A kormány szerint már a sportfejlesztés is rezsivédelem
Egy friss határozat pénzmozgatásai alapján a beruházásösztönzés is az.
Egy friss határozat pénzmozgatásai alapján a beruházásösztönzés is az.
A közigazgatási államtitkárok fizetésének felső határa 32 százalékkal, a helyettes államtitkároké 27 százalékkal, a főosztályvezetőké 33 százalékkal, a hivatali tanácsosoké pedig 43 százalékkal emelkedik így meg.
A kormány most rendelettel törli el az összes szerződést, amelyek még reményt adhattak az érintetteknek, hogy a beruházás nem végleg veszett el. Egyedül Lázár János építési és közlekedési miniszter tehet kivételt.
Az intézkedéssel bizonyára a csalásokat akarják megfékezni.
A gazdaságfejlesztési és az energiaügyi tárcától elvettek, a közlekedésinek és a kabinetirodának átadtak néhány milliárdot.
Péntek este adták ki a rendeletet a kötelező bolti akciókról, aminek a címébe is beleírták az egyik kedvelt kormányzati varázsigét: háborús infláció. Aki nem akciózik be is zárhatják, de van mentesség is.
A változtatással a Portfolio szerint az OTP nyer, több nagy versenytárs veszít.
Arról azonban nem intézkedett a kormány, hogy ki vegye át a feladatot. A koordinálást a Pest vármegyei főispán helyett a fővárosira bízták.
A változás nem befolyásolja a kölcsönök kamatának, sem a törlesztőrészletnek a mértékét, pusztán csak tisztább képet nyújt majd a hitelfelvétel költségeiről.
Előzetes bejelentés nélkül változtatnak a Molt terhelő extraprofitadó szabályain.
A szakmai szervezet komoly etikai kérdésekben ad ki állásfoglalásokat, tagjait az egészségügyért felelős miniszter nevezi ki, és a működését is minisztériumi rendelet szabályozza.
A Hernád utcai épületbe a Maarif alapítvány általános iskolája és gimnáziuma költözik majd be.
A legújabb kormányrendelet némi kibúvót kínál a minisztériumok kötelező befizetései alól.
Általában a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások dolgát könnyítik még tovább, de külön rendelkeznek a már folyamatban lévő debreceni és iváncsai beruházásokról is. Az érintett településeknek még az eddiginél is kevesebb beleszólási joga és rálátása lesz a gyárak telepítésébe – derül ki egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetből.
Bár nem nevezik meg benne a vállalatot, ám a módosításban a hozzá hasonló helyzetbe jutott vállalkozások veszteséges működésének engedélyezéséről döntöttek.
Újabbakkal bővítette a kormány azoknak az intézményeknek a körét, amelyeknek élhetnek a lehetőséggel.
A Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtt hozott egy döntést, de estére megjelent az azt megfúró és csütörtöktől máris hatályos kormányrendelet.
Elküldhetik, aki elmúlt 45 éves, és legalább 25 évet töltött tényleges szolgálati viszonyban. Ez esetben a nyugdíjáig hátralévő időben szolgálati juttatást kap.
Cinikusnak, embertelennek és megfélemlítést célzónak nevezte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az új kormányrendeletet.