Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kgb

M. László Ferenc Világ

Egy forradalom legendái: mi lett Ceausescu svájci számláival?

Huszonöt évvel ezelőtt Magyarország feszülten figyelte a tévés és rádiós közvetítést a romániai forradalomról. Az addig zárkózott ország hirtelen megnyílt, csak úgy áramlottak az információk a diktátor viselt dolgairól, miközben az utcákon titokzatos erők harcoltak. A Ceausescu-házaspár kurtán furcsa pere még több kérdést hagyott megválaszolatlanul, így már azokban a decemberi napokban megindult a legendák gyártása. Utánanéztük az 1989-es forradalom hírhedt mítoszainak.

MTI/hvg.hu Itthon

Videó: Megszólalt a KGB-vel hírbe hozott MSZP-s jelölt

Horváth Imre azt mondta, senki nem szervezte be, senkiről sem kellett jelentést írnia, annyi igaz, hogy határőrként részt vett egy KGB-s tanfolyamon. Az MSZP igen, a DK és az Együtt-PM nem támogatja a jelölt indulását Újpesten.

MTI Itthon

Nem támogatja a DK és az Együtt a KGB-vel hírbe hozott MSZP-st

A Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt nem támogatja Horváth Imrét, az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltjét, aki hétfői sajtóhírek szerint féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól - hangzott el az M1 Híradójában hétfő este.

Kovács Áron - M. László Ferenc Itthon

Kémvád: Putyin imperialista vágyaiért harcol a feljelentett jobbikos

Ezer szállal Moszkvához kötődik Kovács Béla, aki ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést még a választások előtt. A jobbikos európai parlamenti képviselő öt éve azon dolgozik, hogy összefogja az EU szélsőséges pártjait, melyeket a radikalizmusukon kívül legfeljebb unióellenességük és az oroszbarát politikájuk köt össze. A Moszkvában rendszeresen megforduló Kovács sokáig a szervezet kincstárnoka volt, majd 2013-ban az elnök lett. Kovács csütörtökön visszautasította a vádakat, szerinte még csak megkeresést sem kapott a titkosszolgálatoktól.

MTI Kult

Rigában megnyílt a lett "terror háza"

Évekig üresen állt a lett főváros, Riga központjában az a hatalmas barnásszürke épület, a "sarokház" (stura maja), amely jobb állapotában a szovjet titkosszolgálat, a KGB székháza volt, ahol embereket hallgattak ki, kínoztak és öltek meg valaha. Abból az alkalomból, hogy Riga a 2014-es esztendőben Európa kulturális fővárosa, Lettország egykor legrettegettebb épületét május elsején megnyitották a látogatók előtt - jelentette helyszíni tudósításában a dpa.

MTI Világ

Kiszabadult a KGB fogságából Baumgertner

Kiengedték a fehérorosz KGB fogdájából az orosz Uralkalij vegyipari cég vezérigazgatóját, de Vlagyiszlav Baumgertner házi őrizetben van, nem hagyhatja el Minszket – közölte csütörtökön a férfi ügyvédje.

Szandtner Veronika Kult

Magyar segítséggel próbálták megölni II. János Pál pápát

Hogyan vált II. János Pál pápa egy ideológiai harc áldozatává? Miért Magyarországgal volt a legszorosabb kapcsolata a II. János Pál pápa elleni merénylet végrehajtásában segédkező vatikáni bíborosnak? Hogyan lehetséges, hogy huszonhárom évvel a rendszerváltás után egykori tartótisztek még mindig parancsokat adnak egyházi ügynökeiknek? Erről szól Dosek Rita és Tarjányi Péter krimije, a szerzőkkel beszélgettünk.

Tóth Sándor Kult

Mása lehetett Marilyn Monroe KGB-fedőneve

Imádta Dosztojevszkijt, csodálta a moszkvai metrót, romantikus sétákat tett Hruscsovval. Marilyn Monroe rejtélyes élete most a szovjet kémszállal gazdagodott.

MTI Világ

Öngyilkos lett a KGB volt főnöke

Holtan találták moszkvai belvárosi lakásában Leonyid Sebarsint, az egykori Szovjetunió külföldi hírszerzésének volt főnökét. Az első megállapítás szerint öngyilkosságot követett el - közölte pénteken az orosz rendőrség és a bűnügyi nyomozással megbízott vizsgálóbizottság.

MTI Világ

Litvánia nyilvánosságra hozza a volt KGB-sek listáját

A litván kormány közzétette 238 olyan személy nevét, akik a KGB titkosszolgálat tartalékos tisztjei voltak a szovjet időkben, s további olyanok azonosítását tervezi, akik még nem fedték fel a hatóságok előtt kapcsolatukat az egykori állambiztonsági szolgálattal.

1 2 3
Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

A címlapról ajánljuk