Magyar segítséggel próbálták megölni II. János Pál pápát
Hogyan vált II. János Pál pápa egy ideológiai harc áldozatává? Miért Magyarországgal volt a legszorosabb kapcsolata a II. János Pál pápa elleni merénylet végrehajtásában segédkező vatikáni bíborosnak? Hogyan lehetséges, hogy huszonhárom évvel a rendszerváltás után egykori tartótisztek még mindig parancsokat adnak egyházi ügynökeiknek? Erről szól Dosek Rita és Tarjányi Péter krimije, a szerzőkkel beszélgettünk.
70% valóság, 30% fikció: Magyarországon ma ennyi a megengedett arány ügynök kérdésben. Pedig A pápa emberei című könyv szerzői többet is tudnának mesélni. Tarjányi Péter a rendszerváltás előtt Moszkvában kezdte a katonai iskolát, majd a magyar rendőrség Különleges Szolgálatánál dolgozott. Munkája révén számos volt tartótiszttel, rajtuk keresztül pedig egykori egyházi besúgókkal került kapcsolatba. Dosek Rita az FBI akadémia egyik speciális képzése után vált írótársává. A könyv szerzőivel beszélgettünk.
hvg.hu: A pápa emberei első részének története a Vatikán és a KGB harca körül bonyolódik. Sok titkosügynökkel találkozott rendőrségi munkája során és részt vett II. János Pál pápa 1993-as magyarországi látogatásának biztonsági előkészületeiben is. Ez felveti a kérdést, hogy mennyi a regény valóságalapja?
Tarjányi Péter: A fejemben folyamatosan dolgozik a kontroll, tudom, hogy milyen információkat adhatok ki szakmai szempontból civileknek. Úgy próbáltuk csoportosítani az információkat, hogy beleilleszkedjenek a könyv cselekményébe, de ne sértsünk velük semmilyen állami érdeket. 70%-a valóság, 30%-a fikció.
hvg.hu: Egyházi érdeket sem sértenek?
T. P.: Nem hinném, hogy vigyáznom kellene arra a katolikus egyházra, amely Közép-Kelet-Európában még mindig nem mer szembenézni magával és nevén nevezni azt, amit tett.
Dosek Rita: Magyarországon a kommunista állambiztonságnak közel 600 ügynöke volt az egyházon belül. Viszont a katolikus egyház mélyen hallgat a titkosszolgálatnak dolgozó „pap” ügynökök múltjáról vagy az időről időre előforduló pedofil esetekről is. Egyébként ezeket az egyházon belül is előforduló emberi jellemgyengeségeket nagyszerűen kihasználták a Szovjetunió KGB-s osztagai is a beszervezéseknél.
A rendszer ügyelt arra is, hogy ne csak zsarolással tartsa meg ügynökeit, hanem gyengeségeik folyamatos kielégítésével is magához kösse őket. Kinek pénz, kinek utazás jutott, ahogy a regényben szereplő meleg bíboros például egy svájci hegytetőn lévő házat kapott szolgálataiért cserébe, ahol zavartalanul kiélhette a hajlamait.
hvg.hu: Építőmérnökként, nőként hogyan került be ebbe a világba?
D. R.: Együtt dolgoztunk Péterrel egy beruházáson, sőt közös cégünk is volt. Péter általában felajánlja a munkatársainak, hogy részt vegyenek kiképzéseken. Mivel én kalandvágyó vagyok, belevágtam.
T. P.: Kicsit szépít Rita. Egyéves képzést csinált végig, olyat, amelyen az emberek 90%-a két hónap után kihullik, mert egyszerűen nem bírják. Ezután a képzés után kezdtük el a közös írást.
hvg.hu: Miből áll egy ilyen speciális kiképzés?
D. R.: Mindenkinek van egy önképe magáról, ami persze általában nem fedi a valóságot. Tulajdonképpen összetörik, aztán újraépítik az embert. Ez az elején főleg fizikai túlterhelést jelent. Már vért izzadsz, mindened fáj az edzések után, de még mindig túlerőltetnek a holtponton, ami lelkileg is nagyon megviseli az embert. Aztán később volt nagyon sok stratégiai, taktikai oktatás. Sokan nem tudják, de például a lövészet kifejezetten a pszichikai szinttel összefüggő készség.
hvg.hu: A regényben élő foglyokon gyakorolják a különleges osztagok a támadási taktikákat.
T. P.: A Szovjetunióban nagyon realisztikus kiképzéseket folytattak. Volt, hogy speciális egységek halálra ítélteken gyakoroltak. Bizonyos taktikai elemeket, fegyverek hatóerejét élő foglyokon kísérletezték ki. Ennek a rezsimnek ugyan vége lett, de a rendszer túlélőinek, akik a Szovjetunióban szocializálódtak, nem okozott különösebb fejtörést, hogy a cél szentesíti az eszközt elv alapján az új világban is érvényesítsék érdekeiket.
hvg.hu: A regény egyik kulcsjelenete a II. János Pál elleni 1981-es merénylet, amelynek végrehajtását az egyik pápa mellett dolgozó bíboros segítette.
T. P.: Amikor a pápa elleni merénylőt, Ali Agcát kiengedték a börtönből és hazautazhatott Törökországba, készült vele egy interjú, amiben nevén nevezi a bíborost, aki segítette a merénylet kivitelezését. Az oknyomozás során összegyűjtöttük a bíborosról fellelhető információt. Döbbenetes, hogy az élete és munkássága mennyire szorosan összefonódott Magyarországgal. Egyébként maga II. János Pál pápa sem hitte el soha, hogy vallási indíttatás lett volna a merénylete hátterében. Véleményem szerint pontosan tudta, hogy egy ideológiai háború kellős közepén, a Nyugat és Kelet hidegháborús harcában az ő személye, lengyel származása sérti a szovjet érdekeket. Neki vagy így, vagy úgy, de mennie kellett. A szovjet érdek pedig nyilván azt kívánta, hogy az iszlám vallási fanatikusokra terelődjön a gyanú.
hvg.hu: Mennyi oknyomozó munka van a regény mögött?
D. R.: Egy ilyen könyv megírásának nem is az írás része a hosszú, hanem a kapcsolatok felderítése, kiépítése, majd az információk megszerzése. Sok időbe telik, amire sikerül megtalálni azokat az embereket, akik még tanúi voltak az eseményeknek, ennél pedig még nehezebb szóra is bírni őket.
T. P.: A volt tartótisztek többsége csak többszöri megkeresésre volt hajlandó eljönni a találkozókra. Hat-hét találkozó alkalmával csak a világ dolgairól beszélgettünk velük, arra voltak kíváncsiak, hogy kik vagyunk és mit akarunk az ő múltjukkal. Aztán idővel rájöttek, hogy nem az ő személyükről fog szólni a történet. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy még a rendszerváltás előtt kezdtem el a katonai tanulmányaimat. 1987-ben még elvtársként kezdtem, 90-ben pedig már úrként fejeztem be a katonai főiskolát.
Három év alatt megdőlt az egész kommunista rendszer. Az egykori parancsnokaim viszont idősebb vezetőkként még ismerték a vallási, állambiztonsági, hírszerzési és elhárítási területek vezetőit. Az ő segítségükkel el tudtunk jutni azokhoz az emberekhez, akik a 70-es 80-as években Magyarországon aktív szereplői voltak ezeknek a területeknek. Kézről kézre, szájról szájra adtak minket.
A vatikániakkal a 91-es magyarországi pápalátogatás során találkoztam. A pápa látogatása soha sem csak arról szólt, hogy hívőkkel találkozzon és áldást osszon, hanem több, a napi politikához kapcsolódó dologban is állást foglalt. A katolikus egyház feje máig meghatározó hatalom a világi politikában is. Ennek megfelelően II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatását is négy-öt hónapos biztonsági előkészületek előzték meg, amelyben csoportparancsnokként én is részt vettem.
hvg.hu: A regényben mindig az emberi gyengéit használja ki a szovjet besúgó rendszer a potenciális áldozatnak. Az egyik bíborost homoszexuális bűnözőként érik tetten, a másikat egyszerűen olyan helyzet elé állítják, amelyben vagy 12 lengyel pap „balesete” felett huny szemet vagy őt ölik meg. Mégis, jelentős különbségek vannak a besúgók között. Az előbbi bíboros például elfogadta a helyzetét és egyre súlyosabb bűncselekményekben vált a szovjetek cinkostársává, míg az utóbbit nem hagyta nyugodni a lelkiismerete.
D. R.: A titkosügynökökkel való beszélgetések során arra döbbentem rá, hogy akit a szovjet hatalom meg akart szerezni, azt így vagy úgy, de megszerezte magának. Csak a filmekben lehetséges, hogy valaki minden lelki terrornak ellenáll és nem törik meg.
Mindenki saját magát és a családját próbálta védeni, de persze olyan is volt, akinek ez a rendszer kapóra jött. Az egyházon belül is könnyebb volt az előrejutás, ha kívülről egyengették az illető útját és ezt sokan ügynökként ki is használták.
Az igazi karrieristáknak egyházon belül és kívül nagy szolgálatot tett a rendszer és ők éltek is ezzel a lehetőséggel, bármi áron. A szovjet rendszer az emberekben meglévő irigységre, törtetésre, gyors előrejutási vágyra épített, amihez sok önkéntes partnert találtak. Ha az indító gombot, a lehetséges motiváló erőt megtalálták, akkor már nem volt megállás a beszervezésig.
hvg.hu: Mennyire voltak az ügynökök tudatában annak, hogy ha a rendszer érdeke éppen úgy kívánja, akkor ők is bármikor félreállíthatóak?
D. R.: A halálfélelem mindenkiben dolgozott, csak máshogy. Volt, aki ravasznak hitte magát, és úgy gondolta, hogy az esze miatt őt úgysem állíthatják félre, más az ösztöneiben vagy a lelki erejében bízott.
T. P.: A legjobban azon döbbentünk meg, amikor egy volt tartótiszt az egykori ügynökeivel − akik ma is katolikus papként dolgoznak − huszonhárom év után néhány telefonhívással összehozott minket. Huszonhárom évvel a rendszerváltás után találkoztunk olyan egykori tartótiszttel, aki pontosan tudta, hogy az egykori besúgójának mi a mostani mobilszáma, fel tudta hívni és azt mondani egy katolikus papnak, hogy beszéljen velünk. A volt ügynök pedig, akivel két évtizede nem volt kapcsolata, szalutált és végrehajtotta az utasítást. Ahogy mondani szokták, a férfiakat a közös érdek és a közös bűn nagyon össze tudja tartani.
hvg.hu: Egy jó krimit akartak írni vagy van valamilyen aktuális üzenete is a könyvnek?
T. P.: A legfőbb üzenete a könyvnek, hogy ahol félelem van, ott mindig szolgaság lesz. És ez nem csak a kommunista rendszer jellemzője volt, ma is nagyon igaz. A másik, számunkra fontos mondanivaló, hogy a múlt soha sem lezárt, bármikor visszatérhet egy diktatórikus rendszer. A történelem bármikor megismételheti önmagát, mert mi emberek hajlamosak vagyunk gyorsan felejteni.
hvg.hu: Mennyivel lett volna másabb regény A pápa emberei, ha például Németországban íródik?
T. P.: Ott konkrétabb nevekkel tudtuk volna megírni, mint itthon. Ez struccpolitika. Ma Magyarországon a meglévő teljes ügynökaktákhoz sem mi, sem a történészek igazán nem férnek hozzá. A politika pártállástól függetlenül nagyon tudatosan titkosítja időről időre ezeket az aktákat és ennek nyilván személyes érintettség áll a hátterében.
A kimondatlan igazságok országa vagyunk, mindent a szőnyeg alá söprünk és mégis elbírjuk. Ennek a szembenézésnek még a mi életünkben meg kellene történnie, nem száz év múlva. A múltunkból tanulni kell és ez annak teljes megismerésén keresztül történhet csak meg.
hvg.hu: Hogyan kell négykezes regényt írni?
D. R.: Nem tartjuk magunkat íróknak, inkább filmben gondolkozunk. Péter egy személyben játssza el nekem a jeleneteket, egyszerre öt-hat színészt is alakít. Ami az általa eljátszott párbeszédekből lecsapódik nálam, azt írom le. Ő fantasztikusan mesél, én pedig leírom a történeteket.
T. P.: A sodró cselekmény Rita érdeme, ő tud írni, én csak beszélek és játszom. Aztán az általa leírtakat csiszoljuk, újra meg újra.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
