe, a hvg.hu megnézte, kinek érheti meg.

MTI Gazdaság

NGM: Félmillióan is lehetnek jövőre az új kisadózók

A kisadózók tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva) választó vállalkozások száma 2014-ben elérheti az 500 ezret - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára.

hvg.hu Gazdaság

Befellegzett az utalvány-kibocsátóknak? - Adózóna-ajánló

A személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításai közé rejtett taposóaknák az Erzsébet-utalvány kizárólagosságának biztosítása érdekében az adószabályokkal korlátozzák a versenyszférában működő utalvány-kibocsátók piacát. Milyen utalványokat lesz érdemes adni?

1
9 10 11 12 13 14 15
Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Akár 30 fok is lehet a hét közepén

Akár 30 fok is lehet a hét közepén

HBO-sorozat készül a Harry Potterből, itt vannak az első nevek a szereplőgárdából

HBO-sorozat készül a Harry Potterből, itt vannak az első nevek a szereplőgárdából

Kezelhetetlen tömeg teszi tönkre az élményt – harcba szállnak a turistaáradattal a világhírű múzeumok

Kezelhetetlen tömeg teszi tönkre az élményt – harcba szállnak a turistaáradattal a világhírű múzeumok

Hat nő az űrben: történelmi küldetést hajtott végre a Blue Origin

Hat nő az űrben: történelmi küldetést hajtott végre a Blue Origin

Nincsenek biztonságban a gyerekek a Robloxon egy felkavaró kutatás szerint

Nincsenek biztonságban a gyerekek a Robloxon egy felkavaró kutatás szerint

Az isztambuli büntetőbíróság első fokon elutasította a város polgármesterének szabadon bocsátását kérő fellebbezést

Az isztambuli büntetőbíróság első fokon elutasította a város polgármesterének szabadon bocsátását kérő fellebbezést

Szinte egyedül maradt Varju László a Parlamentben az eskütételére

Szinte egyedül maradt Varju László a Parlamentben az eskütételére

Meghalt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas, perui születésű író

Meghalt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas, perui születésű író

A címlapról ajánljuk