#kritika

Lehurrogták George Michael olimpiai szereplését
 

Lehurrogták George Michael olimpiai szereplését

„Nem bántam meg” – így reagált George Michael azokra a kritikákra, amelyeket vasárnap esti szereplésével kapcsolatban kapott, többek között néhány szakmabelitől. A brit énekes a londoni olimpia záróünnepségén egyik régi slágere mellett új dalát, a White Lightot is előadta. Bírálói szerint azonban egy ilyen eseményen nem illett volna új számot reklámozni, legyen szó bárkiről is.

MTI MTI

Origo: Sólyom keményen kritizálta Orbánékat
 

Origo: Sólyom keményen kritizálta Orbánékat

Kemény kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormánypártokkal szemben Sólyom László szombaton, az aszófői falunapon az Origo tudósítása szerint. A volt köztársasági elnök - a portál beszámolója alapján - beszédében a Fidesz előzetes feliratkozásról szóló választójogi terveit alaptörvénybe és az emberi jogok európai egyezményébe ütközőnek nevezte.

MTI MTI

Autóvásárlás miatt kritizálják az olasz kormányt
 

Autóvásárlás miatt kritizálják az olasz kormányt

Folyamatosan csökken az olaszok bizalma Mario Monti miniszterelnök és szakértői kormánya iránt – derül ki a friss közvélemény-kutatási adatokból. Közben csütörtökön újabb kritikákat kapott tízmillió eurós szolgálatiautó-beszerzések miatt az olasz kormány.

MTI MTI

Idegen test az RTL Klubon - Puzsér Róbert-interjú
 

Idegen test az RTL Klubon - Puzsér Róbert-interjú

Puzsér Róbert, az eddig főképp politikai vagy kulturális témájú rádiós műsorokból ismert „megmondóember” hivatásszerűen kritizál az RTL Klubon futó tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében. Közben persze tudja: alkut kötött azzal, hogy az egyik nagy kereskedelemi csatorna műsorában mondja el a véleményét, és könnyen rásüthetik a bélyeget, hogy eladta magát. Ő azonban nem aggódik. Interjú.

László Éva Lilla László Éva Lilla

Őrült beszéd és helycsere a Nemzetiben
 

Őrült beszéd és helycsere a Nemzetiben

Lenni vagy nem lenni színpadon, Magyarországon. Lenni vagy nem lenni embernek. Egyenrangú, meghallgatott feleknek. Lenni vagy nem lenni akkor is, amikor az a másiknak esetleg nem tetszik. Íme, ilyen lett Alföldi új Hamlet-rendezése.

Gát Anna Gát Anna

A lány, aki azt hitte, hogy aljas, mocskos és erkölcstelen
 

A lány, aki azt hitte, hogy aljas, mocskos és erkölcstelen

Mivel lehet sokkolni a filmrajongókat, akik természeti katasztrófákról, tömeggyilkosságokról és brutális támadásokról szóló híreken edződnek? Ezen agyalhatott David Cronenberg is, amikor úgy döntött, hogy Freudot, a szexuális elfojtást és perverziót választja következő filmje témájául. A veszélyes vágy megszületett, a labdát viszont valaki elfelejtette lecsapni.

László Éva Lilla László Éva Lilla

Megnéztük, milyen az újravarrt lány
 

Megnéztük, milyen az újravarrt lány

Egy punk, egy megtörhetetlen újságíró, nácik és néhány, szexuális abúzuson alapuló rituális gyilkosság. Az utóbbi évek legsikeresebb felnőttregény-trilógiájának első darabjából a svéd eredeti után David Fincher készített filmet.

hvg.hu hvg.hu

Kínos Orbánról ír az Economist
 

Kínos Orbánról ír az Economist

A kelet-európai vezetők "kínos csapatáról" ír a brit The Economist gazdasági-politikai hetilap, amely szerint a magyar Orbán Viktor, a cseh Václav Klaus, a lengyel Jaroslaw Kaczynski és a grúz Szaakasvili ahelyett, hogy a befektetőket vonzó jó hírnevüket ápolgatnák, mindent megtesznek, hogy minél rosszabb kép alakuljon ki országukról világszerte.

hvg.hu hvg.hu

A Jobbik szerint csorbult Magyarország önrendelkezése
 

A Jobbik szerint csorbult Magyarország önrendelkezése

A Jobbik szerint a kormány Magyarország EU-elnöksége alatt sikeresen teljesítette a brüsszeli elvárásokat, amivel az Európai Unió egy a magyar és más európai nemzetetek érdekeivel ellentétes "szuperállami berendezkedéshez" került közelebb.

MTI MTI