#KSH

Tovább csökken a lakásépítések száma

Folytatódott a lakásépítések számának csökkenése: az első negyedévben 3140 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 2398 volt, 51 százalékkal kevesebb mint 2010 első három hónapjában, és a helyzet a következő hónapokban várhatóan tovább romlik - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.




A szinglik országa lettünk?

A magyar társadalom egyfajta „szingligyárként” működik, soha nem látott mennyiségben bocsátja ki a különböző korosztályokhoz, és mindkét nemhez tartozó, egyedülálló embereket. A reklámok, a média, de még a magas kultúra is folyamatosan az individualizmus, önálló lét dicséretét zengi. A bulvársajtó csámcsog a celebek válásain, lehetetlen magánéletén, a televízió pedig olyasfajta együttélési formákat népszerűsíti, mint az önként jelentkező villalakók túlélési show-ja.











Februárban 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés

Februárban szerényen, 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés januárhoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított előzetes adatok szerint, az éves növekedés 14,3 százalék volt kiigazítás nélkül és munkanaphatástól megtisztítva is - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.



Már biztos, hogy nem teljesült a tavalyi hiánycél

A kormányzati szektor tavalyi, a túlzott hiány eljárás (EDP) keretében az Európai Uniónak 2011. március 31-én jelentett hiánya 1132 milliárd forint, a GDP 4,2 százaléka volt. Magyarország korábban 3,8 százalékos hiánycélt vállalt az EU előtt.


Drasztikus népességfogyás fenyeget?

Rugalmasabb családpolitikával lehetne javítani a gyermekvállalási tervek megvalósítását Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népességtudományi kutatóintézetének tudományos titkára szerint.


Nem csökkent a munkanélküliség a korrigált KSH-adatsorban sem

A munkanélküliségi ráta nem változott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korrigált adatsorában. Kedden a hivatal visszavonta az aznap reggel közölt,"Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2010. december-2011. február" című gyorstájékoztatót, mert a népesség-előreszámító modellt hibásan futtatták.