Bérajánlatot kaptak a buszvezetők, még nem dőlt el, lesz-e újabb Volán-sztrájk
A felek megállapodása szerint még januárban folytatódnak a tárgyalások.
A felek megállapodása szerint még januárban folytatódnak a tárgyalások.
hvg.hu
Most éppen áramellátási hiba okoz fennakadásokat.
hvg.hu
2023-ban több mint 227 ezerszer buktak le az utasok, a bliccelők kétharmada helyben ki is fizette a büntetést.
hvg.hu
A korlátozás szinte egész januárban érvényben lesz.
MTI
Az egymást követő negyedik évben is ugyanaz nyerte el a legzűrösebb magyar vasútvonal díját, a dobogó második fokán viszont váltás történt. Három olyan vonala volt a MÁV-nak, ahol csak egyszer történt hiba az évben, ebből kettőt bezártak. Összegyűjtöttük a magyar vasút legfurcsább és legemlékezetesebb pillanatait is 2023-ból.
Sztojcsev Iván
Egy autós vette videóra a jelenetet.
hvg.hu
Az anya beszorult a roncsba, őt csak a tűzoltók tudták kiszabadítani.
hvg.hu
Bejelentették, hogyan alakulna át a tömegközlekedési bérletrendszer márciustól; nagyobb lett az éves inflációnk, mint 2022-ben; ezermilliárd forinttal elszámolta a kormány a költségvetést. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Az All Nippon légitársaság belföldi járata Szapporóból repült Tojama felé, amikor észrevették a problémát.
hvg.hu
Készülnek a mozdonyvezetők is.
hvg.hu
Északon heves hóviharok, délen tornádók is kialakulhatnak.
hvg.hu
Igencsak látványos felvétel, és szerencsére nem is lett baj a találkozásból.
hvg.hu
Egy statisztika szerint a magyar fővárosban ez már évről évre zajló tendencia.
hvg.hu
Mintha az Alice csodaországban könnytavas jelenetébe keveredtünk volna. Nézze meg velünk, milyen víz alatt a Parlament környéke, a büfék a Római parton, és a rakparti dugók helyszíne. A Mol-torony tövében kiderül, lehetne-e a kajak az új városi bicikli.
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere elfogadná a közlekedési miniszter javaslatát a tarifaközösségre, bár ezt Lázár Budapesten kívül másnak nem ajánlotta fel konkrétan.
hvg.hu
A helyjegyek másodosztályon a nem InterCity minőségű szolgáltatás esetén változatlanul 300 Ft-ba fognak kerülni.
hvg.hu
Az oregoni tanár az Alaska Airlines gépének alkatrészére bukkant a kertje végében.
hvg.hu
A VEKE azt mondja, Lázár javaslata annyiba kerülne, amit nem tud Budapest kifizetni. A Közlekedő Tömeg szerint Lázár arra tett javaslatot, hogy az utasok egy "kormánypárti" vármegyebérlet, és egy "ellenzéki" Budapest-bérlet közül válasszanak.
hvg.hu
Lázár felvetette, a BKK-járatokon fogadják el az országos- és vármegye bérleteket, cserébe a MÁV, HÉV és Volánbusz városhatáron belüli részein elfogadják a BKK-bérleteket. Karácsony Gergely szerint ez jó irány, de nagyon komoly számításokra van szükség, és fontos, hogy a bevételeket elfogadható módon osszák meg.
hvg.hu