Kormányszóvivő: A klímavédelmi konzultációnak nem az a célja, hogy megtudjuk az emberek véleményét
Ez egy kötelezettség, amit Brüsszel írt elő.
Ez egy kötelezettség, amit Brüsszel írt elő.
A Demokratikus Koalíció inkább csak meghosszabbítaná az elsunnyogott konzultáció határidejét.
De nagyon halkan érdeklődik csak. Egyfajta konzultáció ez is.
Hogy népszavazást vagy valamiféle konzultációt szeretne, azt a főpolgármester nem részletezte.
Összesítésünk szerint 2015-től 2020 végéig legalább 120 milliárdot költ a kormány Kabinetirodája kommunikációra és konzultációkra, de a koronaékszer a turizmus, ami tavaly került Rogán tárcájához.
Helyi civilek számoltatták el az önkormányzatot.
A fideszes Sára Botond vezette önkormányzat konzultációt indított, hogy feltérképezze a gondokat.
Konzultációt indított Brüsszel, mert hiába tiltott a nemek közötti megkülönböztetés, a nők átlagosan mégis 16 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál.
A Spiegel szerint az európai konzultáción válaszolók 80 százaléka azt kérte, hogy ne legyen több óraátállítás.
Online konzultációt indít szerdán az Európai Bizottság, arról kérdezve a polgárokat, hogy szerintük milyen irányt vegyen a jövőben az Európai Unió.
Mi az, hogy Magyarország nem akar konzultálni? Dehogynem akar, Macron elnök kelti csak a politikai hangulatot. De a legjobb mégis csak a nemzeti konzultáció – kerüljük el a túlzott bürokratizmust és centralizációt.
Csak mi nem veszünk részt a francia elnök európai konzultációjában, a többi 26 tagország igen. Ezen mosolygott a francia elnök újságírók előtt – írta az index.hu.
Korábban vele konzultált személyesen Orbán Viktor. A találkozásból falfestmény lett, a graffiti pedig most egy videóklipben szerepel.
Azt tudták, hogy egy hatfős településen 4D-s mozi is működik? Nagygécen jártunk, a faluban, amelyet még az 1970-es árvíz elmosott, és amelynek egyik ottmaradt lakóját kereste fel a minap Orbán Viktor.
A "tenyérviszketeg focihuligánok” közös szotyizásra hívnak.
A Krétakör arra buzdít, hogy a nemzeti konzultációs kérdőív álkérdései helyett az ország jövőjéért aggódók fogalmazzák meg az igazán fontos problémákat. Nagy Zsolt és L. Ritók Nóra már csatlakozott is a kezdeményezéshez.
Amit eddig tudni lehet a tragikus buszbaleset miatt tervezett kormányzati lépésekről, az indokolatlannak, észszerűtlennek és szakmailag átgondolatlannak tűnik.
A miniszterelnök bejelentése szerint az interneten és kérdőíveken keresztül is kifejezhetik a véleményüket a skótok.
A Jobbik a kvótanépszavazás után kezdi majd meg saját nemzeti konzultációját, és levélben kérdezi majd meg az emberek véleményétnéhány témáról.