Ken Follett: Orbán nem valami kedves fickó, nem igaz?
A világ egyik legnépszerűbb írója, A katedrális vagy a Tű a szénakazalban szerzője új regénye kapcsán adott interjút a hvg.hu-nak, amelyben szókimondóan és nyersen mondta el a véleményét Orbánon kívül Trumpról is, beszélt könyvei híres szexjeleneteiről, és elárulta, melyik legendás amerikai politikus rajong a könyveiért.
Ken Follett 1949-ben született Walesben, és fiatal újságíróként némi keresetkiegészítésként kezdett thrillereket írni, de pár év után a Tű a szénakazalban című kémregénye egy csapásra világhírűvé tette: több mint tízmillió példányt adtak el belőle, és hamar film is készült a regényből Donald Sutherland főszereplésével. Innentől kémregényeinek bérelt helye volt a bestseller-listákon, de A katedrális című történelmi regénye új műfajban is elhozta számára a világhírt, így mára ő az egyik legtöbb példányt eladott író a világon.
A brit Munkáspárt elkötelezett támogatójának a világ számos országában – köztük Magyarországon is – egyszerre jelent meg novemberben a legújabb regénye, a Soha. Follett már az év elején elmondta egy sajtótájékoztatón – amelyen a hvg.hu is jelen volt –, hogy a regény alapját egy felismerése adta: az első világháború úgy robbant ki, hogy valójában egyik politikus sem akart volna háborút indítani, a racionálisnak és logikusnak tűnő döntéseik végül mégis ide vezettek.
Follett a Sohában ezt a helyzetet modellezi a közeljövőben: egy szudáni terrorista lead egy lövést Csádban egy kínai gyártmányú fegyverrel egy amerikai katonára, és máris érintetté válik a világ két legnagyobb hatalma és szövetségeseik is. A regényben az amerikai elnök, a kínai hírszerzés vezetője, Észak- és Dél-Korea vezetői és a kínai elnök a főszereplők, valamint egy Csádból Európa felé tartó menekült: a Soha fő kérdése az, elkerülhető-e az egész civilizációra veszélyt jelentő atomháború, ha eszkalálódnak a nemzetközi politika konfliktusai.
Ken Follett: Putyin jobban tenné, ha elolvasná a következő könyvemet
Mi lenne, ha egy lopott amerikai drónnal bombáznának le egy várost? Indulhat-e úgy világháború, hogy a világ nagyhatalmai közül valójában senki nem szeretné? Ken Follett a következő regényéről beszélt egy sajtótájékoztatón, amelyen a hvg.hu is jelen volt.
Ken Follett angliai házából, Zoomon keresztül adott nagyinterjút a hvg.hu-nak.
hvg.hu: Korábban többször elmondta, gyerekkorában haragudott a szüleire, mert a Keresztyén Testvérgyülekezet tagjaiként nem engedték moziba a barátaival, ezért kapott rá az olvasásra, később pedig az írásra is. 180 millió eladott példánnyal később enyhült már a haragja?
Ken Follett: Teljes mértékben. Akkoriban valóban nagyon dühös voltam, amiért nem láthatom a moziban a cowboyokat és az űrhajókat, de ez már a múlté, nyilvánvalóan nagyon jó hatással volt rám a gyerekkorom. Ráadásul mindennap a Bibliát olvastuk és tanulmányoztuk otthon, és az az igazság, hogy az angol fordítás rendkívül jó szöveg. Nagyon nagy hatása volt arra, hogy ma hogyan írok, ahogy az újságírói munkámnak is, amivel a pályámat kezdtem.
hvg.hu: Az új regénye címe, a Soha egy figyelmeztetés arra, hogy soha nem lenne szabad eljutnunk addig a pontig, ahol már az atomfegyverekkel vívott harmadik világháború kitörése a kérdés. De mit kell tennünk, hogy ne jussunk el idáig?
K. F.: Az én történetemben részben azért eszkalálódik a helyzet, mert minden országban vannak, akik azt várják a politikusoktól, hogy erőt mutassanak. Ennek kell szerintem megváltoznia: ne azt várjuk a politikusoktól, hogy erősek legyenek, hanem azt, hogy okosak.
hvg.hu: És az lehetséges? Előbb-utóbb mindig van egy politikus, aki hülyeséget csinál, nem?
K. F.: Sem a regényben, sem az első világháború kitörésekor, 1914-ben nem volt senki, aki kifejezetten hülyeséget csinált volna. Jó, az osztrák császár, Ferenc József elég öreg volt, II. Miklós orosz cár nem volt kimondottan erőskezű uralkodó, de II. Vilmos német császár, a francia miniszterelnök, a brit miniszterelnök és a brit külügyminiszter is nagyon intelligensek voltak, nem volt egyetlen Donald Trumphoz hasonló figura sem köztük. Ők mind meg akarták akadályozni a világháború kitörését, és csupa olyan döntést hoztak, amelyek akkor racionálisaknak tűntek, mégis a háborúhoz vezettek.
Lényegében ugyanez történik a Sohában is: egyik nemzet vezetője sem bolond, még ha akadnak is hülye politikusok, mint James Moore, aki eléggé hasonlít Trumpra (Moore a regénybeli amerikai elnök kihívója, a következő elnökjelölt – K. B.), de ő nincs hatalmon. Szerintem a probléma összetettebb a hülyeség kérdésénél, bár
az nyilvánvaló, hogy szörnyű hiba volt hülyéket megválasztani az Amerikai Egyesült Államok elnökének vagy Nagy-Britannia miniszterelnökének.
hvg.hu: Ugyanakkor négy évig Trump volt a világ legfőbb hatalmának vezetője, mégsem tört ki a világháború, és atombombát sem dobott le senki.
K. F.: Trumppal egyszerűen szerencsénk volt: nem történt semmi olyan konfliktus, amely a nukleáris fegyverek használatára csábította volna őt, mert ha lett volna, szerintem egy percig sem habozott volna használni az atomot. És ez borzasztó veszély az egész világ számára. Az egyetlen egy dolog, amivel ezt a veszélyt elháríthatjuk, ha nem választunk meg ilyen embereket. A népszerűség nagy probléma, mert ha egy ilyen politikus mégis populáris, azzal nagyon nehéz mit kezdeni.
hvg.hu: Márpedig a demokrácia alapja a népszerűség, hiszen azt választja meg a többség, aki több embernek szimpatikus.
K. F.: Így van. Van is egy ilyen mondás: a demokrácia rettenetes módja egy ország működtetésének, de az összes többi mód ennél is rosszabb.
hvg.hu: Churchill, ugye?
K. F.: Minden igazán jó mondást Winston Churchillnek vagy a legendás amerikai filmproducernek, Samuel Goldwynnek tulajdonítanak; nem tudom, valójában ki mondta, de lehetett akár Churchill is. Mindenesetre hiszek a demokráciában, még ha sok gond is van vele – és ez is a gondok egyike. Tudja, Hitler is nagyon népszerű volt, és a német embereket végül nagyon súlyosan meg is büntették miatta, ennek ellenére a legtöbben mára elfelejtették, micsoda pokol a fasizmus – a németek nem.
hvg.hu: Hamarosan az utolsó emberek is meghalnak, akik személyesen élték át a második világháborút; sokan tartanak attól, ez lehet az ok, ami miatt a történelem megismételheti önmagát, mert nem lesz, aki emlékeztet a veszélyekre.
K. F.: Ez onnantól csakis a történelmi regények íróinak felelőssége lesz.
hvg.hu: Elég nagy felelősség!
K. F.: Eléggé. De nem feltétlenül magamról beszélek: minden íróról, akik életben tartják az emlékeket, és nemcsak a holokausztét, de például Németország lebombázásáét is. Amikor a britek és az amerikaiak lebombázták az országot 1945-ben, az több százezer nő és gyerek halálába került: olyanok is részesültek a büntetésből, akik még meg se születtek, amikor Hitler hatalomra jutott. Nemcsak az áldozatok, de az ártatlan kívülállók emlékét is életben kell tartanunk. A magamfajtáknak kell megírniuk mindazt, ami emlékezteti az embereket arra, mennyire szörnyű volt mindez.
hvg.hu: Gondolja, hogy valaha elolvassák a könyveit a döntéshozók? Mondjuk Vlagyimir Putyin vagy Hszi Csin-ping?
K. F.: Egyáltalán nem lennék meglepve! Putyin aligha, de amerikai politikusok elolvashatják. Henry Kissinger (az Egyesült Államok külügyminisztere Richard Nixon és Gerald Ford elnöksége alatt – K. B.) például annak idején nagy rajongóm volt; nem tudom, még mindig olvassa-e a könyveimet, de régebben repülés közben mindig thrillereket vitt magával, köztük az enyémeket is. Egyszer egy tévéstúdióban találkoztunk, ott mondta el mindezt, de mivel sosem kedveltem Kissingert, nem tudtam, örüljek-e vagy sem.
Ami pedig Hszi Csin-pinget illeti, Kínában nem adták ki a Sohát, de nem akarom eljátszani, hogy ez meglep vagy felháborít: ami azt illeti, már az írás közben elég egyértelmű volt, hogy így lesz. Pedig a legtöbb könyvemet lefordítják mandarin nyelvre. De ki tudja, talán becsempész valaki egy angol példányt az országba.
hvg.hu: És mit szólnának hozzá? Bizonyos tekintetben azért Kína a rosszfiú a könyvben.
K. F.: Mindent elkövettem, hogy tárgyilagos legyek minden országgal, és ne Kína legyen a főgonosz, Amerika pedig a hős. Minden esetben azt akartam ábrázolni, milyen politikai problémákkal néznek szembe az államok, és Kína esetében is precíz és korrekt voltam: minden országra igaz, hogy vannak problémáik. De hát Kína nem épp a precizitásra és a korrektségre vágyik.
hvg.hu: Visszatérve Kissingerre és a többi politikusra: írás közben eszébe jut, hogy a mondataival akár tanácsokat is adhat Joe Bidennek vagy valamelyik miniszterének?
K. F.: Nem adok tanácsot senkinek, az olvasóimnak sem: az olvasóim okosak, épp annyira, mint én, és nem vágynak arra, hogy valaki közölje velük, mit kéne csinálniuk. Én azt mondom nekik: ha velem tartotok, mutatok nektek pár dolgot, megmutatom, milyen a Fehér Házban ülni, milyen a Szaharában utazni, milyen a kínai hírszerzésnél dolgozni. Információkat adok, és az érzést, hogy milyen lehet afrikai menekültnek vagy kínai kémnek lenni. Ennyi az én munkám, nem pedig a tanácsadás. Arra is megvan pár ezer író, akik tanácsokat adnak, hogyan legyünk soványak, egészségesek, hogyan találjunk barátnőt vagy hogyan éljünk örökké.
hvg.hu: Mennyire realisták a Soha részletei? Nem a történetre gondolok, inkább az egyes országok bürokráciájára, politikai egyezményeire, hadseregének működésére, a diplomácia folyamataira, amelyeket részletesen ábrázol.
K. F.: Mindent elkövettem, hogy annyira pontos legyek, amennyire csak lehetséges. Ilyen téren a legkevésbé sem a fantáziámra hagyatkozom; sokakkal konzultáltam, akik pontosan ismerik mindezt: egykor a diplomáciában dolgozókkal, egyetemi kutatókkal, akik Kínát és Afrikát tanulmányozzák, amerikai politikusokkal és így tovább. És számos hibámat ki is javították: „Az Ovális Irodában ez sosem történhetne meg, ez valójában így és így megy”, mondták, én pedig átírtam, amit kellett. Annyira pontosnak kell lennie a könyvnek, amennyire az egy embertől kitelik, és ez okozott is problémákat, mert van, ami abszolút titkos.
Mondok egy példát: a pekingi elnöki palotában kell lennie valamiféle vészhelyzeti műveleti központnak, mint amilyen a Fehér Házban a Situation Room. Az amerikait le is tudom írni, mert láttam róla fotókat, és mert olyanok is olvasták a könyv első vázlatát, akik személyesen jártak benne. De a kínaiban soha nem járhattam, és képek sem elérhetőek róla az interneten. Úgyhogy azt mondtam: hasonlónak kell lennie az amerikaihoz, a legfontosabb személyeknek kell az asztal körül ülniük, a tanácsadóiknak valamivel távolabb, kell, hogy legyenek képernyők, amelyeken radarképeket nézhetnek, és vélhetően vizesüvegek és rágcsálnivalók vannak az asztalon, hiszen ez a világ minden hasonló tárgyalótermében így van. Úgyhogy a logika alapján leírtam a termet, de az az igazság, hogy sosem fogjuk megtudni, jók voltak-e a sejtéseim. De hát nincs is túl sok ember a világon, aki lebuktathatna.
hvg.hu: És honnan szerzett információkat Észak-Koreáról?
K. F.: Az már keményebb dió, de létezik az interneten egy nagyon hasznos eszköz: az a neve, hogy Google Earth. Rengeteg műholdképet néztem észak-koreai katonai bázisokról és városokról. Az egyik tanácsadóm pedig járt is az országban. És hiszi vagy sem, létezik egy turistáknak szánt útikalauz is Észak-Koreához. Szerintem én vagyok az egyetlen ember a világon, aki vett belőle egy példányt.
hvg.hu: Ki volt a legnagyobb hatalmú személy azok közül, akikkel a könyv megírása érdekében konzultált?
K. F.: Kétségkívül Gordon Brown, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke. Mindazok közül, akikkel beszéltem, ő volt az egyetlen, akinek valóban megvolt a hatalma ahhoz, hogy atomháborút indítson.
hvg.hu: Viszont a könyvben egyetlen sort sem írt Európáról, Nagy-Britanniáról sem.
K. F.: Mert nem tudom, mi olyat tehetne Európa egy hasonló válságban, ami változtatna bármin is, akár diplomáciai, akár katonai értelemben. Európa a világ három nagy gazdasági hatalmának egyike, de katonai értelemben ez már nem igaz: nincs olyan egységes európai hadseregünk, amelyet elküldhetnénk Észak-Koreába vagy a Szaharába; a NATO sem pont ilyen. Sokat gondolkodtam ezen, mert a brit szerkesztőm könyörgött, hogy írjak Európáról is, hogy többet tudjanak eladni a könyvből. Egyébként lehetséges, hogy nagyon okos dolog gazdaságilag erősnek, katonai értelemben pedig gyengének lenni, mert akkor nagyobb eséllyel tudsz kimaradni egy háborúból.
hvg.hu: Ha muszáj lett volna írnia egy fejezetet Magyarországról, mi szerepelt volna benne? Hogyan cselekedne Orbán Viktor egy világválság közepén?
K. F.: Hát, ő nem valami kedves fickó, nem igaz? Ő valószínűleg kijelentené, neki nagyon tetszik, amit Észak-Korea vezetője csinál. Kiindulva az eddigi politikájából legalábbis erre következtetnék. Jó, persze csak viccelek, de
az tény, hogy Orbán a diktátorokat szereti, és nem a demokráciát.
hvg.hu: A könyv világában az Egyesült Államok elnöke nő. Lehetségesnek tartja ma, hogy egy nőt válasszanak meg a világ legfőbb hatalmi pozíciójára?
K. F.: Előbb-utóbb így fog történni. Már elég sok fal ledőlt: volt már fekete elnök, a legutóbbi választáson nagyon sikeresen szerepelt egy meleg elnökjelölt (Pete Buttigieg volt az első nyíltan meleg elnökjelölt, aki megnyerte az előválasztást egy amerikai államban – K. B.). Úgyhogy igen, lesz még meleg és lesz még női elnöke Amerikának. Nem tudom, mennyi idő múlva, és nem tudom, Kamala Harris lesz-e az, de szerencsére ezek a határok eltűnőben vannak. Ma már több országot vezetnek nők, és többük kiemelkedően sikeres, például Angela Merkel vagy Új-Zéland miniszterelnöke, Jacinda Ardern. Talán még Magyarországon is eljöhet ez az idő.
hvg.hu: A Sohában ezúttal nincsenek részletesen és szókimondóan ábrázolt szexjelenetek. Véget ért az a korszak a pályáján, amikor ilyeneket írt vagy csak szünetről van szó?
K. F.: Páran már szóvá tették ezt, de nincs szó arról, hogy szándékosan kerültem volna az ilyen jeleneteket. Legalábbis tudatosan nem. Talán a következő könyvemben változik a helyzet, és abban megint sok meztelenkedés és bevállalós szexjelenet lesz. Azt gondolom, ha a sztoriban szerepel egy szerelmespár, akiknek csodálatos a párkapcsolatuk, fontos leszögezni azt is, hogy a szexuális életük is remek, hiszen ez is része egy jó párkapcsolatnak. Lehetséges, hogy íróként már visszafogottabb módszerekkel ábrázolom ezt. Van például egy jelenet a Sohában, amikor az amerikai elnökasszony azt mondja a bizalmasának: „Érintsd meg az arcom!” Szerintem ez egy nagyon szexi pillanat, még ha nincsenek is benne nemi szervek vagy fanszőrzet. Talán változik, hogyan látom a legcélravezetőbbnek a vágy ábrázolását.
hvg.hu: Biztosan látta, milyen hihetetlenül sokan beszélnek az interneten a korábbi könyvei – például a Tű a szénakazalban vagy a Kaland Afganisztánban – szexjeleneteiről. Zavarja vagy mulattatja, hogy még évtizedek múltán is téma ez?
K. F.: Nagyon örülök neki, hogy emberek ennyit foglalkoznak azzal, amit írtam, ez roppantul hízelgő. Ez azt jelenti, hogy élénken élnek a soraim a memóriájukban. A Tű a szénakazalbant a hetvenes években írtam, amikor még jóval több regényben szerepeltek részletes szexjelenetek, mint ma. Ma már talán túl sok pornó érhető el az interneten: kit érdekel egy meztelen test leírása, ha száz meztelen embert láthatsz a neten két perc alatt?
hvg.hu: Zavarta, ha valaki kifejezetten a szex miatt olvasta a regényeit?
K. F.: Még a hetvenes években is találhattak olyan könyveket, amelyekben sokkal több pornográfia volt, mint az én regényeimben, szóval az ilyen olvasóknak alighanem azt javasoltam volna, hogy ne rám fecséreljék az idejüket. Ugyanakkor az is igaz, hogy az én generációm még a könyvekből ismerte meg a szexualitást. Én például rengeteget tanultam a James Bond-könyvekből, abból, ahogyan Bond megcsókolta a nőket, és a többi, még akkor is, ha azért nem minden volt alkalmazható belőlük.
Iskoláskoromban a The Carpetbaggers című regény volt a legszókimondóbb olvasmány a népszerű művek között: akinek volt belőle egy példánya, behozta az iskolába, és együtt olvastuk azokat a részeket, amelyekben emberek olyasmiket csináltak egymással, hogy azt azelőtt elképzelni se tudtam. Szóval ez jót tett a neveltetésemnek. Mindenesetre ma már senki nem az én könyveim révén ismerkedik meg a szexszel: 14 éves korára már mindenki sokkal bizarrabb szexjeleneteket látott, mint amiket én valaha is leírtam.
hvg.hu: A Soha egyik szereplőjéről, az elnökjelölt Jim Moore-ról nem is tagadja, hogy Trumpról mintázta. Jim Moore a könyvben rettentően ostoba, és bármit megtenne a népszerűségért. Ennyit gondol Trumpról is?
K. F.: Nem hiszem, hogy Trumpnak lennének rejtett rétegei: láttunk belőle mindent. Ő aztán nem szégyellt semmit a világon, így aztán nem is titkolt el semmit. Ő egy hazug, narcisztikus, ostoba ember, aki semmi mást nem tett elnökjelöltként, csak összegyűjtött egy csomó olyan frázist, amiről tudta, hogy tetszik az embereknek; teljes stábja volt erre a célra. A beszédeiben megfigyelte, melyik kijelentéseire éljeneznek a leghangosabban, és azokat ismételgette. Tragikus, de ez is egy sikeres módja a kampányolásnak. Az ígéretei közül semmit nem tartott be: nem építette meg a falat, pláne nem a mexikóiak pénzén, nem számolta fel a korrupciót Washingtonban, sőt inkább rábeszélt mindenkit, és nem hozott munkahelyeket a Közép-Nyugatra. Semmi tisztesség nem szorult belé. Vele kapcsolatban az egyetlen meglepő dolog, hogy mindez bejött neki.
Ugyanakkor történt egy nagyon szomorú dolog, amit mégis nehezen tudok sajnálni: Trump szavazói meghalnak koronavírusban, mivel nem oltatják be magukat. Épp ma olvastam, hogy a republikánus szavazók 60 százaléka nem oltatta be magát, míg a demokratáknak csak 17 százaléka. Ez hozhat még változást az amerikai politikában.
Egy kicsit nehéz ennek szurkolni, mert még én sem szeretném, hogy a republikánus szavazók belehaljanak a Covidba, de azért tény, hogy ennek is van előnye.
hvg.hu: Mit gondol Joe Biden amerikai elnökről?
K. F.: Visszafogott, nem akar háborút, nem hisz a nacionalista marhaságokban. Persze rá is nyomást gyakorol a pártja balos szárnya, de az elmúlt egy évben nem engedett nekik. Biden Európában konzervatívnak számítana, mert itt máshol van a centrum, Angliában nem férne be a Munkáspártba, Franciaországban Emmanuel Macron elnököt támogatná.
hvg.hu: A Soha sztorijában egy terrorista egyetlen lövése indítja el az egész világra krízist hozó folyamatot. Úgy gondolja, ma a terrorizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést?
K. F.: Az első világháborút is egy boszniai szerb nacionalista terrorista, Gavrilo Princip egyetlen lövése indította el. Nem sok minden változott azóta, legfeljebb annyi, hogy a következő világháborúnak sokkal több áldozata lenne, még az is lehetséges, hogy a teljes emberi faj. Az I. világháború egyik legvéresebb csatájában, Somme-nál az első nap ötvenezer brit katona halt meg – ez hatalmas nemzeti tragédiának számított.
Az atomháború egyetlen napja alatt ötvenmillióan halnának meg.
Szeretném azt hinni, hogy ma már jobbak vagyunk a diplomáciában, és képesek vagyunk elkerülni a háborút, de nem vagyok benne biztos, hogy ez így van. Hetven éve nem volt ugyan világháborúnk, de volt rengeteg kisebb háború, amelyekre nem lett volna feltétlenül szükség, elsősorban például a vietnámi, amely fiatalkoromban nagy hatással volt rám.
hvg.hu: Azt mondják, ma valójában kevesebb háború zajlik a világban, mint korábban, csak a média fejlődése miatt már mindről tudunk.
K. F.: Szerintem az, hogy a média ennyire érdeklődik a háborúk iránt, nagyon jó dolog. Amikor az I. világháborúban meghalt egy katona, rengeteg ideig tartott, mire a hír eljutott hazáig, és nem voltak róla képek, pláne filmek, ami pedig mégis volt, azt erősen cenzúrázták, így akkoriban a tömegek nem szembesültek a háború borzalmaival. Ma viszont minden este láthatjuk a tévében. Ennek komoly szerepe volt abban is, hogy véget ért a vietnámi háború: még azok az amerikaiak is értesültek arról, milyen szörnyűségek zajlanak Vietnámban, akiknek nem volt ott családtagjuk. Ma már nem lehet rózsaszínre festeni a háborút, nem lehet azt állítani, hogy csupa hősiességről szól, és ez nagyon jó.
hvg.hu: Mit gondol, más polcra való a „magas irodalom”, mint ahol a szórakoztató irodalom helye van? Vagy az ön könyvei és épp ugyanoda valóak, mint Dosztojevszkijéi és Shakespeare-éi?
K. F.: Magas és kommersz irodalomról beszélni egy kicsit olyan, mint jazzről és rock and rollról vitatkozni. A jazznek sok lelkes rajongója van, akik folyamatosan erről beszélnek, és akik néha kissé sznob módon állnak a többi zenei műfajhoz. Valami ilyesmi igaz a magas irodalomra is, noha a hozzám hasonló írók írják meg azokat a történeteket, amelyeket szinte mindenki olvasni akar. Számomra ez semmiféle problémát nem jelent, tökéletesen elégedett vagyok a helyzetemmel, ráadásul a rock and rollt is jobban szeretem a jazznél. Olvasok én magas irodalmat is, és van is, ami megfog, de úgy gondolom, az irodalom – és minden művészeti ág – végső soron az örömről szól. Ezt keressük, amikor elolvasunk egy jó könyvet, amikor meghallgatunk egy nagyszerű dalt, amikor megnézünk egy filmet. A művészet azért létezik, hogy örömöt adjon.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
