Elbúcsúzhat a kártérítéstől, ha három órát késik a repülője
A horvát EU-elnökség terve szerint rövid távú járatokon csak 5, hosszú távú utakon pedig csak 12 órás késés esetén járna kompenzáció a légiutasoknak.
A horvát EU-elnökség terve szerint rövid távú járatokon csak 5, hosszú távú utakon pedig csak 12 órás késés esetén járna kompenzáció a légiutasoknak.
Maximális sebességet ígért a hálózatán, pedig azt csak egy szűkebb előfizetői kör érhette el. Ha kompenzálja a fogyasztókat, kevesebbet kell fizetnie. A Magyar Telekom a döntést jogorvoslattal nem támadta meg, a megállapított jogsértést azonban nem ismeri el.
A Wizz Air negyedmilliárd forint kompenzációban részesíti a Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevőket, miután sikerült megállapodniuk a GVH-val.
A cég ellen tucatnyi per zajlik, 100 milló dolláros kompenzációt fizetne a cég.
A nyugdíjszakértő szerint az infláció megugrott az év végére, de a jövő évi költségvetésben még nem igazították ehhez a számokat.
A fával fűtőknek járó 12 ezer forintos rezsikompenzációról semmi hír, de az áprilisban érkezett plusz szociális fával sem tudnak mit kezdeni Kübekházán. Olyan kevés, hogy nem tudják, miképp válasszák ki a rászorulók közül a „szerencsést”, akinek jut belőle.
Minden utas után 6 ezer forintot fizet az állam a Wizz Air-nek a balkáni járatokon.
Legalább is a Győr-Sopron Ebenfurti Vasút (GYSEV) bevezette ezt a kárpótlást az Intercity vonalakon. Mármint fizetnek, ha a a cég is indokoltnak látja. Készpénzben - esetleg utalványban.
Február elsejével lép hatályba az e-matricás útdíjszedési rendszer végleges kereteit rögzítő rendeletmódosítás. A januárban bevezetett megyei matricák ezután nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek – közölte csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Nem számíthatnak teljes kompenzációra az uniós gazdák az orosz szankciók miatt bekövetkezett bevételkieséseikre.
Csak Lázár János városában jelezték, hogy a helyi távhőszolgáltató társaság képes lesz saját erőből kigazdálkodni a csökkentés fedezetét.
Az MSZP arra reagált, hogy a költségvetésből hárommilliárd forintot különítenek el a pécsi vízmű visszaszerzéséért a francia tulajdonosnak fizetendő kompenzációra.
Korábban arról volt szó, hogy a jelképes egy forintos vételár mellett tízmilliárd forintos kompenzáció jár a francia Suez Environnement vállalatcsoportnak.
14 százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest. A középvezetők körében a 4 százalék körüli bérnövekedést több kiegészítő bérelem kompenzálta.
A Légügyi Igazgatóság (Civil Aviation Authority, CAA) felszólította a légitársaságot, hogy kompenzálja azokat az utasokat, akik a társaság alkalmazottainak sztrájkja miatt jártak pórul. A Ryanair viszont azt állítja, minden kérelmet vissza fog utasítani, mivel a sztrájkot a konkurenseik robbantották ki.
A német bajnoki címvédő Bayern München kapta a legnagyobb részt abból a 70 millió dollárból, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) osztott ki kompenzációként azoknak az egyesületeknek, amelyeknek játékosai szerepeltek a tavaly nyári brazíliai világbajnokságon.
Elképesztő történetekkel illusztrálták a MÁV utasai a hvg.hu-nak, hogy milyen viszontagságokon keresztül kellett keresztülmenniük az ónos eső forgalmi következményei miatt. Van, aki 13 óra alatt tett meg 60 km-et vonaton. De legjobban a tájékoztatás hiánya voltak felháborodva. Megkeresésünkre a MÁV Zrt. közölte, hogy az előírásokon túlmutatóan nyújtanak kompenzációt.
A távhőszolgáltatók növelni tudták ügyfeleik számát az elmúlt időszakban, ám a szektor helyzete nem rózsás. A rezsicsökkentés miatt kompenzációra lesz szükség.
Négy intézkedést vizsgál a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogyan kompenzálhatná a fuvarozókat az e-útdíj bevezetése után.
Az állam országosan 52 milliárd forintot áldoz a távhőszolgáltatók kompenzációjára a rezsicsökkentés miatt - ismerteti a keddi Magyar Nemzet.