A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Helyi civilek számoltatták el az önkormányzatot.
Több mint hétmillió forint volt a költsége annak a "kutatásnak", amelyet a VIII. kerületi önkormányzat indított Józsefvárosban. Erről – közérdekű adatigénylést követően – a jegyző tájékoztatta a helyben működő C8 Civilek Józsefvárosért egyesületet.
A költség legnagyobb részét a "francia, ablakos borítékok" postai kézbesítése teszi ki. Érdekes módon nem említik magukat a kérdőíveket és azok nyomdaköltségét. A lapokon egyébként a kormány politikájával összhangban arról érdeklődtek, ugye milyen zavaróak a külföldiek, a hajléktalanok és az ételosztások.
A C8 alapítója többek mellett Pikó András rádiós újságíró, aki az őszi önkormányzati választáson ellenzéki polgármesterjelöltként indul.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.