Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kisiklás

Ballai Vince Gazdaság

"Ez benne van, baleset történt" – van MÁV-utas, akit a kétórás késés sem zökkent ki

Úgy tűnik, az utasok megszokták a vasúti közlekedéssel járó fennakadásokat, legalábbis ez derült ki hétfő délelőtt Rákoson. A külvárosi állomás fontos csomóponttá vált, miután a baleset miatt lezárt Keleti pályaudvarra igyekvők itt szállhatnak át a pótlóbuszokra. A beszámolók szerint reggel volt egy kis káosz, de délelőtt már olajozottan ment az átszállás.

MTI Itthon

Vasárnap már biztos nem közlekednek a vonatok Nagymaros és Verőce között, de lehet, hogy még hétfőn sem

A vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között, a vonal Vác fölötti szakaszán hosszabb eljutási időkre kell számítani. A Nyugati pályaudvar és Vác között a vonatok megszokott menetrendjük szerint közlekednek.

hvg.hu Gazdaság

Vakokhoz beszélő okosszemüveggel futhat be a magyar startup

Az EVA (Extended Visual Assistant) csapata nyáron megnyert egy rangos nemzetközi versenyt. Nem ez az egyetlen magyar startup vállalkozás, amely egy lépésre áll attól, hogy meghódítsa a világpiacot és milliókat kaszáljon. De az a bizonyos egy lépés nem lesz könnyű.

1 2
Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

A címlapról ajánljuk