#kereset




Az állam előbb elvette a bankok töltényeit, utána állt ki párbajozni velük
 

Az állam előbb elvette a bankok töltényeit, utána állt ki párbajozni velük

Jól kitalálta az Orbán-kormány, hogyan küldi vesztőhelyre a bankokat a devizahiteles perekben. Van, hogy formai okra hivatkozva már a bankok keresetét is visszadobja a bíróság, aki mégis jogi útra megy, perenként sok millió forintja bánhatja. Első fokon elbukott a Kéthely és Vidéke és a Milton Hitelezési Zrt. is, az első nagyobb bankpernél, a K&H Bankénál az ítélethirdetését szeptemberre halasztották. A bíróság hihetetlen gyorsan hozza a döntéseket, egy-két óra alatt meg is születik az ítélet úgy, hogy a szerződések érdemi részét vizsgálni sem engedi igazából a törvény. A bankoknak szinte esélyt sem hagyott a kormány arra, hogy valamilyen szinten egyenlő félként tudjanak beszállni ebbe a küzdelembe. Olyan ez, mint a futóhomok: a bankok kapálóznak, így csak egyre mélyebbre süllyednek.

Nagy Gergő Nagy Gergő

Balkáni pénzt kap a magyar melós
 

Balkáni pénzt kap a magyar melós

Egy német minimálbéres kétszer annyit fog keresni, mint amennyit az a magyar dolgozó kap, aki átlagbérért dolgozik. Luxemburgban közel 600 ezer forintnak felel meg a legkisebb kereset. Ha a nettó béreket nézzük, a kép még lehangolóbb. Csaknem annyit visz haza egy magyar minimálbéres, mint egy montenegrói vagy egy szerb.

hvg.hu hvg.hu


Külföldi munka: óriási összeget küldtek haza
 

Külföldi munka: óriási összeget küldtek haza

Tavaly októberig 2403 millió dollár érkezett a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai révén az itthon maradt családokhoz, ami a GDP 1,8 százaléka, Lengyelországban ez az arány 1,4, Romániában és Szlovákiában 2,1, míg Csehországban 1,0 százalék – írta a Népszava hétfőn a Világbank adatait ismertetve.

MTI MTI

Meglepő, ő lett a legjobban kereső hollywoodi színésznő
 

Meglepő, ő lett a legjobban kereső hollywoodi színésznő

Angelina Jolie 33 millió dolláros keresetével könnyedén túlszárnyalta az idei Oscar-díjas Jennifer Lawrence-t, aki 26 millió dollárt (5,9 milliárd forintot) tett zsebre, és az Alkonyat-filmek hősét, Kristen Stewartot, aki 22 millióval (ötmilliárd forinttal) lett harmadik.

MTI MTI

Ő a legjobban kereső harminc alatti celeb
 

Ő a legjobban kereső harminc alatti celeb

Lady Gaga a legjobban kereső 30 év alatti híresség: az amerikai Forbes magazin internetes oldalának kimutatása szerint az énekesnő hozzávetőlegesen 80 millió dollárt (17,9 milliárd forint) keresett 2012 júniusa és 2013 júniusa között, annak ellenére, hogy csípőműtétje miatt kénytelen volt lemondani egyik turnéjának sok állomását.

MTI MTI


Tízezreket kereshetünk a hitelkártyánkkal
 

Tízezreket kereshetünk a hitelkártyánkkal

A tranzakciós illeték mellett is megéri hitelkártyával fizetni a boltokban. Igaz, hogy több bank is áthárítja az augusztustól 3 ezrelékes illetéket, de még így többet kereshetünk, ha a bank pénzét használjuk a kamatmentes időszakban. A hitelkártyás vásárlás esetén ugyanis jóváírás jár, a fel nem használt pénz pedig eközben nekünk kamatozik.

hvg.hu hvg.hu

Elutasították Berlusconi fellebbezését
 

Elutasították Berlusconi fellebbezését

Az olasz alkotmánybíróság szerdán elutasította Silvio Berlusconinak, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökének fellebbezési kérelmét a Mediaset-perrel kapcsolatban, amelyben a volt kormányfőt adócsalásért első- és másodfokon is elítélték.

MTI MTI