#korrupció

Sorra szedi be a pofonokat a NAV az áfabotrányban

Vida Ildikó visszalépett egy pertől, egy másik NAV-vezető el sem ment egy tárgyalásra, egy harmadik vesztett. A hatalom igyekezett és igyekszik megleckéztetni a két éve indult áfabotrány kirobbantóját, és azokat, akik Horváth András mellé álltak. De eddig gólparádéval vezetnek Horváth Andrásék a bíróságon. Van egy, az USA-ban kitüntetett korrupciókutató, akit most negyedszer pereltek be a hatóságok kijelentései miatt. Közben úgy tűnik, mintha csigalassúsággal haladna a nyomozás az igazi ügyben, ami miatt feljelentést is tett az áfabotrány kipattintója.


Ponta kormánya túlélte a bizalmi szavazást

207 képviselő - köztük az RMDSZ képviselőcsoportja - szavazott a Ponta-kormány leváltására Romániában, de 275 szavazatra lett volna szükség. A legnagyobb ellenzéki erő azért terjesztett be bizalmatlansági indítványt, mert szerintük a bíróság elé állított kormányfő az egész nemzetet kompromittálja, és mérhetetlen károkat okoz Románia megítélésének.





Vádat emeltek Victor Ponta román kormányfő ellen

A DNA szerint 2007-2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított úgy, hogy más ügyvédek teljesítési igazolását lemásolta.


Felfüggesztették Bukarest főpolgármesterét

A korrupcióval vádolt Sorin Oprescu bukaresti főpolgármestert kedden felfüggesztették, miután múlt héten előzetes letartóztatásba került – írja az MTI. Oprescut szeptember 5-én vették őrizetbe, arra hivatkozva, hogy aznap 25 ezer euró kenőpénzt vett át egy közvetítőtől.







Hét évet kapott egy oknyomozó újságíró Azerbajdzsánban

Egy azerbajdzsán bíróság kedden hét és fél év börtönbüntetésre ítélt egy neves újságírónőt, aki az uralkodó elit korrupcióját leleplező írásaival vált ismertté. A 39 éves Khadija Ismayilova oknyomozó újságírót, az amerikai kormány által finanszírozott Szabad Európa Rádió munkatársát, a rádió helyi irodájának volt főszerkesztőjét decemberben tartóztatták le. A bakui bíróság sikkasztásban, törvénytelen üzleti tevékenységben, adóelkerülésben és hivatali visszaélésben találta vétkesnek.


Fontos volt vezetőket vett őrizetbe a román ügyészség

Őrizetbe vették kedden Romániában az adóhatóság (ANAF), illetve a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) volt vezetőjét, akiket befolyással való üzérkedéssel és megvesztegetés elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).



A Transparency a magyar korrupcióról: lesújtó a helyzet Polt Péter "birodalmában"

Magyarország semmit sem teljesített a korrupció elleni harcban tett OECD-s vállalásaiból, idehaza megkérdőjelezhető a rendőrség és az ügyészség függetlensége. A legfőbb ügyész pedig meghatározó befolyást gyakorolhat a nyomozásokra, szinte korlátlanul sakkozhat az ügyekkel, ráadásul az idők végezetéig a posztján maradhat - derül ki a Transparency International tanulmányából. A korrupciós esetek bejelentőinek védelméért sem tett semmit a magyar állam - írják.


Seres: A tökéletes végrehajtó

Hírértéke egyetlen esetben lehetne Lázár János visszavonulásának: ha politikai alternatívája, nem pedig tökéletes végrehajtója lenne Orbán Viktornak. Nem az.