Másfélszer annyiért vettek Lázárék GYSEV-részvényeket, mint amit akkoriban reálisnak tartottak
Hatmilliárd forintba került, hogy a Strabagtól GYSEV-részvényeket vásároljon az állam 2024-ben – sikerült kiperelni az adatokat.
Hatmilliárd forintba került, hogy a Strabagtól GYSEV-részvényeket vásároljon az állam 2024-ben – sikerült kiperelni az adatokat.
HVG
A ceglédi és lajosmizsei vonalon hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó elővárosi járatokra figyelmeztet a MÁV.
HVG
Szerencséjére végül nem alakult rosszul a helyzet.
HVG
A BKK azt javasolja, hogy az autósok válasszanak alternatív útvonalat.
HVG
A vasúttársaság szerint az sem igaz, hogy jogtalanul bocsátották volna el a dolgozót.
HVG
A tényleges felújítási munkálatok jobb esetben is csak 2029-ben indulhatnak meg.
HVG
Érthetetlen rongálás.
HVG
Régi, rossz állapotú vonatok is lehetnek még egy ideig forgalomban, ha újranyitnak korábban bezárt vasútvonalakat. Az idei nyarat a tűzoltás mellett azzal kell eltölteni, hogy megnézik, mely EU-s projekteket lehet még megmenteni – mondta el sajtótájékoztatóján a leendő közlekedési miniszter.
Nem fordulhat elő, hogy a közlekedési miniszter fiatalabb legyen, mint a legtöbb vonat – mondta Vitézy Dávid a miniszterjelölti meghallgatásán. Budapestnek a büntető politika befejezését ígérte, az autópálya-koncessziók felülvizsgálata már a héten elkezdődhet, és arról is sokat beszélt, hogy az EU-pénzeket nem hazahozni lesz a legnehezebb, hanem megmenteni, hogy a projektek ne csússzanak ki a végső határidőből.
Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató azzal indokolta a kirúgást, hogy a tisztségviselő az utasok biztonsága érdekében felvetett aggályaival hamisan vádolta a céget.
HVG
A ráfutásos baleset Székesfehérvárnál, a Balaton felé vezető oldalon történt, a kamion a szatymazi pihenőben, a Budapest felé vezető oldalon ég.
HVG
Rendezvény miatt szombaton 9 órától lezárják a Kossuth Lajos teret, az Alkotmány utcát és az id. Antall József rakpartot vasárnap hajnali 6 óráig.
HVG
Nem tudta feldolgozni, hogy nem húzódott le előle egy másik autós.
HVG
Berlinben szálltak le, hogy orvosi ellátást kapjon egy utas.
HVG
A pénzbüntetés mellé még 8 büntetőpontot is begyűjtött.
HVG
Michael O'Leary nem is érti, miért söröznek az utasok reggel ötkor vagy hatkor.
HVG
Az új átjáró hibrid szerkezetű: egyszerre gerenda- és ívhíd.
HVG
Mindent ki kell próbálni, hátha működik.
HVG
A Spirit pont az a cég volt, amelyet senki se szeretett, de mindenki használt, mert olcsón tudott működni. Aztán jöttek a bajok, végül az iráni háború miatt megugrott üzemanyagtárak bedöntötték a boltot. Az ügyfelek sok esetben nem tudhatják mire számíthatnak, a világ pedig elgondolkodhat azon, van-e jövője az ultra alacsony áron minimális szolgáltatásokon alapuló fapados üzleti modellnek.