#koncesszió

Koncesszióba adják a horvát autópályákat
 

Koncesszióba adják a horvát autópályákat

A horvát kormány év végéig vagy jövő februárig koncesszióba adja az ország autópályáit - jelentette a horvát HINA hírügynökség szerdán. A meg nem nevezett közlekedési minisztériumi forrásokat idéző hír szerint nagy az érdeklődés, eddig több mint három cég jelezte érdeklődését. Ezeket szintén nem nevezték meg.

MTI MTI

Legalább száz dobozban a trafikpályázati dokumentáció – fotók
 

Legalább száz dobozban a trafikpályázati dokumentáció – fotók

A Demokratikus Koalíció kiperelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól az összes trafikpályázat értékelési lapját és a települési értékelési jegyzőkönyveket, a dokumentumokat a múlt héten vették át. A párt most az újságírók rendelkezésére bocsátotta a papírokat. A dokumentumok száznál is több dobozt töltenek meg.

hvg.hu hvg.hu


Nagyot szakítanak a kkv-k a közbeszerzéseken
 

Nagyot szakítanak a kkv-k a közbeszerzéseken

Az első félévben 6944 eredményes közbeszerzést folytattak le az ajánlatkérők, ez 32,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál, míg a nyertes ajánlatokban szereplő 1164 milliárd forintos érték 21 százalékkal magasabb a tavalyi első félévi adatnál.

MTI MTI

Beindultak a régi-új kaszinócézárok
 

Beindultak a régi-új kaszinócézárok

Mindkét koncessziónyertes szerencsejátékos vállalkozó létrehozta az új pénzgyárakat működtető cégét, Vajna 300, Szima Gábor pedig 100 millió forinttal alapított vállalkozást LVC Gold Kft., illetve ONYX Casino Kft. néven.

hvg.hu hvg.hu


Rácuppantak a kaszinókra a versenyzők
 

Rácuppantak a kaszinókra a versenyzők

Hamarosan eldől, mely társaságok üzemeltethetnek kaszinókat Magyarországon. Összesen 11 létesítmény működhet Magyarországon, a helyekre úgy fest, nagy a tülekedés: a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz eddig 31 ajánlatkérés érkezett.

hvg.hu hvg.hu


Eredményt hirdettek: 168-an nyertek trafikot
 

Eredményt hirdettek: 168-an nyertek trafikot

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön eredményt hirdetett azon a pályázaton, amelyet a nemzeti dohánybolt üzemeltetési jogosultság elnyerésére a korábban eredménytelennek nyilvánított pályázatok helyeire írt ki.

MTI MTI

Az nyithat kaszinót, akit megbízhatónak tart a kormány
 

Az nyithat kaszinót, akit megbízhatónak tart a kormány

Feltámadhatnak az egy éve, nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva betiltott nyerőgépek. Egy pénteki törvényjavaslat alapján nem lesz verseny a megmaradt szereplők közt, akit a kormány megbízhatónak minősít, pályázat nélkül is megkaphatja a koncessziós jogot a kaszinónyitásra. A képviselői egyéni indítványként benyújtott javaslatot ráadásul sarkalatosnak minősítenék, hogy nehéz legyen megváltoztatni.

Kovács Áron Kovács Áron


Nagyot fordult mától a cseh üzemanyag-piac
 

Nagyot fordult mától a cseh üzemanyag-piac

Csehországban koncesszióssá vált október elsejével az üzemanyag-forgalmazás. A törvény kedden hatályba lépett módosításának célja, hogy megakadályozza az adócsalásokat. Szakértői becslések szerint ezek évente körülbelül nyolcmilliárd koronával rövidítik meg az államkasszát.

MTI MTI

Trafikbukta: közel 900 koncesszió senkinek sem kellett
 

Trafikbukta: közel 900 koncesszió senkinek sem kellett

Részben eredménytelenül zárult a második trafiktender: 1425 koncesszióból 549 talált gazdára, ezért 876 településen újabb tendert írnak ki - közölte Légrádi Petra, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője csütörtökön.

MTI MTI

DN: ebben a ciklusban már nem lesznek „szesztrafikok”
 

DN: ebben a ciklusban már nem lesznek „szesztrafikok”

Egyelőre nem alakítja át a kormány a szeszkereskedelem szabályozását, azaz nem nyílnak itthon nemzeti italboltok – értesült a Dunántúli Napló kormányközeli forrásból. A lap úgy tudja: elsősorban gazdasági megfontolások miatt nem szabályozzák a ciklus hátralévő részében az alkoholpiacot, bár korábban valóban felmerült az ötlet, hogy ezzel is növeljék az állam bevételét, illetve hatékonyabban tilthassák a fiatalkorúak szeszvásárlását.

hvg.hu hvg.hu

Hol nyílhatnak a vidéki kaszinók?
 

Hol nyílhatnak a vidéki kaszinók?

A vidéki kaszinók híre alaposan felkavarta az indulatokat, egyesek máris mutyit kiáltanak, mások értetlenül néznek, és megint vannak, akik már rögtön Excel-táblázatokat töltögetnek ki, számolva a várható nyereséget.

hvg.hu hvg.hu


Népszavazásban is gondolkodnak a trafikkárosultak
 

Népszavazásban is gondolkodnak a trafikkárosultak

A trafikkoncessziós pályázatok eredmények megsemmisítését és új eljárás lefolytatását követeli a Trafikkárosultak Mozgalma. Az ezt támogató húszezer aláírást pénteken Budapesten sajtótájékoztatón adta át az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának a szervezet képviselője. A Mozgalom azt is mérlegeli, hogy a vonatkozó törvény "legsúlyosabb visszásságait okozó részének megsemmisítése érdekében" – a kormány segítségének hiányában – népszavazást kezdeményez: töröljék el azt a korlátozást, mely 2000 lakosra számítva egy trafik működését engedi meg.

hvg.hu hvg.hu

Gond lehet a Mol hazai kitermelésével
 

Gond lehet a Mol hazai kitermelésével

Az új szénhidrogén-koncessziók hiánya és egyes hazai tevékenységek gazdaságosságának veszélybe kerülése csökkentheti a Mol 300 milliárd forintos 3 éves beruházási tervének idei részét - írta a Világgazdaság.

hvg.hu hvg.hu

Városról városra terjeszkednek Simicska milliárdos reklámcégei
 

Városról városra terjeszkednek Simicska milliárdos reklámcégei

Miközben évente milliárdos nyereségre tesznek szert a kormányváltás óta, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési cégek a kisebb bevételt biztosító lehetőségeket sem hagyják ki. A hvg.hu gyűjtése alapján ezek 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.

M. László Ferenc M. László Ferenc