Új korszak jön a dízelek műszaki vizsgáztatásában Magyarországon
Az autóállomány harmada dízel itthon.
Az autóállomány harmada dízel itthon.
Amerikai kutatók szerint az üzemanyagban lévő ólom mentális problémákat okozhat. Bár az anyagot 1996 óta nem használják széles körben az üzemanyagokban, a mai napig vannak olyan járművek, amelyek ilyet tankolnak.
A Qaptis nevű svájci cég olyan rendszert fejlesztett, melyet a most használatos teherautókra kell felszerelni a károsanyag-kibocsátásuk csökkentéséhez. Ha a tesztek olyan sikeresek lesznek, mint ahogyan várják, az egy csapásra jelentős mértékben zöldítheti a közúti szállítmányozást.
Már akkor is elváltozások jelennek meg az agyban, ha két órán keresztül vagyunk kitéve a káros gázoknak. Ugyan ezek az eltávozások csak átmenetiek, de a hosszú távú hatás már lehet komolyabb is.
Még lista végén álló Lamborghini is kicsit zöldebb lett, igaz, nem is rajtuk múlik a világ jövője.
Mobillal lefilmezi az autót és a hatóság jutalékot fizet a bírságból New Yorkban.
Káros anyag sem kerülhetett az utastérbe.
Évente négymillió asztmás megbetegedést okoz a gyermekek körében a közúti járművek szennyezőanyag-kibocsátása a világon, ez az összes eset 13 százaléka – derítették ki kutatók.
A való világban lenne érdemes ellenőrizni, melyik autó mennyit fogyaszt és mennyire szennyezi a környezetet. De ez csak javaslat, egyelőre az új típusok hatósági engedélyezése is túl elnéző.
Hiába gondolják úgy az autósok, hogy járművükben egyfajta buborékban vannak, s nem mérgezik magukat a szennyezett városi levegővel. A valóságban – a BBC szerint – a kocsikban néha sokkal rosszabb a levegő, mint a járdán, a gyalogosok között.
Szerncsésen végződött az az eset, amikor egy egy férfi kipufogógázzal akarta megölni volt szerelmét. Az asszony végül a Tatabányai Rendőrkapitányságig menekült.
Bizonyítottan rákkeltő hatásúnak nyilvánította a dízelmotorok kipufogógázait az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) – közölték kedden. Legutóbb 1989-ben elemezte az ügynökség a dízel-kipufogógázok hatását, amikor "valószínűleg daganatképzőnek" nyilvánította azt.
Újabb bizonyítékot találtak amerikai kutatók hosszú távú tanulmányukban arra, hogy a dízelmotorok kipufogógáza növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát.
Jól vannak azok a tardonai gyerekek, akik rosszul lettek egy Kazincbarcikára tartó autóbuszon szerdán; a múlt éjszakát már valamennyien otthon töltötték - tájékoztatott Göndör Judit, a kazincbarcikai önkormányzat szóvivője.
Tizenhat általános iskolás gyermeket szállítottak szerdán a kazincbarcikai kórházba, mert rosszul lettek az iskolabusz utasterébe szivárgott kipufogógáztól - tájékoztatott Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve: a járművet a rendőrség lefoglalta és eljárást indított.