Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél
A MÁV arra figyelmeztetett, hogy hosszabb menetidőkkel és eseti, forgalmi változásokkal továbbra is számolni kell.
A MÁV arra figyelmeztetett, hogy hosszabb menetidőkkel és eseti, forgalmi változásokkal továbbra is számolni kell.
Várhatóan szerdán indulhat újra a forgalom azon a szakaszon, ahol kisiklott szombaton egy tehervonat.
Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között szünetel a vonatforgalom.
A mozdonyok egyre nagyobb része van túl az ötven éven, a vasúti fővonalakon a mostani menetidő tartásához is egymilliárd eurós hitel kellene, a mellékvonalakat pedig gyakorlatilag feladta az állam.
Hegyi Zsolt vezérigazgató szerint az augusztusi balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen lecserélték.
Úgy tűnik, az utasok megszokták a vasúti közlekedéssel járó fennakadásokat, legalábbis ez derült ki hétfő délelőtt Rákoson. A külvárosi állomás fontos csomóponttá vált, miután a baleset miatt lezárt Keleti pályaudvarra igyekvők itt szállhatnak át a pótlóbuszokra. A beszámolók szerint reggel volt egy kis káosz, de délelőtt már olajozottan ment az átszállás.
A vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között, a vonal Vác fölötti szakaszán hosszabb eljutási időkre kell számítani. A Nyugati pályaudvar és Vác között a vonatok megszokott menetrendjük szerint közlekednek.
Hétfőn is dolgoznak a műszaki mentésen a békéscsabai vonalon Tiszatenyő és Mezőtúr között.
Elkészültek a munkával, újra használható az Újfehértónál megrongálódott vasútvonal bal vágánya is.
5,5 kilométeren át tartolt a vagon.
Már csak szerdán indul újra a vonatközlekedés Pestszentimrénél, ahol kedd hajnalban kisiklott egy szerelvény. A reggeli órákban még 5-15 perces késésekre lehet számítani.
Félelmetes látványt nyújt az Esztergomban szerda este kisiklott vonat, amelyről az esti baleset után az MTI közölt fotósorozatot csütörtök reggel.
Kisiklott egy személyvonat utolsó egységének több tengelye szerda este az esztergomi állomáson – közölte a Mávinform. A balesetben senki nem sérült meg.
Helyi idő szerint szombat éjszaka siklott ki egy vonat New Yorkban, kb. 50-100 ember sérült meg, egy nő meghalt.
Még vizsgálják, hogyan szabadulhatott el a 90 tonnás mozdony.
Az EVA (Extended Visual Assistant) csapata nyáron megnyert egy rangos nemzetközi versenyt. Nem ez az egyetlen magyar startup vállalkozás, amely egy lépésre áll attól, hogy meghódítsa a világpiacot és milliókat kaszáljon. De az a bizonyos egy lépés nem lesz könnyű.
Újra jár a fogaskerekű vasút - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.