Ezen a napon lépett fel utoljára a Beatles – videó
1969. január 30-án adta a liverpooli négyes a legendás háztető-koncertet.
1969. január 30-án adta a liverpooli négyes a legendás háztető-koncertet.
Németh Róbert
Telefonmentes, "100 százalékig emberi élményt" szeretne nyújtani az egykori White Stripes-vezér.
hvg.hu
Az Alice In Chains tavaly új lemezen dolgozott, melynek megjelenését az idei évre ígérte. Szóval, új dalokra is számíthatunk.
hvg.hu
Eric Clapton egy rádióinterjúban beszélt a hallásproblémájáról.
hvg.hu
Már a 70-es években úgy látta, a popzene egy idő után fejlődésképtelenné válik, és a fiatalok inkább a politikában fogják kiélni magukat – állítja Szörényi Levente, aki most a február 16-i Fonográf-koncertre készül. Hogy lehet állandóan búcsúzni a színpadtól? Mit mondott Aczél György az István, a királyról? Mi a baj a kormány Brüsszel-ellenes plakátjaival? Interjú.
Balla István
Németh Róbert
Az első időpont telt házas lett, ezért ugyanazon a napon lesz még egy fellépés.
hvg.hu
Menyhárt Jenőék első 2018-as koncertjükön, a MOMKultban új dalt mutatnak be, ráadásul ezen az estén a klasszikusok mellett elhangzik a zenekar 2017 eleje óta működő új felállásában írt összes új száma, mi több, itt veszik fel az ezekhez készülő videók anyagát is. Végül, de nem utolsósorban, klasszikus párosítás áll színpadra: Európa Kiadó, előtte Balaton.
hvg.hu
Három nap intenzív családozás, illetve a véget nem érő trakták után sokan várják a két ünnep közti időszak estéit, hogy kiszabadulhassanak végre az éjszakába. Nekik ajánlunk programokat a hiphoptól a világzenéig, a punktól a gitárpopig.
hvg.hu
Lorde azt mondja, számos véleményt meghallgatott, és azután döntött.
hvg.hu
A kaliforniai pop-punk szcéna ikonikus zenekara a Tüskecsarnokban lép fel jövő júniusban.
hvg.hu
Az egyik leggazdagabb oligarcha az üzbég népet lepte meg.
hvg.hu
Még egy hét van karácsonyig, ilyenkor figyelhető meg a kétségbesetten rohangászó embertípus kirajzása a nagyvárosok üzletközpontjainak környékén. Aki otthonából követné ezt a természeti jelenséget, tudja, hogy a jegyvásárlással két legyet üt egy csapásra: élményt szerez szeretteinek, és nem öregedik éveket a karácsonyi rohangálás miatt. Koncertajánlónk az ajándékot vadászóknak.
Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám
Czeglédi Fanni
For The Sake Of The Song címen egynapos minifesztivál rendeznek Budapesten, ahol a folkos, vagy a műfaj határvidékein alkotó magyar és külföldi előadók töltik meg bensőséges dalokkal az Akvárium termeit.
Bicsérdi Ádám
A legelkötelezettebb rajongók már most váltsák meg belépő-, és repülőjegyüket.
Németh Róbert
A 2000-es években feltűnt egyik legizgalmasabb zenekar még sosem járt Magyarországon.
hvg.hu
Jövő nyári európai turnéja keretében Magyarországon is fellép Lenny Kravitz. Az 53 éves, négyszeres Grammy-díjas amerikai funk-rock zenész, énekes 2018. június 3-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet – közölte a szervező Live Nation.
MTI
Feloszlása után sem ez előtt, sem azóta nem adott teljes koncertet a Led Zeppelin.
Németh Róbert
Többek közt Thuróczy Szabolcs, Anger Zsolt, és Ónodi Eszter is színpadra áll majd.
hvg.hu