Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Wizz Air negyedmilliárd forint kompenzációban részesíti a Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevőket, miután sikerült megállapodniuk a GVH-val.
A GVH-hoz számos fogyasztói panasz érkezett a légitársaság Wizz Flex nevű szolgáltatásával kapcsolatban. Ennek lényege, hogy a kiegészítő szolgáltatást megvásárló fogyasztóknak lehetőségük van repülőjegyük módosítására járatmódosítási díj nélkül, mindössze az esetleges vitel- és poggyászdíj-különbözet megfizetésével.
A GVH ellenőrzése azonban olyan részletszabályokat tárt fel, amelyekről a fogyasztók feltehetően nem kapnak megfelelő tájékoztatást, ám a gyakorlatban jelentősen csökkenthetik az ingyenes járatmódosítások számát.
Így például
2016 januárja és szeptembere közötti járatmódosítások esetén az igénybe vevőknek nem csak a viteldíjak, hanem a dinamikusan változó poggyászdíjak különbözetét is meg kellett fizetniük – írja közleményében a GVH.
A Wizz Air az eljárás során kötelezettségvállalást ajánlott, hogy a Wizz Flex szolgáltatást 2010 óta igénybe vevő valamennyi fogyasztónak átalány-kompenzációt ír jóvá. Az átalány-kompenzáció mellett a Wizz Air vállalta, hogy díjkülönbözetet ír jóvá azon fogyasztóknak, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegyük ára, viszont ezt korábban a légitársaság nem fizette vissza nekik.
A kompenzációban részesülő fogyasztók száma összességében 120 ezer és 220 ezer közé tehető, az átlagos összeg pedig 8,3 euró lesz utasonként. A kompenzációt a cég a fogyasztók Wizz-fiókjában írja jóvá, és a fogyasztóknak 5 évig van lehetőségük arra, hogy azt felhasználják, vagy bankszámlaszámuk elküldésével kérjék annak készpénzre váltását. 5 év elteltével a fel nem használt kreditek értékét a Wizz Air az SOS Gyermekfalu Alapítványnak utalja át.
A fentieken túl a Wizz Air vállalta, hogy módosít a Wizz Flex szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatán is, egyértelművé téve annak tartalmát. Emellett informatikai fejlesztésekkel segíti a szolgáltatás teljes körű, egyszerű, fogyasztóbarát igénybevételét, és célzott oktatási kampányt is folytat a légi utasok fogyasztói jogairól – írja a GVH.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.