A bicikliútról a kukoricásba menekült a támadó
A kukoricásban fogták el a rendőrök azt a férfit, aki csütörtökön késő este egy 17 éves lányt próbált meg kirabolni a Hajdúnánást és Hajdúdorogot összekötő kerékpárúton – értesült a HavariaPress.
A kukoricásban fogták el a rendőrök azt a férfit, aki csütörtökön késő este egy 17 éves lányt próbált meg kirabolni a Hajdúnánást és Hajdúdorogot összekötő kerékpárúton – értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Enyhítette egy mezőgazdasági vállalkozóra csalás és sikkasztás miatt kiszabott büntetést csütörtökön jogerősen a Debreceni Ítélőtábla - közölte az intézmény szóvivője.
MTI
Átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű génmódosított kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra. Ezt szombaton Budapesten, a Rózsák terén, a Hétből hétbe fesztivál megnyitója után jelentette be Fazekas Sándor.
MTI
Megkezdődött a kukorica és a napraforgó vetése Zala megyében. A tavaszi árpát már elvetették, a közel 67 ezer hektárnyi, tavaszi vetésre váró területen összesen 3700 hektáron került eddig földbe a vetőmag - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője kedden az MTI-vel.
MTI
Tavaly 2 százalékkal nagyobb területen, az előző évinél 25 százalékkal kevesebb gabona termett. A búza termésmennyisége 3 százalékkal csökkent az előző évhez képest és valamennyi fontosabb őszi betakarítású növény termésmennyisége elmaradt az előző évitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.Kukoricából 4741 ezer tonnát, az utóbbi évek egyik legalacsonyabb termését takarították be.
MTI
Az idén várhatóan 4,5 millió tonna kukoricát takarítanak be a gazdálkodók, ez elegendő a belföldi igényekre, miután az ország belső szükséglete 4-4,2 millió tonna - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Betakarítási Koordinációs Bizottság keddi ülése után.
MTI
Alulmúlta az előzetes várakozásokat az eddig betakarított kukorica mennyisége; a szakma által korábban várt 4,5 millió tonna helyett jelenleg úgy tűnik, alig több, mint négymillió tonna a várható termés - írja a Magyar Nemzet csütörtökön.
MTI
Aszály, világpiaci árrobbanás, magas áfa: elvileg minden hozzávaló készen áll arra, hogy tavaszra 25-30 százalékkal többe kerüljenek az alapvető élelmiszerek. A sokat szidott multiknak és a szabad piacnak köszönhetően a fogyasztóknak feltehetőleg mégsem kell ekkora drágulást lenyelniük. Sokan az áfacsökkentésben hisznek, amely azonban a költségvetésen ütne lyukat.
hvg.hu
Megkezdődött a kukorica betakarítása Vas megyében; a csaknem 28 ezer hektáros termőterületből 1.500 hektáron már végeztek a betakarítással, az eddigi átlaghozam 4,83 tonna hektáronként - tájékoztatott Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője hétfőn.
MTI
Felborult egy kukoricát szállító kamion vasárnap reggel Pest megyében Bugyi és Kiskunlacháza között, a helyszínen teljes az útzár - közölte a rendőrség.
MTI
Az aszály ellenére a gyenge, 4 millió tonnára becsült kukoricatermés elegendő lehet az ország belső igényének kielégítésére - jelentette be Czerván György kedden Gödöllőn egy agrárfórumon.
MTI
Míg kukoricából talán éppen elég lesz az idei termés a magyar igények kielégítésére, búzából 1 millió tonna jut exportra is – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatóhelyettese a Szegedi Gabonakutató országos fajtabemutatóján, kedden, Szegeden az MTI-vel.
MTI
Somogyban napról napra nő az aszály sújtotta terület, eddig négyezer hektáron károsodott a kukorica a hivatalos bejelentések szerint - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága csütörtökön.
MTI
Nemzetgazdasági szinten a 200 milliárd forintot is meghaladhatja a kukorica pusztulásából származó kár.
MTI
Akár 3 millió tonnával is csökkenhet idén a hazai kukoricatermés az aszály miatt; Az állattartók is belerokkanhatnak a legfontosabb takarmány árának drámai drágulásába, ezért agrárszakemberek kormányzati segítséget sürgetnek - ismerteti a pénteki Népszava.
MTI
MTI
Népszava
A kukoricatermés harmadával, a napraforgó akár felével is csökkenhet a tavalyihoz képest Tolna megyében elsősorban a júliusi száraz, meleg időjárás miatt.
MTI
Hatszázmillió forintot különít el a génkezelt vetőmaggal szennyezett kukoricát vétlenül elvető gazdálkodók kártalanítására a kormány - értesült a Magyar Nemzet.
MTI
Az idén rekordnagyságú területen, 1,262 millió hektáron termesztenek kukoricát Magyarországon, június elején-közepén a szakértők még jó termést vártak, a Magyar Agrárkamara növénytermesztési osztályának jelentése szerint azonban az elmúlt időszakban az aszály több helyütt visszafordíthatatlanul károsította a növényt, így jelentősen romlottak a terméskilátások.
MTI
A múlt évben a gabonafélék termésmennyisége 1 millió 493 ezer tonnával több volt az előző évinél, összesen 13,8 millió tonna gabona termett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
MTI