#Kína







Kivégeztek egy csecsemőkereskedőt Kínában

Végrehajtották a halálos ítéletet azon a 69 éves kínai férfin, akit 22 újszülött adásvételéért tartottak felelősnek. 2008 és 2013 között vásárolt fel kisbabákat, és azzal védekezett, hogy jót akart tenni azoknak, akiknek nem lehetett gyerekük. Az eladott babák biológiai szüleit egyelőre nem találják.




Itt megnézhető Both Miklós „kínai koncertje”

A gitáros-énekes-zenegyűjtő többször járt Kínában, az ottani élményei, találkozásai inspirálták a tavaly ősszel megjelent, és a Millenárison bemutatott Kínai utazólemezt. A különleges koncert felvétele csütörtöktől látható a Youtube-on.



Kína miatt újra félhet egy kicsit a világ

Kiújult a részvényesek Kína-parája, mindenkinek az eladás gombon remeg a keze. Az aggodalom jogos, a kínai gazdaság lassulása miatt recessziós ördögi körben vagyunk. Ennek mi se örülhetünk, a lassulás minket is elér – Németországon keresztül.



Kínában erősít a Richter

A Richter Gedeon felvásárolta partnerétől a GedeonRichter Rxmidas Joint Venture Co. Ltd. vegyesvállalatban meglévő 50 százalékos tulajdonrészét Kínában – közölték a tőzsde honlapján pénteken.


Kínai érdeklődő is vinné az állami MKB Bankot?

Az MKB Bank ez évre tervezett privatizációja is szóba került Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének és a Bank of China felső vezetőinek múlt heti kétoldalú tárgyalásán Sanghajban – értesült a Világgazdaság.





Matolcsy leszállt a jüankötvények földjére

Matolcsy György jegybankelnök vezetésével folytat tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) delegációja Kínában. A küldöttség részt vett a magyar jegybank és a Kínai Nemzeti Bank (PBOC) közös szervezésében első alkalommal megrendezett kínai-magyar pénzügyi fórumon is.