Az új politikai földrajz Indiana Jones professzora a brit Tim Marshall
Marshall nem fél odamenni, ahol a problémák és a kérdések születnek – verte már a rendőrség és nyelt könnygázt is. A szerző már második könyve, a Falak olvasható magyarul.
Marshall nem fél odamenni, ahol a problémák és a kérdések születnek – verte már a rendőrség és nyelt könnygázt is. A szerző már második könyve, a Falak olvasható magyarul.
HVG
Novelláskötettel jelentkezett Kovács Ákos. A népszerű énekes, dalszerző Ezt nem lehet megúszni című kötete az elmúlt két évtized terméséből tizenhét írást tartalmaz.
MTI
A tavalyi jótékonysági gyerekkönyv-akció után visszatér a könyvadományozási program.
hvg.hu
Itt a lehetőség, hogy Harry Pottertől vegyünk Harry Pottert.
hvg.hu
A humorista végre nemcsak megírta, hanem be is mutatja az új könyvét.
hvg.hu
Sally Rooney még csak idén lett harmincéves, de már a harmadik regénye jelenik meg: a Normális emberekből – elsöprő kritikai és közönségsiker után – kiváló sorozat is készült, a Baráti beszélgetésekből pedig éppen most forgatnak adaptációt. Ezek után nagy volt az izgalom, hogy mi sül ki a Hová lettél, szép világ? című kötetből, amely három nap alatt bestseller lett az Egyesült Királyságban, és amely az előző regényekhez hasonlóan ismét a meglehetősen kiábrándult millenniumi generáció romantikus viszonyai köré épül, ezúttal egy kis csavarral. Felteszi ugyanis azt a kérdést, érvényesek-e a személyes, érzelmi problémáink, egyáltalán lehet-e értelmet találni a létezésben akkor, amikor történelmi válságban vagyunk, a Föld pedig elpusztul.
Czeglédi Fanni
A hírhedt Pegasus kémszoftver is előkerül Ronan Farrow, a Harvey Weinstein-ügy egyik kirobbantójának könyvében, amely most már magyarul is olvasható.
A másoknak megfelelés során szerzett anyasebünket generációról generációra örökítjük tovább, egészen addig, amíg megszakítjuk a láncolatot, és sikeresen kezeljük a sérülést.
Pulzus
Az író egy magánkórházban van, de dolgozik az új könyvén.
hvg.hu
„Volt bennem egyfajta dacosság, nem akartam, hogy nekem bárki is megmondja, mit csináljak” – magyarázta a HVG hetilapnak teológusi pályaválasztását Perintfalvi Rita, aki nemrég könyvet írt az egyházon belüli szexuális bántalmazásokról Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban címmel.
HVG
A magyar irodalom külföldi népszerűsítésére hirdettek meg pályázati csomagot.
MTI
Miközben a törvény teljes szigorával csaphatnak le a hatóságok a kormány által „homoszexuális propagandának” minősített könyvekre, a netről nem sietnek eltakarítani a korhatárjelzés nélküli pornót.
A Mondatok a csodálkozásról című új kötet szerzője azon sem hökken meg, ha egy boltban Hitler-portré fogadja.
HVG
David Schalko Nehéz csontok című gengszterregényében ironikusan-cinikusan ír kegyetlenségről, erőszakról. Szövege nyomokban Kafkát és Musilt tartalmaz.
HVG
Eltűnhet a könyvesboltok polcairól 30 nap múlva több irodalmi mű, mert megjelenik bennük a homoszexualitás – derült ki az RTL Klub riportjából. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte, az irodalmi szöveggyűjtemények forgalmazását nem korlátozza a rendelet.
hvg.hu
Az elmúlt időszakban több napot is együtt töltött Elon Muskkal Walter Isaacson, hogy a munkahelyén tudja megfigyelni őt.
hvg.hu
A Magyarországon ledarált kötet egyebek mellett finnül és lengyelül is megjelenik.
hvg.hu
Szombaton többször is megdönti az élő szerző legtöbb megjelent könyvének világrekordját.
hvg.hu
Ambrus Zoltánért versengtek a korabeli lapok, a Háborús jegyzetek 1914–1917 című, a Napkút kiadónál megjelent kötetből kiderül, hogy miért.
HVG