Nagy Feró: Örülök, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökünk, ő vigyáz ránk
A zenész annak kapcsán beszélt a kormányfőről, hogy megnézte az új Trianon-filmet.
A zenész annak kapcsán beszélt a kormányfőről, hogy megnézte az új Trianon-filmet.
hvg.hu
Új Ibsen-rendezése címszereplőjének személyiségét ugyanúgy toxikusnak érzi, mint azt a nosztalgikus kormányzati visszanézést, hogy minden jobb volt, amikor a nők még csendben maradtak, és amikor kiszabadultak a konyhából, a bajok akkor kezdődtek. Interjú.
A múlt héten a Babelben bukkant fel, most a Spiderben.
hvg.hu
Az alkotók a fiatalokat szeretnék megszólítani vele.
hvg.hu
Az emlékérmét Holló István iparművész tervezte, az ezüst és színesfém változatából is négyezer darab készült.
MTI
A műtárgyakat egy ókori fürdő romjai között fedezték fel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Özvegyek és gyerekek személyes drámáján keresztül idézi meg – dokumentumok és fikció határán, élőfilmes eszközökkel – Nagy Imre és társai újratemetését A nemzet özvegyében Kelemen Kristóf rendező. A darab azért is időszerű, mert '56-ot a regnáló kormánypárt egészen másképp láttatja, mint ami valójában volt, a komcsizás ugyanis könnyen kijátszható politikai kártya.
Nemes Marcell iparmágnás néhai gyűjteményének El Greco festményeire még ma is kiállítást lehet alapozni, ahogy ez látható a Szépművészeti Múzeumnak a festő negyven gyűjteményből csaknem félszáz képét felvonultató kiállításán.
Baán László felcsapott időutazónak, tökéletesen érti is a rég elhunyt művészek nyelveit DrMáriás új festményén.
hvg.hu
Andy Taylor nem fog fellépni Los Angelesben.
hvg.hu
Kaiser Ákos fotográfus 2017 óta jár rendszeresen Dubajba fotózni, a munkáiból pedig egy olyan gyűjtemény állt össze, amely az ott élők számára is képes új fényben és új perspektívában megmutatni ezt a különleges formákkal és terekkel rendelkező várost. Kaiser Ákos képeit a dubajiak a pénteken nyílt kiállításán tekinthetik meg a dubaji Kanvas galériában, de egy válogatást a hvg.hu oldalán is bemutatunk.
unknown
A legapróbb hibáinkkal sem tudunk szembenézni, csakhogy az igazság végül ránk kopogtat, és ez beláthatatlan társadalmi eszkalációt okozhat – állítja Darvasi László író-költő, akinek a minap jelent meg Az év légiutas-kísérője című új novelláskötete.
Bittner Dániel
A vezetőség által meghozott döntés kényszerű, vélhetően az energiaárak növekedése áll mögötte.
hvg.hu
A jelenleg Semmelweis Ignácról forgató rendező-operatőr tanít az SZFE-n, de az egyetem átalakítása kapcsán fogalma sem volt, „hogy mi történik és miért történik".
hvg.hu
Az alkotók, Jonathan Nolan and Lisa Joy korábban úgy nyilatkoztak, hogy szerették volna még egy ötödik évaddal lezárni a sorozatot.
hvg.hu
Megszűnik, vagyis a Petőfi Kulturális Ügynökségbe olvad a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., a MaNK. A zsennyei alkotóház pedig ideiglenesen zárva tart.
hvg.hu
Felháborodást keltett és vitákhoz vezetett Magyarországon is Janne Teller dán író Semmi című ifjúsági regénye, amelynek filmváltozatát a napokban mutatják be a mozik.
A torinói múzeum díjával korábban kitüntették Monica Belucci színésznőt is.
MTI
A szervezet felszólítja a hatóságokat arra, hogy saját hatáskörükben indítsanak eljárást.
MTI
A francia divatházat Christian Dior Couture-nek hívják, a pornós művészneve Gigi Dior.
hvg.hu